Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-485

i-bB. országos ülés 1913 déczember 6-án, szombaton. 445 Csendet kérek, t. képviselő urak. Ne tessék az elnököt enuncziácziójában zavarni! (Helyeslés. Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) Felteszem a kérdést : Tudomásul veszi-e a t. ház a kereskedelemügyi minister ur által gróf Apponyi Albert t. képviselő ur interpellácziójára adott választ, igen vagy nem % (Élénk jelkiáltások a jobboldalon és a középen : Igen !) A ház a választ tudomásul veszi. A következő interpelláló ? Almássy László jegyző : Polónyi Géza ! Polónyi Géza : T. képviselőház ! (Zaj a 'jobboldalon. Halljuk I Halljuk ! balfelöl.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Méltóztassék a képviselő urat meghallgatni. Gr. Apponyi Albert: Halljuk ! Halljuk ! Polónyi Géza : A múlt hó 26-án tartott képviselőházi ülésen a ministerelnök ur egy interpelláczi óra adott válaszában előterjesztette azokat a megállapodásokat, amelyek Horvátország területén a békének helyreállítását volnának hivatva garantálni. A t. ministerelnök ur tegnapi felszólalásából tudjuk, hogy hasonló kísérletek vannak folyamatban a román nemzetiségi képviselőkkel való tárgyalások tekintetében. Mind a két dolog nemcsak fontos, de meggyőződésem szerint a nemzet messze jövendőjére annyira kiható kérdés, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) hogy talán megérdemelné, hogy a nemzet elsősorban ezekkel a nagy horderejű kérdésekkel foglalkozzék. (Zaj jobbfelől.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak ! Polónyi Géza : Ugyanezen beszéde alkalmával a ministerelnök ur azt a kérelmet, illetőleg felhívást intézte az országhoz és az rll nzéki pártokhoz, hogy ezen kérdések tárgyalásánál igyekezzünk a pártszempontokat figyelmen kivül hagyni s ezeket az ügyeket a nemzeti nagy érdekek szempontjából, a tárgyukat megillető régi reminiszezencziák alapján, mint magyar emberek, az állam szempontjából kezelni. T. képviselőház ! Én magam őszintén szeretnék ehhez a felhíváshoz kontribuálni és meg is próbálok erőszakot tenni magamon és megkísérlem elfelejteni azokat a megaláztatásokat és meggyaláztatásokat, amelyeket itt, ezen padokon ülve a nemzet legszentebb jogainak védelmében elszenvedni vf ltunk kénytelenek. (Igazi Vgi) v.mf a bel- és a szélsóbaloldalon.) De, t. képviselőnás, ha ez oekem nem sikerülne egészen, ugy méltóttassék ezt anak imputáhr, hogy olyan természetű tények állanak előttem, amelyek újra megdöbbentően bizonyítják azt, hogy a tisztelt kormány akkor, amikor ilyen szólamokkal fordul az ellenzékhez, nem lép az engesztelésnek azon területére, amely egyedül van hivatva arra, hogy akkor, amikor jobbról és balról vészek és viharok fenyegetik a nemzetet, a magyarság egységében állítsák fel azt a falat, amely ezen szándékoknak ellenszegül. Olyan tények állanak előttem, amelyek ujabb bizonyítékai annak, hogy a kormány mostani intézkedéseiben is újból és pedig segítséget keresve, edentétes táborokban, az ellenzék ellen kovácsolja azokat a fegyvereket, amelyek — félő — magát a nemzetet és annak életét fogják megsebezni. Nem szándékozom sem a horvát, sem a román kérdéssel a maga egész nagy terjedelmében foglalkozni, de a horvát kérdés egyik epizódjára kénytelen leszek rámutatni. Nem szándékozom pedig ezen kérdésekkel bővebben foglalkozni azért, mert ezek olyan nagy kérdések, amelyek kötelességemmé teszik azt, hogy ezeknek itt való kifejtését nálamnál illetékesebb olyan férfiak kezére bizzam, akik a pártok megbízatásának birtokában, s a pártok erejének és súlyának teljességével fogják azokat képviselni. Mielőtt azonban tárgyamra áttérnék, köteles vagyok megjegyezni, hogy egy-két reflexiót mégis fogok termi a kérdésekre és pedig azon szándékkal — bár sikerülne —, hogy egyes megjegyzéseimnek a nemzet, de különösen a ministerelnök ur és a t. többség hasznát vegye akkor, amikor e nagy kérdésekben most tárgyalások folynak. (Halljuk ! Halljuk !) Már előzetesen kérném a t. házat, előlegezzen nekem annyi bizalmat, hogy ismerem közjogunkat és tudom azt, hogy Horvátország autonóm igazságszolgáltatásának ügyében nem vonhatom felelősségre a magyar igazságügyministert, már előzetesen is köteles vagyok tehát hangsúlyozni, hogy nekem ilyen szándékom nincs is, hanem megfordítva, — amint interpelláczióm szövegéből meg fog a t. ház győződni — a horvátországi viszonyoknak Magyarországra való reflexiói azok, amelyeket én kérdés tárgyává szándékozom tenni s a minister urat ez iránt feleletre kívánom vonni. Csak egy pár pillanatra térek ki most az előbb is vitatott román kérdésre. Azt hiszem, hogy a magyar törvényhozás termében merőben felesleges volna ennek a kérdésnek történeti múltját, de főleg annak jelenlegi történelmi jogosultságát a jelenleg lefolyt Balkán-viszonyok között itt a t. házban bővebben is szellőztetni. Ennek a nagy kérdésnek horderejével, azt hiszem, minden magyar képviselő teljesen tisztában van. A magam részéről hozzáteszem még, hogy bármilyen viszontagságok emlékezete fűződjék is ahhoz, hogy gróf Tisza István a ministerelnök, bármilyen gyűlölség legyen is az, amely kettőnket — a pártokat — most elválasztja, én nem titkolom, hogyha a ministerelnök ur s a többség ezen a területen a nemzet nagy érdekeinek megfelelő eredményeket tudnának beszámolni, nagyon sokat meg tudnék neki ezért bocsátani. De amint a dolog jelenleg áll, nem igy indulnak az események. A román kérdésre vonatkozólag nem intézem a ministerelnök úrhoz az interpellácziómat, mert hiszen, amint jeleztem, a nagy kérdést felölelni nem szándékozom, de mégis érintem a kérdést, azért, mert hiszen a t. ministerelnök urnak, ha azt fontosnak tartja, módjában