Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-484

Í84. országos ülés 1913 deczember 5-én, pénteken. 421 meg az emberek. Amikor pedig látja, hogy csak néhányan jelentek meg, hogy az, ki a gyűlést összehívta, az kompromittálta magát, akkor nem gördít akadályt a gyűlés elé. Mi ezt a praktikát ismerjük a múltból és meg vagyunk győződve, hogy ez a rendelet különösen választások alkalmával, a legnagyobb visszaélésekre fog vezetni. Ezzel kapcsolatban bátor vagyok a belügyministerium hatáskörébe tartozó néhány más kérdésre megjegyzéseket tenni. A kivándorlás tekintetében örömmel olvastam tegnap, hogy a kivételes időkben hozott rendelet visszavonatott és hogy talán némileg lehetővé fog tétetni azoknak, akik nem azért mennek ki az országból, mert szeretnek kivándorolni, hanem azok mennek ki, akiknek feltétlenül szükséges kimenniök. Ne feledjék el, hogy azon kijelentések, amelyeket az előadó ur tett, hogy az ország óriási nyomorban sínylődik, fájdalom, való. Talán annyi árverési hirdetmény nem jelent meg a lapokban azelőtt soha, talán soha annyi parasztbirtok nem került árverésre, mint ebben az évben és amikor látja a szomszéd, hogy az ő szomszédja Amerikából küldi a pénzt és megmenti a vagyonát, mint esik kétségbe, hogy ő nem mozdulhat ki, nem mehet ki, hogy ő is jíénzt szerezhessen. Ha munkanélküliség van, ha nem tudunk megélhetést adni, ha a bankok nem adhatnak halasztást, ha az állam nem léphet közbe, hogy ezen nyomornak elejét vegye, én azon meggyőződésben vagyok, hogy különösen a téli időre ne akadályozzuk a kivándorlást. Nem vagyok a kivándorlás szószólója; én szeretném, hogy egyetlen ember se menjen ki Magyarországból. De ha méltóztatnak figyelemmel kisérni az osztrák Reichsrat költségvetési albizottságában történteket, ahol tárgyalták ezt a kivándorlást és a kivándorlási visszaéléseket több, mint öt héten át, méltóztatnak látni, hogy az eredmény mégis az volt, hogy habár vannak visszaélések, mindannak daczára kijelentették, hogy a gazdasági krízisre vezethető vissza a nagy kivándorlás és óva intik a kormányokat, hogy mesterségesen ne gördítsenek akadályokat a kivándorlás elé. Különösen azért voltam bátor e kérdést felemlíteni, mert, fájdalom, volt alkalmam meggyőződni, hogy az alsóbb hatóságok e tekintetben nemcsak a kivándorlót büntetik, hanem a kivándorlási törvénynek önkényes magyarázata folytán a hozzátartozókat is. így megtörténik, hogy 20—21 éves legény, aki szolgál, ki tudja hol, kivándorol, elviszik, elcsábítják, szóval kivándorol s jön a hatóság, bünteti a hozzátartozókat, súlyos pénzbirsággal, elzárással, ami — szerény véleményem szerint — a legnagyobb igazságtalanság. Mint méltóztatnak látni, a bőség szarujából mi, a kormánynak dédelgetett gyermekei e téren nem sokat kapunk. Most lássuk, hogy állunk a vallás- és közoktatásügyi ministerium terén. Itt megint felhívom a minister ur figyelmét különösen az alsóbb hatóságoknak rendkívüli nagy jóakaratára, amelyet tanúsítanak a mi iskoláinkkal szemben. Én nem tudom mi lelte azoknak a törvényhatósági bizottságoknak közigazgatási bizottságait, hanem azok halálos ellenségei a nemzetiségi iskolának. Ha jól emlékszem, talán Déván történt, Hunyadmegyében, hogy kértek a nemzetiségi iskolák a fizetéskiegészitést, ami törvényes jogosultság s talán nyolczvan iskolának .megtagadták, mert azt az indítványt tette a tanfelügyelő, hogy tagadják meg. Ugyanilyen ellenszenvvel viseltetnek a többi törvényhatóságok is a mi iskolánikkal szemben. A ministerelnök ur megyéjében, Biharmegyében, amint olvastam a legutóbbi időben, az összes iskolák harmadszori intés alatt állanak, ami annyit jelent, hogy nemsokára be fog következni a bezárás. T. képviselőház! Ezek az iskolák kulturmissziót teljesítettek és habár szegényesen is, de eleget tettek a maguk kötelességének. Itt tehát nem a bezárás, hanem a segítés lenne az orvosság, hiszen az állam érdeke is azt kívánja, hogy lehetővé tétessék ezen iskolák számára funkeziójuk zavartalan teljesithetése. T. képviselőház! Ugyancsak a kultuszminister ur hatáskörébe tartozik a hajdudorogi görög-katholikus egyház inaiigurálásának kérdése. Az előző ministerelnökök és kultuszministerek megígérték, hogy a revízió feltétlenül be fog következni és nem fognak odacsatolni par excellence román községeket s ennek ellenére ma is csak az Ígéreteknél vagyunk. Megtörtént a püspök beiktatása és — ha helyesen adták vissza az ő szavait —, a püspök határozott nyilatkozatot tett olyan értelemben, hogy annak az egyháznak ott nemzeti missziója van. Cserny Károly: Megczáfolta! Gróf Tisza István ministerelnök: Ő maga! Pop Cs. István: Mondom, ezen a téren sem érezzük a kormánynak azt a nagy támogatását. Áttérek most a földmivelésügyi ministerium hatáskörébe tartozó kérdésekre. Itt mindenekelőtt hivatkozom azokra a körülményekre, amelyek a nálunk oly sokszor emlegetett lehetetlen állapotokat előidézik. Egy és ugyanazon ministeriumnak két szándéka folytonosan ellentétben van egymással. A földmivelésügyi ministerium egyrészről legelőt akar biztosítani az embereknek, másrészről pedig az erdők felvirágoztatását tűzte ki czéljául. Ez a nizus, ez a törekvés folytonos és állandóan a legnagyobb kontroverziákra szokott alkalmat adni. Ma már gyakorlat az, hogy az úgynevezett feltétlen erdőnek megállapítása az erdészeti hatóságok hatáskörébe tartozik. Az erdészeti hatóságok lehetőleg minden sziklás, kopár területet feltétlen erdőterületnek minősítenek. Ezzel szemben a gazdasági felügyelők minden körülmények között legelőket szeretnének a népnek