Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-479

179. országos ülés 1913 november 25-en, kedden. 193 hagy horderejű hivatásához képest, amely különösen a politikai világ körébe tartozik. A gazdasági élet, megvallom, szintén igen óriási problémák megoldását várja a sajtótól, azonban a sajtófelelősség tekintetében mégis a politikai küzdelem az a tér, amelyen az igazi sajtó leginkább betöltheti hivatását. Midőn ezt állithatom és midőn ebből indulok ki, akkor szerény véleményem szerint korai a sajtót a jelenlegi viszonyok között megreformálni, mert hiszen talán a büntetőtörvény egész rendszerét meg kellene változtatni a politikai bűncselekmények tekintetében. Ne zárkózzunk el azon örök igazság elől, hogy itt e hazában több nép lakik, és hogy soha egyik nép sem lesz elfogulatlan és részreh aj lattan akkor, amikor a másik nép felett fog Ítélkezni. A büntető törvénykönyv 172. §-ának második bekezdése, amely az egyik nemzetiségnek a másik nemzetiség elleni gyűlöletre való izgatásáról beszél, ütköző pont, amelynek eliminálása nélkül soha, de soha se fognak arra a piedesztálra emelkedhetni, amelyről mindenkinek, bármily ügyben, lehet az politikai is, a részrehajlatlan anyagi igazságot szolgáltathatják. Emiitettem nem egy beszédemben, hogy mit jelent különösen a románságra a sajtó. Minden méltányosság lábbal tiprásával megszüntették a nagyszebeni esküdtszéket és Kolozsvárra, a sovinizmus e gyúpontjára tették át. Talán azért, mert meg voltak győződve a kormánykörök, hogy ott elfogulatlanabbal Ítélnek az emberek, mint Nagyszebenben? Hogy igazságosabbak és méltányosabbak lesznek a nemzetiségek iránt ? Kern! Hanem azért, mert tudták, hogy Kolozsvárt és Marosvásárhelyt, a sovinizmus e góczpontjaiban, az ügyésznek igen könynyü feladata lesz; akárkit állithatnak az esküdtszék elé, az igenlő verdikt bizonyos. Én ezt elvi szempontból hozom fel és kérdem, lehet-e, van-e remény a »biegen oder brechen« elvének kiküszöbölése mellett, hogy valaha ily körülmények közt létrejöjjön, megtörés nélkül, letörés nélkül a béke a népek között ? Kérdem, lehet-e józan észszel logikusan remélni, hogy egyik nép kegyelemre megadja magát a másiknak? Ezt a szerencsétlen szakaszt kellene kiküszöbölni, legrosszabb esetben pedig jareczizirozni olyképen, hogy a birói és az ügyészi önkény lehetetlenné váljék. Bátor vagyok megjegyezni, hogy van praxisom e téren és tapasztaltam méltányos birói Ítéleteket, de tapasztaltam, láttam égbekiáltó igazságtalanságokat is. A törvény szerkesztői azt mondták, annak előadója azt mondta, hogy minél emelkedettebb szellem lengi át a kormányokat, annál féltékenyebbek lesznek a törvényhozások azon határvonal meghúzásánál, hogy mi a tiltott, mi a megengedett, mi az izgatás és mi inkább kellemetlenkedés. Es a bíróságok a gyakorlatban óriási skáláját vezetik be a magyarázatoknak, ugy hogy mig régebben, a törvény JCÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XX. KŐTSIéletbeléptetése után, nagyon szigorúan megrostálták, hogy mi az izgatás és mi nem az, később mindazt izgatásnak mondták, amit előbbi ítéletekben oly cselekményeknek tekintettek, amelyek nem alkalmasak az izgatás megállapítására. Elnök: Kérnem kell a t. képviselő urat, méltóztassék a tárgyra térni. Pop Cs. István : Ez a lehető legszorosabb összefüggésben van a büntetőtörvénykönyv 172. §-ával, amely sajtó utján, nyomtatvány utján elkövetett bűncselekményről szól. Nem akarok az elnöki figyelmeztetéssel szembeszállni, azonban erről az oldalról akarom megvilágítani a törvényjavaslatot és nem szándékom arról szólni, amiről nálam hivatottabbak már előadták véleményüket. Nekem abszolúte semmi obstrukcziós szándékom nincs, alig várom, hogy beszédemet befejezzem. (Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl.) Hát igen, a sajtóperek. A sajtóperek, amelyeket izgatás miatt indítanak. A mi népünknek ós a mi sajtónknak az az elve, hogy »honeste vivere, neminem laedere, suum cuique tribuere«. A mi sajtónk munkásai sohasem ültek azért, mert valakinek családi boldogságát bolygatták, vagy mert szeméremsórtő czikkeket közöltek, vagy pornografikus nyomtatványokat terjesztettek, hanem mindig ideális, nemes czélokért vivott harez miatt, amely az ő jogaik, vagy vélt jogaik kivívásáért folyt, ez pedig óriási nagy különbség. Kénytelen vagyok a mi izgatási sajtópereinkre visszatérni, mert elhangzott a többség padjairól egy szó, hogy a 33. §. amely a strohmannrendszer ellen állíttatik be, különösen a nemzetiségi sajtóra vonatkozik. Ez az, ami bennem azt a hitet kelti, hogy aki ezt mondotta, még nem elégelte meg az áldozatokat és hogy ennek a sajtójavaslatnak rejtett czélja az, hogy az áldozatoknak számát még szaporítsa. A nemzetiségi sajtó terén keresi a strohmannofeat a többség soraiban ülő t. képviselő ur, akkor, amikor különösen mi, románok, intelligencziánknak szemefényét adtuk a börtönöknek. Nem is szólok a régi forradalmi időkről, amikor a lefejeztetés is mindennapos dolog volt, hanem azokról az időkről, amelyekre még az igazságügyminister ur is emlékszik; Román Sándor egyetemi tanárunk sajtó utján elkövetett izgatásért ült a váczi fogházban és kiszabadulása után továbbra is egyetemi tanár volt és országgyűlési képviselővé is választották, mert senki sem tartotta eljárását megbélyegzőnek; a román irodalom gyöngye, a hires Juon Szlavits, ugyancsak a váczi fogházban töltött több mint másfél évet; a replika- meg a memorandumper miatt a román nemzeti komitének összes tagjai a vádlottak padjára és onnan a börtönbe kerültek, és ha felemiithetem, hogy volt egy dicső generálisunk, akit szintén elitéltek, de akinek a Felség megkegyelmezett: akkor, azt hiszem, jogtalanul dobják bele a túloldalról 25