Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-483

360 483. országos ülés 1913 november 29-én, szombaton. czius 25-én tartott beszédében fordul elő. Nem tudom, t. ház, hogy Kenedi t. képviselőtársam miért szakította ki azt az egy passzust beszédéből és miért hallgatta el azt, ami ezen paszszus után közvetlenül következik. Lehetséges, hogy nem olvasta tovább; lehet, hogy annyira el volt ragadtatva attól, hogy végre talált itt egy éles támadást a sajtó ellen, hogy egészen önfeledten félretette a könyvet és a sajtótörvény karjai közé vetette magát. Én azonban kötelességemnek tartom, hogy a t. házzal ezt is közöljem. (Olvassa): »TJraim — azt mondja Kossuth Lajos — én erről szólni nem akarok; de annyit kötelességem kimondani, különösen, ezen ingerült sajtóvitatkozás egy férfiú körül forgott, aki a kormány tagja és nyilvánosan vádat vetettek szemére, melyek ha igazak, ő nem lehet a kormányban, ha nem igazak, büntettetni kell a vádlónak : Kijelenten) a képviselőháznak, hogy a kormány szükségesnek látta, minden okleveleknek, melyek a sajtó által oly nagy ingerültséggel vitatott kérdésre vonatkoznak, kinyomatását elrendelni s egyszersmind törvényeink értelmében egy esküdtszék felállitása iránt is intézkedni, mely utasítva leend eljárni a törvények értelmében. « T. képviselőház! Nem akarom megnevezni azt a férfiút, akiről itt szó van. A távol Amerikában, mint ültetvényes 60 esztendeig vezekelt azért, amit itten a szemére vetettek és ezzel legalább példát mutatott arra, hogy mint kell viselkedni és minő konzekvencziákat kell levonni annak, aki a közélet }3ályáján szerepel. De Kossuth Lajosnak ez a nyilatkozata arra is fényes példát mutat, hogy mint kell viselkednie egy kormánynak, amelynek körében egy ilyen sajnos eset felmerült, mert íme, Kossuth Lajos abban a szorongatott helyzetben, mikor visszavonulófélben voltak a császári hadsereg elől, 1849 márczius 25-én, két kijelentést tartott szükségesnek a közvélemény megnyugtatására. Először is azt, hogy minden oklevelet, amelyek a sajtó által oly nagy ingerültséggel vitatott kérdésre vonatkoznak, kinyomassanak, másodszor azt, hogy miután az esküdtszékek még nincsenek felállítva és ez a kérdés azután kiabál, hogy esküdtszék által intéztessék el, tehát állítsuk fel azokat az esküdtszékeket. Azt hiszem, nem lépek túl a parlamenti illendőség határán, mikor ezzel szembeállítom a mai kormánynak azt az intézkedését, amely egy hasonló inczidenssel kapcsolatban szükségesnek látta törvényt hozni az esküdtszék megrendszabályozásáról (Tetszés és taps balfelöl.) és benyújtani egy törvényjavaslatot a sajtóról, amelyben van egy rendelkezés, amely a sajtótörvény eddig fennálló rendelkezéseivel szemben kimondja, hogy a hatóságok iratai közül csak azok közölhetők, amelyek nyilvánosak és amelyeket eszerint már mindenki ismer. (Zaj. Elnök csenget.) Kossuth Lajos ezen nyilatkozataival szemben rá kell még mutatnom arra a jelentékeny szerepre, amelyet ő az 1848: XVIII. t.-cz., a sajtótörvény keletkezése körül betöltött. Egy általánosan elterjedt történelmi tévedés, hogy a sajtótörvény az 1848-ik évi márczius 15-iki budapesti események hatása alatt jött létre. Ráczáfol erre az akkori jsozsonyi országgyűlés története, amely szerint Kossuth Lajos már márczius 14-én a kerületi ülésen felszólalt és a sajtótörvény gyors megvalósítását követelte, kijelentvén, hogy ez az ügy tulajdonképen beható szabályozásra nem is szorul, mert itt csak a következő tételeket kell kimondani: a sajtó szabad, a czenzura eltöröltetik, sajtóügyekben esküdtszék bíráskodik és sajtővétségek azok, amelyeket az előző országgyűlés azoknak nyilvánított. Ez történt márczius 14-én Pozsonyban, tehát egy nappal a pesti események előtt. Márczius 15-én, tehát egyidejűleg a pesti eseményekkel, a követi kar nyilatkozatot bocsátott ki küldőikhez abból az alkalomból, hogy Bécsben Metternich kormánya megbukott és ebben a következő kijelentést teszi a sajtószabadságra vonatkozólag (olvassa) : »Márczius 13-án Bécsben a fejedelem megadta a szabad sajtót és alkotmányt«. Ezen eseményekről márczius 14»-én értesülvén, a követi tábla haladéktalanul lépést látott szükségesnek. Elhatározta tehát először, hogy ... — de mivel ez más dolog, erről most nem szólok, mert nem tartozik ide, — másodszor: a szomszéd szabadsajtó mellett hazánkban korlátolt sajtó nem állhat. Semmi sem szenved tehát kevésbbé halasztást, mint az országnak a szabadsajtó iránti soha el nem idegenitett és soha el nem idegenithető jogát helyreállítani. Ennek következtében meghagyatott a sajtótörvény kidolgozására rendelt választmánynak, hogy azon munkálatok nyomán, amelyek a múlt országgyűlési irományok között feltalálhatók, a legrövidebb idő alatt járjon el. Ez foglaltatik a követi karnak küldőihez intézett nyilatkozatában. Látjuk tehát, hogy azok a 48-asok, akik aztán később a függetlenségi eszmének is reprezentánsaivá váltak, mégsem voltak olyan függetlenségiek, mert azt hitték, hogy nem egészen mindegy, hogy Ausztriában milyen intézmények állanak fenn és hogy Ausztriában van szabadság, nálunk pedig ne legyen szabadság, hanem követelték, hogy ugyan azok a szabadságjogok, amelyek Ausztriában megvalósíttattak, a magyar nemzetnek szintén egész terjedelmében megadassanak. Szó esett abban az időben egy helytartótanácsi rendeletről is, amely már most a pesti események hatása alatt jött létre, 1848. márczius 23-iki kelettel, Zichy Ferencz aláírással és amely ideiglenesen szabályozata a sajtószabadság ügyét addig, amíg ebben a kérdésben az országgyűlés törvényt hoz.