Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-465

206 í65. országos ülés 1913 október 8-án, szerdán. előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett egy később megválasztandó bizottsághoz való utasítása felett annak idején fog határozni. (Helyeslés.) Az igazságügyminister ur kivan szólni. Balogh Jenő igazságügyminister: T, képviselőház ! Amidőn az esküdtbíróság előtti eljárásra és a semmisségi panaszra vonatkozó rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslatot van szerencsém beterjeszteni, (Halljuk! Halljuk!) tekintettel a javaslatnak úgy politikai, mint igazságszolgáltatási szempontból való nagy jelentőségére, tisztelettel kérem a házat, méltóztassék megengedni, hogy a tervezett reform kereteiről, horderejéről és indokairól röviden vázlatot adhassak. (Halljuk! Halljuk!) Nem tehetem ezt anélkül, t. ház, hogy néhány szóval meg ne világítsam az intézmény fejlődését, átvételének indokait és azokat a fogyatkozásokat, amelyeket az Európa szárazföldjén és más világrészekben is — Angliától most egészen eltekintek — mutatott, és reá ne mutassak azokra a reformtörekvésekre, melyek az utolsó évtizedekben a külföldi törvényhozásokban szintén megnyilvánultak és amelyeknek részben visszhangja, részben messzebbmenő kezdeményezéssel való továbbfejlesztése ez a javaslat. (Halljuk ! Halljuk !) Előre kell azonban bocsátanom, hogy mindjárt hivatalom elfoglalása idején kötelességszerüleg megáüapitottam azt a keretet, (Halljuk! Halljuk!) melyben igazságügyi munkaprogram mom mozogni fog, és felkértem a magisztraturának több tekintélyes és kiváló tagját, hogy egyebek között a bűnvádi perrendtartás revíziójának keretében, az esküdtbirósági intézménynél mutatkozó fogyatkozások orvoslására törvényjavaslatot készítsenek elő. A javaslat tervezete már a folyó év tavaszán elkészült, június és Julius havában a magisztratura több tagjának lényeges bírálatán és átdolgozásán ment keresztül és csak most vagyok abban a helyzetben, hogy azt a nyilvánosság elé terjeszthessem. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! Az esküdtszék intézménye, mint ismeretes, semmi összefüggésben nem áll az ó-korban vagy a későbbi évszázadokban jelentkezett népbiráskodásnak egészen más, eltérő természetű alakulataival, hanem a frank inkviziozió és a normann Rüge-el járás hatása alatt Angliában fejlődött ki a XVII. század közepétől fogva. A XVIII. század végén, amikor Európa szárazföldén a büntetőtörvénykezés reformja megindult, már mindazokat az előnyöket mutatta, amelyek épen átvételére alapul szolgáltak. Az átvétel 1791-ben történt meg, az Assemblée Constituanteban és pedig elsősorban, mondhatnám tulnyomólag, alkotmányjogi és az egyéni szabadság védelmére szolgáló okokból, amelyekre akkor igen nagy szükség volt, de másodsorban igazságszolgáltatási szempontokból is. Ha összevetjük azt a két eltérő igazságügyi szervezetet és jogrendszert, amely ebben az időben egyrészről Angliában, másrészről különösen Francziaországban, ahol az átvétel történt, hatályban volt, valóban két ellentétes világ tárul elénk. Európa szárazföldjén ebben az időben általában az úgynevezett inkvizitórius eljárásnak szélső alakjai divatoztak és ennek a legtipikusabb megvalósulása Prancziaországban jelentkezett. Ez az eljárás Francziaországban megengedte, hogy puszta gyanú alapján (prise par sospeoon) vagy a kormányhatalom által kibocsátható elfogatóparancs (lettres de cachet) alapján bárkit is íe lehessen tartóztatni és az akkori tömlöczöknek állapota mellett egész éven át a legnagyobb sanyargatásoknak kitenni és ezáltal is kényszeríteni — ami különben épen az intézménynek egyik indoka volt — a beismerésre. Azután a védelem teljes kizárásával sokszor delegált bíróságok, amelyeket külön e czélra választottak, Ítélkeztek az illető felett. Akit tehát letartóztattak és fogságba vetettek, az valóban a legtöbb esetben el volt veszve. Saját védelmére semmit ki nem fejthetett, mert a védő közreműködése meg sem volt engedve, sem nem állt módjában a mentő bizonyításnak anyagát beszereznie vagy felhasználnia. így az inkvizitórius eljárás intézményei, amelyek közt a tortura is felhasználtatott, kormányhatalmi intézkedések eszközéül szolgáltak és épen ez magyarázza, hogy akik az egyéni szabadság biztosítékait és az alkotmányjog reformját és ezzel kapcsolatban a büntető törvénykezésnek humánusabbá tételét — amire akkor nagymértékben szükség volt — kívánták, vágyó tekintettel fordultak Angliának igazságügyi szervezete és perjogi szabályai felé. Ezeket az óhajtásokat már Montesquieu a »Törvények szelleméiről írott híres könyvében, továbbá Rousseau, végül az Assemblée Constituantera küldött követeknek adott utasítások mind kifejezésre juttatták és csak természetes, hogy ezek hatása alatt az Assemblée Constituante az átvételt elhatározta. A reczepczió akkor teljes volt, t. i. az akkori angol igazságügyi szervezet külsőleg teljesen átvétetett, természetesen annak lényege és tartalma nélkül. Angliában t. i. ekkor már működött a vád-esküdtszék intézménye, amelynek az volt a rendeltetése, hogy az egyéni szabadságnak biztosítékot teremtsen arra nézve, hogy senkit jogos gyanú és alapos bizonyíték nélkül a vádlottak padjára ültetni ne lehessen. Egyúttal Angliában ekkor már megvolt az itélő-esküdtszék abban az alakban, hogy az angol legfőbb bíróságnak, a Kings Bench-nek egy birája az országnak grófságokra osztott területi székhelyére utazott és ott a tárgyalást vezette, az esküdteknek nemcsak a bizonyítási anyagról és a bizonyítás eredményéről, hanem az általuk megoldandó feladatokról is tanácsokat adott és az esküdtek igy mintegy elnöki vezetés és irányítás mellett egyhangú határozattal fogadták el egészében a vádiratot, tehát mondották ki bűnösnek a vádlottat, vagy elutasították a vádiratot, tehát felmentették. A franczia reform átvette a vádjury és az ítélő esküdtszék intézményét, azzal az eltéréssel,