Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-484

k&k. országos ülés 1913 követő egyhangú állásfoglalása a sajtónak némely tiszteletreméltó orgánumában teljes félreértéssel találkozott. Először is állitom nyugodt lélekkel, hogy mást nem mondhattam és a hadügyi albizottság sem mondhatott, mert nem biztathattuk a hadügyministert arra, hogy csak méltóztassék mennél többet költeni, mi azt ki fogjuk fizetni. Ez nem felelne meg a magyar nemzet álláspontjának. (Elénk helyeslés.) De másrészt ha azt mondtuk, hogy teherviselési képességünk elérte határát, ez nem azt jelentette, mintha ezen a határon belül mi nagyon könnyen viselnők a terheket. Hiszen ezt a határt nem mi szabtuk meg, hanem azon nemzetközi bonyodalmak, amelyekkel szemben önfentartásból védekezni kellett. (Ugy van !) Azt hiszem tehát, semmi olyat Bécsben nem állitottam, amiért a teljes felelősséget nem viselhetem. Ép azért kérem a t. házat, hogy ugy a pénzügyi, mint a hadügyi albizottság álláspontját a maga részéről is magáévá tenni szíveskedjék (Elénk helyeslés.). A második főkérdés, amelylyel foglalkozott a pénzügyi bizottság, az államvasutaknak igen nehéz problémája volt. A pénzügyminister megállapitott egy sajátságos tényt, amelynek jelentőségét nem szabad elfeledni. Megállapította, hogy mi, magy.ir adózók, az államvasutakba 1906 óta befektettünk 600 millió koronát és ma az államvasutak ugyanannyit jövedelmeznek, mint 1906-ban jövedelmeztek, daczára annak, hogy kétszer emeltük fel a teherárutarifát és egyszer a személytarifát, tehát a közönséget lehetőleg megterheltük. Nagyon könnyű kimondani ezt a szót, hogy 600 millió korona, ha állampénzről van szó. De méltóztassék elképzelni egy részvénytársaságot, amely 600 millióval emelné fel az alaptőkét és ezután a 600 millió után nem tudna osztalékot fizetni, mit szólnának shhoz a részvényesek ? (Elénk tetszés.) Az államvasút részvényesei maguk a magyar adófizetők, mert az ő jDénzükből jött össze ez a 600 millió és mi fizetjük azon adósság kamatait, amelyeket az államvasút czéljaira felvettünk. Ennélfogva a pénzügyi bizottság azon tiszteletteljes üzenetét tolmácsolom a t. háznak és kérem ahhoz való hozzájárulását, hogy felhívjuk a kormányt, hogy nemcsak iparunk és kereskedelmünk, de most már államháztartásunknak is ezzel az égető kérdésével minél sürgősebben foglalkozzék. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) A harmadik kérdés, amelylyel néhány perczig még igénybe kívánom venni szives figyelmüket, vonatkozik egy szomorú és aggasztó tünetre, amely egész jelenlegi nagy gazdasági válságunkkal összefüggésben van, t. i. államadósságunk terheinek roppant emelkedésére. A mostani költségvetési félév alatt 7 és fél millióval fog nőni államadósságunk kamatterhe, egy év alatt tehát, ha ujabb adósságot nem csinálunk, 15 millió koronával. De egy felhatalmazás van a javaslatban ujabb 250 millió korona felvételére. A t. ház tagjai méltóztatnak bölcsen tudni, hogy ma már államunk függő adóssága, amely KÉPVH. NAPIÍÓ 1910 1915, XX. KÖTET, deczember 5-én, pénteken. 393 lejárand két év múlva, 670 millió koronát tesz ki, oly óriási összeget, amelynek nagyságáról okvetlenül elmélkednünk kell. A jjénzügyminister ur azon nagy érdekességü expozéban, amelyet október 30-án a házban tartott, a magyar társadalmat és a magyar törvényhozást figyelmeztette arra, hogy ez a nagy gazdasági válság, amely államháztartásunkra is vonatkozik, magában a törvényhozás és a kormány által meg nem oldható, s csak akkor oldható meg, ha a törvényhozás egyes tagjai az egész magyar társadalom, az összes érdekképviseletek segítségére jönnek a kormánynak, hogy ezen rendkívül nehéz helyzeten, amelyben országunk most van, keresztül tudjon menni. A pénzügyi bizottság nemcsak helyeselte a jDénzügyminister urnak azt az álláspontját, hanem legnagyobb igazságtalanságnak tartaná, ha minden ódium és minden felelősség a mostani nehéz helyzetért a kormánynak és elsősorban a pénzügyminister urnak nyakába kerittetnék, amire jíedig a közvéleményben igen nagy hajlandóság van. Először meg kell állapítani, hogy a jelenlegi pénzügyminister ur azon igen kevés közgazdák közé tartozott, akik évek óta figyelmeztették a magyar közvéleményt, különösen a városokat (Helyeslés.) arra, hogy a sok költekezésnek igen keserű ára lesz abban a pillanatban, amikor a külföld meg fogja tőlünk vonni vagy meg fogja velünk szemben szoritani a hitelnyújtást. A pénzügyminister ur tehát nemcsak hogy nem felelős a jelenlegi állapotért, hanem ismétlem, ha rá hallgatott volna a közvélemény nagy része, enyhébb lett volna az a súlyos gazdasági válság, amelyben az ország jelenleg van. Ha ezt a gazdasági válságot vizsgáljuk, azt kell mondanunk, hogy ennél fontosabb, ennél nagyobb kérdése ma nincs Magyarországnak ; minden magyarnak egész gondolkodását kel), hogy az kösse le, hogyan tudunk ezen reánk szakadt bajból kiszabadulni. Lehetséges, hogy egyes politikusok vagy pártok az ide vonatkozó munkából kivonják magukat, de nem vonhatják Id magukat a felelősség alól, (Ugy van I Ugy van ! a jobboldalon.) mert az utánunk fog szakadni addig, amíg a történelem rólunk meg fog emlékezni. (Élénk tetszés.) Ez a felelősség mindnyájunkat illet, akár belépünk a függönyön át a képviselőházba, akár nem jövünk be ; illet mindnyájunkat azért, mert a jelen nemzedéknek legnehezebb és minden magyart érdeklő problémájáról van itt szó. E válságot a pénzügyi bizottságban részletesen taglaltuk és a következő eredményre jutottunk : Tény az, hogy ma Középeurópa olyan súlyos gazdaság válságban van, amelyhez hasonló, mióta a kapitalizmus Középeurójaában kifejlődött, nem volt. Nemcsak, mert régebben nem voltak olyan nagy értékek, amilyenek most megsemmisültek, hanem azért sem, mert soha válság annyi társadalmi osztályra nem terjedt ki s nem húzódott oly sokáig, mint a mai. Ha azonban valaki rajzolna 50