Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-456

456. országos ülés 1913 június 12-én, csütörtökön. 81 vasutak szállítási adójáról; azután a szatmár­nagybányai h. é. vasút részvénytársaság engedély­okiratainak s engedélyokirati függelékeinek egye­sítéséről ; a dunántúli, zalavölgyi és körmend— zalalövő—őriszentpéter—muraszombati h. é. vasút részvénytársaságok vasutvonalai engedélyokira­tainak egyesítése és a zalalövő—zalaegerszegi, valamint a zalabér—sárvár-bükk—kőszegi h. é. vas­utak engedélyezéséről, végül az ágyúgyár felállí­tásáról szóló törvényjavaslat harmadszori felol­vasását. Ezután következnék a megüresedett elnöki széknek választás utján való betöltése és ennek megtörténte után a szintén június 4-ikére már kitűzött, azonban tárgyalásra nem került két törvényjavaslatnak tárgyalása, t. i. az aldunai III., IV. és V. számú öblözetek ármentesitéséről a földmivelésügyi minister törvényjavaslata, to­vábbá némely kincstári ingatlanok eladásáról és illetőleg elcseréléséről a földmivelésügyi minister törvénj'javaslata. Ezek után következnék az ál­lami költségvetési év kezdetének megváltoztatá­sáról a pénzügyminister ur törvényjavaslata ; a szeszkontingens biztosítása tárgyában a pénzügy­minister ur törvényjavaslata; az állami óvónők illet­ményeinek rendezéséről a vallás- és közoktatásügyi minister ur törvényjavaslata ; a nem állami óvodák jogviszonyairól és a könségi és hitfelekezeti óvó­nők illetményeinek rendezéséről a vallás- és köz­oktatásügyi minister ur törvényjavaslata ; az ön­álló gazdasági népiskolai szaktanítók és szaktanító­nők illetményeinek rendezéséről a vallás- és köz­oktatásügyi minister ur törvényjavaslata ; végül a hajdudorogi görög katholikus püspökségről a vallás- és közoktatásügyi minister törvényjavas­lata. (Helyeslés.) Megjegyzem, hogy ez a legközelebbi ülés holnap, június 13-án, pénteken délelőtti tíz órakor lesz. Méltóztatnak előterjesztésemet elfogadni ? (Igen!) Akkor ilyen értelemben mondom ki a határozatot. A mai ülés jegyzőkönyve készen lévén, mél­tóztassanak azt meghallgatni. Szász Pál jegyző (olvassa az 1913. évi június 12-én tartott ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Nincs észrevétel? (Nincs!) Akkor a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést eloszlatom. (Az ülés végződik 11 óra 55 perczkor.) Hitelesítették : Scitovszky Béla s. k. Niamessny Mihály s. k. naplóbiráló-bizottsági tagok; KÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XIX, KÖTET. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom