Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-468
248 468. országos ülés 1913 október 30-án, csütörtökön. mily kommentárok voltak azok, mert az a kommentár már akkor is arról szólt, hogy ilyen pinkapénz fizettetett le a játékbank engedélyezéséért. Azt kérdem, hogy a ministerelnök ur miért rejtette véka alá az érdemeit, miért nem segített akkor nekünk, akik a játékbank ellen küzdöttünk ? Nagy becsület volna nekünk, ha e véleményét nyilvánosságra hozná; nagy becsület lett volna nekünk és az egész ügy el lett volna intézve, de csak a közigazgatási bizottság tiltakozott ez ellen, gróf Andrássy Gyula a Magyar Hírlapban tett közzé nyilatkozatot, gróf Apponyi Albert irt a Budapestbe, el is járt nálam és elmondta, hogy nagy agitácziót fog ebben az ügyben indítani, bevonva minden erkölcsi tényezőt. De a ministerelnök urat, akit annyira felháborított e terv ellen és ezt oly veszedelmesnek találta, és akinek szemhunyorítása elegendő lett volna, hogy csirájában elfojtsa az ügyet, a ministerelnök urat sehol sem találtam. (Ugy van! a bal- és szélsobaloldalon.) Pedig egyszerű lett volna a dolog: méltóztatott volna a játékbankot általános választói jognak tekinteni és kivégezni. (Ugy van! a bal- és szélsöbaloldalon. Mozgás a jobboldalon.) Ép ugy sikerült volna. így azonban, t. ház, továbbra is találkozunk azzal a konszekvens magatartással, hogy a ministerelnök ur az ő érdemeit, amelyeket a játékbank nem engedélyezése körül szerzett, titokban tartotta; titokban maradt a leirat is, amelyet a közmunkatanácshoz intézett. Ez a leirat Julius 26-án kelt; Julius 29-én ott volt a közmunkatanácsnál. A közmunkatanács azóta tartott üléseket, de csodálatos módon csak abban az ülésben olvasták ezt fel, amikor már a lapok tele voltak a játékbank botrányának leleplezésével és a mikor maga a bank lépett fel agresszív módon és maga leplezte le az egész ügyet, hogy 1,400.000 koronát fizetett, íme, második alkalma lett volna a ministerelnök urnak, hogy érdemeit velünk tudassa és az ügyet tisztázza, csak ezt a leiratot kellett volna nyomban közöltetnie. A Budapesti Tudósító és egyebek, amelyek oly édesen csacskák, amikor nem kérdezik őket, ebben az ügyben egyszerűen közölhettek volna egy csekélyke kis kommünikét, hogy leérkezett a leirat és a ministerelnök ur a játékbank engedélyét megtagadta. Ámde még folytak az egyezkedések, még nem tudták, hogy együtt van-e minden adat, kipattan-e a botrány, és az érdemeket titokban tartották, titokban tartották a megvetéssel visszautasított pénzt is, mint az egyszeri bíró, akit meg akartak vesztegetni és aki felháborodással az aranyakat az ágya alá gurította. (Élénk derültség és taps a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ezt a felháborodást látom én itt. Sztranyavszky Sándor: Ne ferdítse el a tényeket! Vázsonyi Vilmos: Hát hol van ez az undoj ritó pénz, mely egy kompániától származik, hol van ez a bűnös pénz ? Még mindig önöknél van ez a bűnös pénz és még mindig nem igyekeztek tőle megszabadulni, pedig az igen t. ministerelnök ur, ha érdemeit nem tartja titokban annakidején és rögtön a nyilvánosság előtt notifikálja nagyértékü véleményét a játékbank ellen, és midőn ez a leirat leérkezik, ezt is rögtön tudatja, és ha ezt a bűnös pénzt, mely a komjsániától származik, vhszalöki, mondván, hogy csináljátok a dolgaitokat ós intézzétek el azzal, akivel szerződtetek, nekem semmi közöm a továbbiakhoz : akkor igenis a felelősséget teljesen tisztázta volna. így azonban érdemeit nagymértékben tartotta titokban és ezt az ügyet csak akkor leplezte le, mikor már a társaság a lelejdezésben megelőzte. (Igaz! Ugy van! balfelölj T. ház! A ministerelnök ur múltkori előadásában bizonyos kis gyors átmenetet tapasztaltam. így nélkülözöm ezen előadásban a belügyminister ur szerepének a méltatását, ki végtére is ugy-e ebben az ügyben hivatott faktor volt.. Egyszerűen méltóztatott említeni, hogy a belügyminister ur ebben az ügyben nyomban megkérdezte a ministerelnök urat és azután a belügyminister ur tudatta Lukács Lászlóval, hogy az ő megtett igéretét ez a kormány nem fogja beváltani. Helyes, de a lapokban megjelent a társaságnak egy nyilatkozata, melyet Lukács László ur ő exczellenciája nem czáfolt meg, pedig ő nem állhat azon az állásponton, mint áll joggal a ministerelnök ur, ő nem mondhatja ezt a társaságot kompániának, mert egy kompániában voltak. (Élénk derültség és taps a baloldalon.) Azt mondja ez a nyilatkozat, mely minden lapban megjelent, hogy nemcsak hogy fenntartják mindenben a nyilatkozatukat, hanem még hozzáfűzik, hogy (olvassa) : Lukács László ur ő exczellencziája igazgatóságunk tagjai és jogtanássosa előtt ismételten kijelentette, hogy Sándor János belügyminister ur ő nagyméltósága azon kötelező ígérettel vette át tőle az alapszabályokat, hogy azokat nekünk ki fogja kázbesiteni, mert ha ezen ígéretet meg nem kapja, önmaga gondoskodott volna még hivatalból való távozása előtt azok kézbesítéséről. (Zaj jobbfelöl.) »Mi bátrak voltunk, mikor bennünket Sándor János belügyminister ur fogadni kegyes volt, Lukács László ő exczelíencziája ezen szavait előtte idézni és a belügyminister ur ezen előadásunk ellen nem tett semmiféle észrevételt.« (Felkiáltások jobb felöl: Ki mondja ezt! Zaj! Halljuk! Halljuk?) Sándor János belügyminister: Kijelentettem, hogy nem adom ki, sőt ha ki volnának adva, akkor sem engedélyezném. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Rakovszky István: Helyes. Vázsonyi Vilmos: Itt, kérem, Lukács László nyilatkozatáról van szó. (Zaj jobb felől.) Rakovszky István: A tisztelt barát! (Derültség a baloldalon.)
