Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-473
473. országos ülés 1913 november 11-én, kedden. 27 sokan vannak, napról napra élő exisztencziák és lazaronik, habár nem vagyunk olaszok, hiszen Budapestnek sok kávéháza tulajdonképen nem egyéb, mint egy nápolyi beboltozott piacz, amelyben a lazaronik várják a keresési alkalmat. Ebben a társadalomban a kodifikátor ismét abból indul ki, hogy csak a sajtó követhet el visszaéléseket, hogy minden ember, aki nem ir, derék ember, (Derültség balfelöl.) hogy minden ember, aki nem ir, az eo ipso nem hazudik, aki pedig ir, arról vélelem, hogy hazudik és hogy kártérítéssel tartozik. A 39. §. azt mondja (Olvassa): »A sértett a sajtóbeli közleménynyel okozott vagyoni kárának megtérítésén felül nem vagyoni káráért is megfelelő pénzbeli elégtételt követelhet, amennyiben az, tekintettel az eset körülményeire, a méltányosságnak meg felel.« A bíróság ezt az érdekelt felek vagyoni viszonyainak is figyelembe vételével — tehát nem csak a sérelmet elkövetőnek, hanem a másiknak is a vagyoni viszonyait figyelembe veszi, ami azt jelenti, hogy Rothschiklnak, ugy látszik, sokat kell fizetni, ha őt sértik meg — szabadon állapítja meg. »A kártérítési követelés a sértettet akkor is megilleti, ha a sajtóbeli közlemény nem állapit meg bűncselekményt. Ebben az esetben a kártérítési igényt csak polgári utón lehet érvényesíteni.« Ez teljesen elhibázott szakasz. A kártérítésnek sajtóbeli közlemény után kétféle alakja lehet. Az egyik az ex delicto való kártérítés, ahol ki kell mondani, hogy a sajtó utján elkövetett bűncselekményeknél ex delicto megállapítható a bíró által a vagyoni kár is, ide értve a foglalkozásban és hivatásban okozott kárt, amelynek megállapítása azután bírói méltánylás dolga. A másik nem ex delicto, hanem valótlan hírnek rosszhiszemű terjesztésével okozott vagyoni kár, ide értve ismét a foglalkozásban vagy hivatásban okozott kárt is, a vagyoni kárt, amelynek elbírálása és megállapítása bírói méltánylás dolga. Olyan kifejezés használata, hogy a sajtóbeli közlemények által okozott vagyoni kárt általában követelni lehet, anélkül hogy ez részleteztetnék, súlyos veszedelem; még veszedelmesebb, amikor az eszmei kárnak megállajDÍtása is általában megengedtetik szigorú körülirás nélkül. Maga az igazságügyminister ur is érezte ennek hiányosságát, vagy valaki érezte ott a ministeriumban, mert ismét azt találom itt ezen papirok közt, hogy ott a ministeriumban azt mondotta valaki, hogy az általános magánjogi elveket fűzzük ide, hogy legalább szándékosságnak vagy súlyos gondatlanságnak kell a közlésnél fenforognia. Ez nem történt meg az igazságügyi bizottságban, ez tehát ismét egy parlagon maradt módosítása a javaslatnak. Szerintem általában furcsa dolog, amikor a deliktumok által okozott kártevés, a becsületsértés ós rágalmazás által okozott kártevés a sajtó terére szorittatik; mikor a sajtó állíttatik be ismét abba a szerepbe, mint hogyha szokásos hazudozó volna. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ha ezt a magánjogi elvet kodifikálni akarjuk, ki kell terjeszteni a verbális becsületsértésre és rágalmazásra is; ki kell terjeszteni -a kártevő hirek rosszhiszemű terjesztésére, vagyoni kárt okozó terjesztésére is, ha nem is sajtó utján követtetik el a vagyoni kárt okozó hírnek szándékosan és, rosszhiszeműen való terjesztése. (Helyeslés.) Es ez mint általános magánjogi elv, nem is a sajtójogba való, mert ezt általánosságban külön kell szabályozni. (Helyeslés.) " Kérem, méltóztassék ehhez óvatosan hozzányúlni. Csak ex delicto és csak rosszhiszemű valótlan hirek terjesztése miatt okozott vagyoni kárt méltóztassék megállapítani, mert különben rászabadítjuk a magyar sajtóra a querelansok és lazarrónik nagy sokaságát. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy mindenkinek igaza van, aki helyreigazítást küld be. Azok a külföldi államok, amelyeknek jogából veszik át ennek a kártérítési elvnek érvényesítését, nincsenek olyan nagyon elragadtatva azoktól a gyakorlati eredményektől, amelyek ezzel jártak. Méltóztatnak tudni, hogy az a judge of promiss nagyon furcsa kis zsarolásokra és visszaélésekre vezetett; nagyon furcsa módjára a zsarolásoknak, amelyek sokkal gyakrabban történnek meg, mint a fenyegetéssel és tolakodó magatartással okozott károk, olyannyira, hogy az angol bíró dühében néhány ilyen esetben egy pennyt állapított meg kártérítés czimón, abból indulva ki, hogy véleménye szerint a dolog nem ér többet. (Derültség.) A 40. § ismét oly veszedelmes rendelkezés, amely alkalmas arra, hogy sajtóvállalatok alapítása és fentartása lehetetlenné váljék. Ez a szakasz ugyanis kimondja, hogy végső esetben nemcsak a pénzbüntetésnek, hanem a megállapított magánjogi kártérítésnek összegét is a kiadótól, amennyiben pedig ez nem lehetséges, a nyomda, vagy más többszörösitő vállalat tulajdonosától kell behajtani. Méltóztassanak megérteni: a nyomdász, aki pusztán mechanikai munkát végez, felelős azért, hogy pl. egy hirlappéldányban valaki — épen abban a példányban — milliókra menő kártérítést okozó híreket közöl, az a nyomdász felelős, mert azt kinyomta, az a nyomdász, aki át nem olvasta, át nem olvashatta, nem redigálhatta, nem czenzurázhatta, mert erre joga nincsen. (Ellenmondás jobbfelöl.) Igenis, az a nyomdász felelős, ha nem lehet behajtani a kiadótól. Ez arra vezet, hogy a hirlapbiztositék mellett, amelyet a hatóságnak adunk, most majd követelnek a nyomdászok külön hirlapbiztositókot a kiadótól Mert ha ezt a kötelmet fentartjuk, nem nyomathatják ki a lapot, hacsak nem akarják kitenni magukat kártérítési követeléseknek. Különben erre is megvolt a ministeriumban az
