Képviselőházi napló, 1910. XX. kötet • 1913. november 11–deczember 30.
Ülésnapok - 1910-477
il() 4/7. országos ülés Í9Í3 november ?5-en, szombaton. a büntetőperrendtartást kitérj esztetették a sajtóügyekben követendő eljárás tekintetében is, expressis verbis sehol ki nem mondották. Általánosságban lett ez kimondva, s épen azért, mert ez igy volt, nem igen volt rá eset a magyar igazságszolgáltatásban, hogy ezt a jogot a bíróságok valaha is igénybe vették volna, s hogy sajtóügyi deliktum miatt valakit előtzetes vizsgálati fogságba helyeztek volna. Mi tehát a tendencziája annak, hogy ma ezt az intézkedést expressis verbis beleviszik a javaslatba ? Az, hogy most már mintegy a biróságoknak a figyelmét felhiva, kötelességévé tegye annak a biróságnak, hogy a törvényes feltételek fenforgása esetében ezzel a jogával is éljen. T. képviselőház ! Ez az intézkedés is mutatja azt a végtelen szeretetet, amellyel a javaslat a sajtó és a sajtó munkásai iránt viseltetik. (Igaz! ügy van ! balfelől.) Ami az előzetes lefoglalás kérdését illeti, ez is hasonlatos kérdés ahhoz, amit az előbb voltam bátor említeni, ez is félig-meddig a mai jogállapot szerint is megmarad. Azonban voltak ennek az intézkedésnek hiányai és az eredeti javaslat ezeken a hiányokon nem is módosított, nem is változtatott. Az igazságügyi bizottság módositott, változtatott, amennyiben módot és lehetőséget ad arra nézve, hogy a lefoglalás ellen a vádtanácshoz lehet felfolyamodni, a vádtanács az, amely a lefoglalás kérdésében végérvényesen határoz és dönt és viszont megállapítja a kártérítés kötelezettségét is abban az esetben, ha a lefoglalás alaptalanul és jogtalanul történt. Azonban amennyire némileg garanczia a vádhatóság beleavatkozása és belevitele ebbe a dologba, másrészt az az intézkedés, amely a kártérítést biztosítja, szerintem nagyon gyatra és egyáltalán nem elégséges annak a kárnak és annak a hiánynak restituálására, amelyet a lap az elkobzás folytán szenvedett. Ha megállapítja az a törvény, hogy köteles ilyen esetben a hatóság a tényleges kárt megtéríteni — ami tudjuk, hogy abszolúte semmit sem jelent, mert a tényleges kár a lappéldányokból és azoknak az árából rekrutálódik . . . Bakonyi Samu: Még az is kérdés! Springer Ferencz: . . . engedelmet kérek, ha ez a javaslat annyira humánus, hogy elismeri az erkölcsi kár megtérítésének szükségét a magánosokkal szemben és a sajtó ellenében, akkor elismerhetné azt is, hogy egy méltánytalanul megtámadott lap reputácziója és súlya is szenved azáltal, ha lefoglalják. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Legyen tehát a javaslat méltányos e tekintetben is és nyújtson megfelelő és teljes kártérítést. (Igaz ! ügy van ! Helyeslés balfelől.) T. képviselőház ! A magam részéről ezt a fejtegetést tovább nem folytatom. (Halljuk ! Halljuk !) Én azt hiszem, hogy azokkal, amiket itt elmondottam, bőségesen beigazoltam abbeli kiindulási tényállításomat, hogy ez a javaslat a sajtószabadság halálát jelenti; beigazoltam azt a tényállitásomat, hogy ez a javaslat alkotmányunk egyik garancziájának megdőlését jelenti. (Igaz! ügy van ! balfelől.) T. képviselőház ! Ha ilyen javaslat normális viszonyok között terjesztetett volna be, ha ez rendes viszonyok közt kerül ide, akkor én talán tudnék arra az álláspontra helyezkedni, hogy azt mondhatnám : annak a sajtónak tényleg voltak bűnei; tudnék arra az álláspontra helyezkedni, hogy azt mondjam, hogy ez a javaslat kizárólag ezeknek a visszaéléseknek hatása alatt létesült; tudnék arra az álláspontra helyezkedni, hogy ezt mondjam, hogy ez egy elfogult, elhirtelenkedett javaslat, egy jól át nem gondolt javaslat; tudnék bármiféle más álláspontra is helyezkedni. De akkor, t. képviselőház, amikor a helyzet az, hogy ily szerencsétlen politikai viszonyok között élünk, amidőn egy politikai rendszer keserveit szenvedi egy ország, amikor lépten-nyomon látjuk, hogy mint pusztulnak a mi közszabadságaink, azok az értékek, amelyek a nemzetre nézve becsesek : akkor, t. uraim, én nem tudok erre az álláspontra helyezkedni, akkor én kénytelen vagyok ezt a javaslatot azzal a rendszerrel összeköttetésbe hozni és megállapítani, hogy ez a javaslat egy olyan rendszernek szüleménye, amely rendszer feladatául tűzte ki magának az ország alkotmányos jogainak megcsorbítását, megcsonkítását, (Igaz! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) amely azon az utón halad, hogy a maga hatalmi pozicziójának megerősítése és biztosítása érdekében megragad minden eszközt arra, hogy eltávolítson útjából minden akadályt, amely az ő czéljainak útjában áll. (Igaz ! ügy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) És amikor igy áll a helyzet, t. ház, akkor lehetetlen ezt a javaslatot nem annak a rendszernek szemüvegén át bizonyos kritika tárgyává tenni, lehetetlen magával azzal a rendszerrel is nem foglalkozni, amely ezt a javaslatot elénk terjeszti. Ha mi ebben az irányban nézzük a dolgot, akkor vissza kell térnünk arra az időre, amikor ez a rendszer megszületett, vissza kell térnünk arra az időre, amikor a koalicziónak bukása után a nemzeti munkapárt támadt fel néhai szabadelvű halottaiból, s vissza kell térnünk azokra az iránypontokra és pro grammpontokra, amelyeket ez a rendszer annak idején a nemzet elé állított és amelyekből épen az ellenkezőt valósította meg. Igenis, ez a javaslat a munkája annak a rendszernek, amely alakulása idejében a nemzetnek minden szépet, jót, szőlőt és lágy kenyeret igért, amely azonban homlokegyenest mindazoknak ellenkezőjét váltja be. Ez a javaslat, t. ház, eredménye annak a rendszernek, amely, midőn megalakult, azt hirdette, hogy az 1867. az ő alapja, az az 1867, amely az a sziklaszilárd márványtalapzat, amely az az archimedesi pont, amelyen állva a világot sarkaiból tudjuk kiforgatni. S ma ezzel szemben ugy áll a helyzet, hogy bár igaz, az én politikai felfogásom és meggyőződésem szerint az a 67 tényleg az a sziklaszilárd márványtalapzat és tényleg
