Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.

Ülésnapok - 1910-478

47S. országos ülés 1913 november 24-én, hétfőn. 137 állapit meg bűncselekményt; ez esetben a kártérítési igényt csak polgári utón lehet érvényesíteni. Azt mondja továbbá a 27. §. 7-ik pontja, hogy vétséget követ el az, aki szándékosan valótlan hírt tesz közzé és ezzel kárt okoz. Tehát létezik üldözendő és kártérítésért felelősségre vonással járható olyan cselekmény is, amely sem a becsületsértés, sem a rágalmazás fogalma alá nem esik. Továbbá azt mondja a büntetőtörvénykönyv 264. §-ának második pontja, hogy az állítás vagy kifejezés valódisága bebizonyításának nincs helye és igy még a sértett fél kívánságára sem engedhető meg: ha az állítás vagy kifejezés olyan cselekményre vonatkozik, mely csak a sértett fél indítványára vonható bűnvádi eljárás alá és a jogosított az ilyen indítványt nem tette meg vagy azt visszavonta. Belőlem e kérdésnél nem az ellenzéki vagy az ellenzékieskedő szellem beszél; mint jogász beszélek elsősorban a jogászhoz, az igazságügyrninister nrhoz. Méltóztassék a törvényjavaslat szövegéből megállapítani, hogy megtörténhetik az az eset, hogy valaki jogosan vagy jogtalanul, helyénvalónak találja, hogy nem becsületsértés vagy rágalmazás miatt indít pert, hanem a törvénynek egyéb rendelkezései alapján. (Az elnöki széket Beöthy Pál elnök foglalja el.) A büntetőtörvénykönyv szerint ebben az esetben azért, mert az illető ezt a neki kedvező utat választotta, tehát nem tette panasz tárgyává rnagániniditvánnyal a becsületsértést vagy rágalmazást, nincsen helye a valódiság bizonyításának. A büntetőtörvény 264. §. 2. pontja ezt kizárja ; vagyis nekem, aki megtámadtam valakit kárt okozó módon . . . Kenedi Géza : Valótlanság! Vázsonyi Vilmos: Az nincs a szakaszban ! Pető Sándor : A 39. szakaszban sehol nincsen az, hogy valótlanság és sehol nincs az, hogy ezt nem sikerült bebizonyítani. Ábrahám Dezső : Megint nem olvasta a képviselő ur ! Pető Sándor : Az privilégiuma a vádlottnak, hogy joga van a valódiságot bizonyítani, mert a főszabály az, hogy nem szabad a más becsületét bántani sem becsületsértéssel, sem rágalmazással ; aki bántja, az bűnhődik. Ezen főszabály alól adja meg a törvény azt a kivételt, hogy ámbár bántotta valakinek a becsületét az illető, mégis büntetlen marad, ha ezen és ezen esetekben a valódiságot sikerült bebizonyítania. Ha az illető a kérdést magánvád tárgyává nem tette, akkor nem lehet helye a valódiság bizonyításának, tehát bekövetkezik az az eset, hogy valaki nem becsületsértésért, nem rágalmazásért tesz büntetőfeljelentést, hanem panaszt emel a 39. §. alapján. Kenedi Géza (közbeszól). Hegyi Árpád: Nem kötelessége bűnvádi eljárást folyamatba tenni! KÉPYH. NAPLÓ 1910 1915. XX. KÖTET. Pető Sándor: Vagy polgári utón kártérítési port indít a 39. §. utolsó bekezdése alapján és a törvényjavaslat szerint nekem, aki esetleg a közérdek szolgálatában támadtam meg közleményemmel a sértettet . . . Varga Gábor: Ma is ugy van'. Pető Sándor : . . . nem lesz jogom a valódiságot bizonyítani, tehát ha igazam volt is, akkor sem menekülhetek a kártérítési kötelezettség alól. Már most méltóztassék elképzelni, az ilyen pongyola törvénykészités mellett milyen tág teret adunk a kverulánsoknak ; és ha eddig panasz volt a revolverzsurnalisztika ellen, a jövőben majd lesz panasz azok ellen, akik ott a háttérben — post equitem sédet atra cura — ott látják az állampénztár pánczélszekrényében őrzött kaucziót; exisztencziák ellen, akik abból akarnak megélni, hogy kártérítési pereket akasztanak a lapkiadó vállalatok nyakába. És még valamire akarom a minister urnak mint jogásznak figyelmét felhívni. (Felkiáltások a báloldalon : Nincs itt!) A sajtótörvényben igazán nincs jelen. A 39. szakasz utolsó bekezdése azt mondja (olvassa) : »A kártérítési követelés a sértettet akkor is megilleti, ha a sajtóközlemény nem állapit meg bűncselekményt. Ebben az esetben a kártérítési igényt csak polgári utón lehet érvényesíteni.« Méltóztassék megengedni, hogy fejtegetéseim czéljára felolvassam a 48. szakaszt is, amely a következőkép szól (olvassa) : »Az eljárás megindítása elévül időszaki lapban elkövetett bűntett, vétség vagy bármily sajtótermékben elkövetett kihágás miatt a terjesztés megkezdésétől számított hat hónap alatt, nem időszaki lapban sajtó utján elkövetett bűntett vagy vétség miatt pedig a terjesztés megkezdésétől számított két év alatt.« Tehát ha valaki ellen becsületsértő vagy rágalmazó közlemény jelenik meg egy időszaki lapban, az elévül hat hónap alatt. Ha hat hónap alatt meg nem indítja, akkor később már nem indíthatja megapeit. Nem gondolja az igen t. igazságügyminister ur, hogy valamiféle kis elévülési időt az ilyen sajtó utján elkövetett cselekményekért indított polgári perekre is kellene csinálni a 39. szakasznál ? Hiszen ma, amikor rotácziós gépek öntik egy óra alatt nem tudom hány százezer példányát a hírlapi termékeknek és amikor a legszenzácziósabb sajtótermék sem él — mint a közmondás szerint a csoda — csak három napig : érthető és nagyon helyes a törvényjavaslat 48. szakaszának rövid elévülési határidő-megszabása, de valami hasonló rendelkezésre volna szükség a kártérítési per megindításánál is. Erre azonban a törvényjavaslat semmiféle korlátot nem állit. Ha tehát ebből a javaslatból, mondjuk, ez év végéig törvény lesz és 1914-ben életbelép, akkor — minden példát lehet túlzásba vinni — ha 1914 január 1-én valaki ellenem egy kárt okozó hírlapi közleményt ir, 1946-ig mindig ráérek kártérítési pert indítani ellene és minthogy a vagyonjogi 18