Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

36é Í83. országos ülés 19ÍÁ november 39-en, szombaton. eset különberi nem lesz gyakori, mert hiszen a sajtóorgánumok ma már annyira differencziálódtak, hogy egészen más jellegűek a kolportázsra alapított lapok, mint azok, amelyek másféle terjesztési mód számára keletkeztek, ugy hogy az az eset, hogy egy más módon indított lap térjen át a kolportázsra, nem lesz túlságosan gyakori, ellenben természetesen annál súlyosabban megérzi a kolportázs elvonását az, amely direkt erre a czélra alakult. Rátérve most már azokra a feltételekre, amelyek mellett a tudomásulvétel megtagadását, illetve a tilalom kibocsátását jogosultnak tartanám, ezek különböző módon volnának meghatározhatók. Az alapelv az, hogy csak bírói ítéletre lehessen ilyen közigazgatási intézkedést alapítani. (Helyeslés halfelöl.) Bizonyos fokig méltánylást érdemel az az ellenvetés, hogy a bírói eljárás hosszadalmas és amig az eljárás az ítélet stádiumába kerül, esetleg annak a sajtóorgánumnak a további terjesztése helyrehozhatatlan károkat okoz. Ezzel szemben azonban lehetne talán mégis korrektivumokat keresni. Ilyen volna például az, hogy a bűnvádi eljárás megindításával egyidejűleg tétethessék ilyen intézkedés, de ne az alantas hatóságok által, vagy legalább is ezek az alantas hatóságok legyenek kötelesek minden esetben erről felterjesztést tenni; továbbá hogy az ilyen ideiglenes intézkedés természetesen csak határozott időre szólhasson és ezeknek az intézkedéseknek hatálya összekötve maradjon a megindított bírói eljárás sorsával, ugy hogy ha a bírói eljárás később megszüntettetik, felmentő ítélettel végződik, vagy akár csak bizonyos időn túl el is húzódnék, akkor is automatikusan megszűnnék ennek az ideiglenes rendelkezésnek a hatálya. A t. kormány úgyis nagy súlyt helyez arra, hogy a birói eljárást meggyorsítsa. Azt hiszem, ha ezt sikerül keresztülvinnie, akkor sikerül ezen a téren is olyan megoldást találni, amely jogi szemjxmtból megfelelő lesz. Már több oldalról kiemeltetett, hogy még az ilyen módon, tehát a bejelentési rendszer alapján és az általam ismertetett garancziák mellett szabályozott eljárás is csak abban az esetben fogadható el, ha megvan a szankcziója a teljes kártérítési kötelezettségben. Rátérek a 12. §-ra, amely meg akar nyugtatni minket az iránt, hogy nemcsak akkor szabad a sajtóterméket betiltani, ha az illető hatóság nem olvasta, hanem akkor is, ha olvasta. Énnek a §-nak rendelkezését nem kevésbbó tartom sérelmesnek, mint a 11. §. rendelkezéseit. Es egyáltalában nem vigasztalás nekem, amit az indokolás kiemel, hogy ezen §. esetében csak egyes lappéldányok betiltásáról lehet szó, mert az ilyen egyes esetekre szóló betiltás megismétlődhetik, ha a hatóság akarja, egy hónapban 30-szor és minden esztendőben 365-ször, ami pedig az illető lapot még sokkal súlyosabban érinti, mint ha a tilalom egyszersminclenkorra szólana, mert ebben az esetben a lap legalább tudja magát mihez tartani és nem veri magát ujabb költségekbe. (Ugy van! balfelül,) A 12. §. esetében foglalkozni kell a tilalom kibocsátására jogosult személy kérdésével. A §. utolsó bekezdése azt mondja (olvassa): »Ha az időszaki lap valamelyik száma a 11. §. utolsó bekezdésébe ütközik, az engedély megadására jogosult hatóság a lap egyes számainak utczai terjesztését a joghatósága alá eső egész területre, vagy annak egy részére megtilthatja. Tehát az engedély megadására jogosult hatóság van erre jogosítva.. Ez a kifejezés régi ösmerősünk a 11. §-ból, annak utolsóelőtti bekezdése is azt mondja, hogy az engedély megadására jogosult hatóság bizonyos esetekben az engedélyt megvonhatja; ezt a szöveget azonban az igazságügyi bizottság a 11. §-ban olyként módosította, hogy a bizottsági szövegben már nem »engedély megadására jogosult hatóság« van, hanem van az a hatóság, amely az engedélyt de facto megadta. Föl kell vetnem mindenesetre azt a kérdést, hogy ha a 11. §-t így módosították, mért nem módosították megfelelően a 12. §-t is ? De nem ez az, amit ki akartam emelni, hanem arra akarok rámutatni, hogy ha tovább kutatjuk, ki az az engedély megadására jogosult hatóság, akkor nagyon különös következtetésre jutunk. Az engedély megadására jogosult hatóság t. i. a külföldi sajtótermékeknél a belügyminister. Már most mi fog történni? Az illető külföldi sajtótermékeket kötelesek a terjesztőik bemutatni a törvényhatóság első tisztviselőjénél, illetőleg annál a bizonyos helyi hatóságnál ; ez a hatóság azonban nem tilthatja meg a terjesztést, mert a terjesztés megtiltására csak az a hatóság van jogosítva, amely jogosítva van az engedély megadására, az pedig nem a törvényhatóság első tisztviselője és nem az a helyi hatóság, hanem a minister, illetőleg a ministertanács. Ebből tehát az következik, hogy az a helyi hatóság, a törvényhatóság első tisztviselője meg fogja kapni azt a példányt, bámulni fog a levegőbe, nem fog tudni vele mit csinálni, mert az a hatóság, amelynél bemutatják, nem jogosult az intézkedésre, annál a hatóságnál pedig, amely intézkedésre jogosult volna, nem történik meg a bemutatás. így áll a dolog a külföldi sajtótermékekre vonatkozólag. (Mozgás balfelöl.) Nézzük, hogy áll a dolog a belföldiekre a 12. §. első bekezdése szerint? Ezeket is bekell mutatni a törvényhatóság első tisztviselőjénél, illetőleg annál a bizonyos helyi hatóságnál. Hát ami a helyi hatóságot illeti, azzal ugyanúgy állunk a belföldi sajtótermék esetében is, mint ahogy előbb a külföldire nézve kifejtettem, mert a, belföldi sajtótermék engedélyezésére jogosult a belügyminister vagy a törvényhatóság első tisztviselője; az a bizonyos helyi ható-