Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-478

i-78. országos ülés 1913 november 2h-én, hétfőn. 143 kihágásba és ha mindazokat a kihágásokat üldözni akarnák, amelyek "papiroson meg vannak irva, akkor sohasem történnék egyéb, mint a kihágásokért való felelősségrevonás. Ennek a törvényjavaslatnak egyetlenegy szakasza, a 24. §. 22 vétséget állapit meg. Ez olyan rekord, amelylyel senki sem dicsekedhet. Ilyen még nem volt a világon. A magyar törvényhozásban sincsen olyan szakasz, aminő ez, amely 22-féle vétséget állajüt meg. Az utána következő szakaszok már szerényebbek, mert mindössze csak 20 kihágást állapítanak meg. Eltekintve a büntetőtörvénykönyv és egyéb törvénykönyvek által amúgy is kreált bűncselekményektől, meggazdagodott a mi alkotmányjogunk, a mi szabadságunk, a mi forradalmi szellemben vitt politikai életünk egy pár törvényszakasz utján 22 vétséggel és 20 kihágással. De t. ház, nemcsak szaporodtak a vétségek és kihágások, hanem merészen, amint egy forradalmárhoz illik, a minister ur olyan uj fogalmakat visz be a büntetőjog birodalmába, amelyek azelőtt, sem nálunk, sem másutt nem léteztek, amelyek ki nem forrtak és kipróbálva sehol nem lettek. Beviszi a tolakodó magatartás vétségét. Ez egy privilégium, amikor nálunk van zsarolás és zsarolási kísérlet és amikor egyéb módon is üldözni lehet a tolakodó embereket törvényellenes cselekményük miatt. Ez ma már nem elég, most már erre új fogalmat statuálnak : a tolakodó magatartás vétségét. Ábrahám Dezső: Ez Lukács ellen szól, hogy Tisza mögé ne tolakodjék. (Derültség és taps balfelöl.) Pető Sándor: Azután pedig még egy igen merész, bevallom, általam meg nem értett fogalmat visz a sajtójog utján a büntetőjogba, amikor azt mondja, hogy vétséget követ el s egy évig terjedhető fogházzal és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sújtható az, aki az ellenértékkel arányban nem álló dijért egyébként valamit közzétesz. Tehát merész ujitók vagyunk e fogalommal Európa sajtókodifikácziójában. Én kerestem is, hogy mi ez és meg is találtam, hogy a t. minister ur honnan veszi ezt a példát. Az osztrák cziviljogban ugyanis megvan a feléntúli sérelem joga, vagyis ha valaki vesz egy árut és kiderül, hogy az még felét sem éri meg annak, ami pénzt érte adott, akkor joga van a vevőnek feléntúli sérelem miatt pert indítani. A minister ur most helyrehozza a hibát, amit az eddigi törvényhozás elkövetett. Nálunk a túlfizetéssel tényleg sok visszaélés volt. Magánjogunk, kereskedelmi jogunk csökönyöséggel visszautasította a feléntúli sérelem akczeptálását és elismerését. Ausztriában, ha valaki valamit drágán vett meg, lehetett beszélni az ellen, de nálunk a magánjog és a kereskedelmi jog makacsul visszautasította a feléntúli sérelem kifogásának emelését. Most végre ezen szép. elvnek teljes elégtételt szolgáltat a minister ur és jobb késő, mint soha felkiáltással a sajtójogban ad neki menedéket és helyet, és a feléntúli sérelmet itt akarja kodifikálni. Nemcsak regresszust ad, de becsukja, aki kevesebb értékű nyilatkozatot ír, vagy tesz közzé, mint amit fizettek a czikkért vagy a njdlatkozatért. Ugyanezen témánál még vagyok bátor kifogás alá venni a törvény azon rendelkezését, mely a 49. §-ban jelentkezik, amely szerint, ha az előzetes lefoglalás által kár okoztatott valamely hírlapvállalatnak, a tényleges kár megtérítését ítélhetik meg, az ártatlanul elitélt embereknek megszabott kártérítési szabályok mintájára, amelyeknek alapelve az, hogy ki van mondva az igazságügyministeriumban, hogy a kártérítési igényeket sohasem szabad megszabni olyan mértékben, eltekintve attól, hogy a minister állapítja meg a kártérítés mértókét, hogy az ezen czélból rendelkezésre álló budget határain túl haladjon, tehát csak egész véletlen, hogy valaki januárban kéri-e a kártérítést, mikor az ezen czélra megszabott budgetben még van valami, vagy deczemberben, amikor az már régen ki lett merítve. (Közbeszólások balfelöl. Halljuk! Halljuk!) Megjegyzem, hogy Ausztriában ilyen esetben teljes kártérítés van és hogy az a »tényleges kár«, ami annyit akar jelenteni, hogy a lefoglalt lappéldányok számának ára, vagy a lapok kinyomtatásának ára téríttessék meg, egyáltalában nem kártérités, különösen nem akkor, amikor a hirlap által okozott kár megtérítése tekintetében olyan gavallérosan jár el az igazságügyminister ur javaslata. Itt is minden olyan kárt meg kellene téríteni — tehát nemcsak a tényleges kárt —, amelynek fenforgását az illető hirlap betudja igazolni és valószínűvé teszi. Méltóztassék megengedni, hogy ezek után a reformnak egy más nevezetes kérdésére, t. i. az előzetes letartóztatásra térjek át. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) (Az elnöki széket gróf Lázár István foglalja el.) Abban én teljesen egyetértek, nem Kenedivel a képviselővel, hanem Kenedivel a jogtudóssal, hogy az előzetes letartóztatásnak semmiféle értelme nincs és azt a fokozatos felelősség tanával és elvével egyáltalán nem is lehet összeegyeztetni. Az előzetes letartóztatás tekintetében természetesen a javaslat megint ugy akarja feltüntetni a dolgot, mintha intézményi biztosítékokat adna, holott a tényállás az, hogy eddig fennállott és tűrhető, helyes jogintézményeket elront és az előzetes letartóztatást, ha a bíróságok és hatóságok akarják, mindennapivá teszi a sajtóeljárás terén. (igaz! Ugy van! balfelöl.) E tekintetben a t. igazságügyminister ur javaslatának indokolásában ismét egy kis fallácziával találkozunk. A törvény 50. §- következőképen szól (olvassa): »A sajtó utján elkövetett vétségek