Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-461

160 461. országos ülés 1913 janius 18-án, szerdán. vagyonszaporulat, épen azért ezt a kérdést itt mellőzöm, hanem rátérek egy harmadik, szintén fontos tételére az állami vagyonleltárnak és ezen leltárban látható vagyonszaporulatnak, arra t. i, hogy tulaj donképen ez a vagyonszaporulat évrőlévre most már nem áll másból, mint az ingóságok terén elért vagyonszaporulatból. Már most a helyzet az, hogy az ingóságok, bútorok, felszerelések stb. czimén az állami költségvetés a rendes kiadások közé állit be bizonyos összegeket. Az állami számvevőszék azonban ettől eltérőleg a költségvetésileg rendes kiadáskép beállított összegekből kivonja azokat, amelyek, mondjuk, a meglevő ingókkal szemben, bizonyos fokig többletet jelentenek és igy az ingóságoknál, amelyekre a költségvetésben a rendes kiadások rovatában szerepel az előirányzat, az állami számvevőszék a maga kimutatásában igen jelentékeny vagyonszaporulatot tüntet fel. Nevezetesen azon ingóságok czimén oly kiadásokból, amelyeket a költségvetés a rendes kiadások közé vett fel, feltüntet az állami számvevőszék vagyonszaporulatnak 1907-ben 71 millió koronát, 1908-ban 83 millió koronát és 1909-ben 84 millió koronát. Ismét nem akarok szólni arról, — hiszen az sokkal fontosabb kérdés, a mely felett nem lehet röviden átsiklani, — nem akarok szólni arról, helyes, vagy helytelen dolog-e ez, kétségtelen, hogy ebből is kitetszik, miszerint a kimutatott állami vagyonszaporulat tulaj donképen ingóságokra és pedig azon ingóságokra esik, amelyek a költségvetésben mint rendes kiadási tételek szerepelnek, ugy hogy ha leütnők a vagyonleltárból ezeket, méltóztatnak látni, hogy ugy 1908-ban, mint 1909-ben már jelentékeny hiánynyal záródnék az államháztartás; a kimutatott vagyonszaporulat helyett tehát deficzit állana elő. (Mozgás.) Még csak egy momentumra akarom a t. ház figyelmét felhívni és ez az, hogy az államnak a saját üzemi jövedelmezősége tekintetében is van a zárszámadásoknak egy igen fontos tanulsága, nevezetesen az, hogy az állami nagyüzemek jövedelmezősége a koaliczió éveiben jelentékeny mértékben csökkent. Egyetlen egy tételt hozok csak fel, t. i. az államvasutak jövedelmezőségét, amelynél az üzemi hányados volt 190-1-ben, tehát a szabadelvű régime utolsó esztendejében 63.81 %, ez emelkedett 1909-ben, a koalicziós régime utolsó esztendejében, 80-61 %-ra. Ezzel kapcsolatosan azonban felemlítem, t. ház, a statisztikai hivatal egy összeállítása nyomán, — bár őszintén szólva ezt az összeállítást nem tartom egészen helyesnek, de arra mégis alkalmas, hogy általános képet nyújtson a helyzetről, — mondom a statisztikai hivatal összeállítása nyomán felemlítem, hogy az összes állami üzemek feleslege volt az 1901/905. évek átlagában kerek 80 millió, ez a felesleg leszállott 1907-ben 49 millió K-ra, 1908-ban épen 41 millió korona hiányra (Mozgás.) és 1909-ben ismét 3 millió K feleslegre emelkedett. Ezzel azt hiszem bucsut vehetünk a koalicziós gazdálkodás három évétől és rátérhetünk arra amiért tulajdonképen az általam eddig emiitetteket felhoztam, hogy tudniillik tényleg a mi pénzkezelésünk és számvitelünk körében bizonyos újításokra, javításokra van szükség, (Ugy van!) amelyek a jövőben lehetetlenné tegyék bármely kormánynak, hogy részint túlkiadások, részint, különösen előirányzat nélküli kiadások czimén, oly jelentékeny összeget utalványozzon ki, mint aminőkről itt szó van. (Helyeslés.) Általában, amint azt gróf Khuen-Héderváry képviselő ur mondotta, szolgáljon a koalicziós korszak zárszámadása inkäbF tanulságul, hogy hogyan nem szabad tenni valamit (Igaz ! ügy van !) és kevésbbé a multakra való rekrimináczió legyen a koalicziós zárszámadások tárgyalásánál a parlament általános felfogása, mint inkább a jövőre való oly intézkedések foganatosítása legyen a fődolog, amelyek a gazdálkodást a rendes mederbe terelik, mert hiszen az államháztartás a maga kétezer milliós évi budgetével feltétlenül megkívánja, hogy rendesen vezettessék és itt ily túlhágások ne forduljanak elő, (ügy van 1 Helyeslés.) T. ház! Maga az állami számvevőszék igen t. elnöke is az 1911. évi zárszámadásokról szóló jelentésében jelzi, hogy bizonyos reformokat kell életbeléptetni a zárószámadások terén. Ugy tudom,. tárgyalások is vannak folyamatban ezekre a reformokra vonatkozólag és igy a legteljesebb bizalommal vagyok az iránt, hogy a rninisterium és az állami számvevőszék egyetértő összműködése vei azok a bajok, melyek eddigi számviteli rendszerünkben és azoknak zárszámadási feltüntetésében mutatkoznak, tényleg ki fognak küszöböltetni. De méltóztassék megengedni, hogy magára a parlamentre váró kötelességet is felemlítsem és újra visszatérjek a beszédem elején említett azon mozzanatra, hogy az 1907. évi zárószámadásokat mi csak 1913 júniusában tárgyaljuk. Ez magának a parlamentnek is bizonyos fokú mulasztása és ismétlem, bármennyire respektálom is az okokat, melyek a parlamenti tárgyalást hátráltatták, teljesen elfogadhatóknak nem tartom. Méltóztassék magának a zárszámadási bizottságnak jelentéséből arra a passzusra gondolni, melyben a bizottság azt mondja, hogy »midőn rámutat a ministeri diszkreczio.nális jognak ilyen gyakorlására, ezúttal külön javaslatot nem tesz, tekintettel a hosszú időre, mely azóta eltelt«. Ebben, t. ház, bizonyos fokig vád van maga a bizottság ellen és a parlament ellen is, mert ime, a felelősségrevonásnak lehetőségét mulasztotta el azzal, hogy az állami zárszámadásokat ilyen hosszú időn keresztül tárgyalás alá nem bocsátotta. A zárszámadások felülvizsgálásának kettős czélj a van: az egyik a pénzügyi, a másik a politikai ellenőrzés. A pénzügyi ellenőrzésre vonatkozólag igen érdekes, hogy Zsedényi Ede már 1873-ban panaszkodott amiatt, hogy (olvassa): »Tapasztalásból tudom, hogy , amint a zárszám-