Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-479

Í79. országos ülés 1913 Megjegyzem, hogy nem pro domo beszélek, mert hiszen a »Köztelek» lap már évekkel ezelőtt letette a biztosítékot, a »Köztelek« lapnak tehát nincs szüksége arra, hogy őt megvédjem attól, hogy ne legyen kénytelen biztosítékot letenni; és én csak nagyon sajnálom, hogy a többi szaklapok igen nagy része nincs hasonló kedvező helyzetben. Második észrevételem a helyreigazitási kényszerre vonatkozik. A helyreigazitási kényszernek elvileg mi az Országos Magyar Gazdasági Egyesületben is hívei vagyunk. Hiszen utalok arra, hogy maga az OMGE is volt már olyan helyzetben, hogy ellene és tisztviselői ellen a legképtelenebb rágalmakat szórták és nekünk, illetve — mert én akkor még nem tartoztam az OMGE tisztviselői közé — az OMGE akkori tisztviselőinek napokon át kellett kilincsehúök a szerkesztőségeknél és kérniök kellett azt, hogy a helyreigazító közleményeket leadják és daczára annak, hogy a szerkesztőségeket a vádak képtelenségéről teljes mértékben meggyőzték, több napilap nem adta le mindig a helyreigazító közleményeket és ha leadták, akkor eldugott helyen adták le néhány sorban. (Ugy van ! jobbfelől.) De utalnom kell arra is, hogy mikor az Országos Magyar Gazdasági Egyesület megalakította a Magyar Mezőgazdák Szövetkezetét, a Gazdák Biztosító Szövetkezetét, a Hangyát, akkor a napilapok egy része csakúgy hemzsegett a gonosz czélzatu közleményektől, amelyek egyenesen diszkreditálni^ akarták ezeket a közhasznú intézményeket. Én tehát alapjában nagyon üdvösnek tartom a helyreigazitási kényszert. De helyesnek tartom azt is, hogy a helyreigazitási kényszerre vonatkozó intézkedések a törvényjavaslatban megenyhültek, mindazonáltal a komoly szaksajtó szempontjából a helyreigazitási kényszert még mai alakjában is abban az egy esetben, ha az üzleti czélra használható, a magam részéről aggályosnak tartom. A szaklapoknak ugyanis feladata, hogy bizonyos foglalkozással biró közönségben a szakkérdések iránt állandó érdeklődést keltsenek fel, a szakismeretek terén tapasztalható tudományos haladással beszámoljanak és az újdonságok használhatóságáról a közönséget megfelelően tájékoztassák. Bármily önzetlenül és bármily reálisan igyekezzék is azonban egy szaklap ezen feladatát teljesíteni, még sem kerülheti el, hogy esetlégüzleti érdeket ne sértsen. Állításom igazolására legyen szabad például a Köztelekre, hazánk e régi szaklapjára hivatkoznom. A Köztelekről bizonyára mindenki elismeri, hogy magas színvonalú reális, fegyelmezett szaklap, amely tudva valótlanságot sohasem terjeszt. A Köztelek például meghonosította az úgynevezett rovatvezető intézményt, amely a legelső szakemberekből toborzódik össze. Ezek bírálják meg a czikkeket és adják át felelősség terhe mellett a szerkesztőnek, sőt javaslatot tehetnek, hogy a czikk egyszerűen ne. közöltessék. Ebből is kitűnik, hogy a közlemények közreadásánál ez a lap a legtárgyilagosabban jár november 25-én, kedden. 171 el, de azért mégis gyakori eset, hogy tisztán közérdekből egynémely közlemény üzleti érdeket sért. A mezőgazdák például szoros viszonyban állnak iparral, kereskedelemmel, mert szükségük van gépgyártmányokra, felszerelésekre, műtrágyára és még számos egyéb czikkre. E czikkek használatba vétele után a gazdák kritikát mondanak és egy czikk keretén belül megjelölik, hogy ezeket a gyártmányokat mennyiben használhatták. Az ilyen czikkek a lapnak igen becses részét képezik, mert tapasztalatokon alapszanak. E czikkek szigorú tárgyilagos bírálatban részesülnek a rovatvezető és a szerkesztő részéről, de ezekre a gazdaközönségnek határozottan szüksége is van, mert csak ilyen módon ellensúlyozható a gyárosoknak, kereskedőknek és iparosoknak egyoldalú reklámja. (Helyeslés jobbfelől.) És én nem zárkózhatom el annak kijelentése alól, hogy tiszteletteljes nézetem szerint hiba lenne, ha a szaklapoknál — és ezt különösen hangsúlyozom, hogy csakis azoknál — olyan közleményeknél, amelyek nem támadnak hatóságokat, nem irányulnak a személyi és családi becsület ellen, hanem tapasztalatokon, megfigyeléseken alapulnak, tárgyilagos kritikát gyakorolnak, a bírálati szabadság megszorittassék. Hibának tartanám ezt azért, mert, mint volt szerencsém arra utalni, a szélhámosságoknak tág kaput nyitunk. önként felmerül az a kérdés, vájjon a helyreigazitási kényszer folyományát képezheti-e az, hogy a komoly szaksajtó bírálati tevékenységét kénytelen lesz redukálni. A szaklapokra nézve a helyreigazitási kényszer sokkal súlyosabb, mint a napilapokra nézve, mert a szaklapokban, a tárgyilagos czikkek meggyőző érveik sokaságánál fogva igen nagy helyet foglalnak el, mindig széles keretekben mozognak, rendesen több hasábra terjednek. Ha más most, mondjuk, valamely gépgyáros sértve érzi magát a leközölt czikk folytán és él a helyreigazítás jogával, az esetben, ha a törvényjavaslat mai formájában emelkednék törvényerőre, a lap szerkesztősége kénytelen lenne helyreigazítást ugyanolyan terjedelemben és Ugyanolyan helyen, ahol az eredeti czikk megjelent, átvenni. Igaz, hogy az illető gyáros helyreigazító czáfolatában csakis ténybeli állításokra szoritkozhatik, de a ténybeli állitások állhatnak például elismerő levelekből és szakértők nyilatkozataiból, ezekkel hasábokon keresztül megtöltheti a rovatot. Ez a gyárosra nézve a legolcsóbb reklám, a lapot pedig tönkreteheti. Igaz, hogy a szerkesztő meg is tagadhatja az ilyen helyreigazító közlemények leadását, ha a helyreigazítás valótlanságát nyomban kétségbevonhatatlanul be tudja bizonyítani. Ez az intézkedés azonban nem gyakorlati fegyver, mert elvégre a bizonyításnál tapasztalat áll tapasztalattal szemben és a szerkesztő már csak azért sem tagadja meg a helyreigazítást, mert nem tudja, hogy az illetőnek szakértői kicsodák, minő tapasztalatok alapján nyilatkoznak és nem akarja magát kitenni annak, hogy a bíróság, amely elvégre nem áll SZako^j*