Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-459

459. országos ülés 1913 június Í6-án, hétfőn. 119 kedni fognak. Sehol, ínég egyetlen egy felszólalásban sem tétetett említés arról, hegy akkor majd csak a nagyobb képzettségűek fognak ebben részesülni, a kisebb képzettségüekről pedig nem fognak gondoskodni. Hogy mennyire igazságtalan ez az álláspont, amelyet a miniszter ur elfoglal ebben a törvényjavaslatban, valamint elfoglalt a bizottságban és hogy mily óriási ellentét van intézkedéseiben és indokolásában, e tekintetben legyen szabad rámutatnom egy körülményre. A bizottsági jelentés azt mondja, hogy azért adja a nagyobb fizetést a nagyobb képzettségüeknek, hogy quasi impulzusok legyen az egyházi hatóságoknak arra, hogy az 6 növendékeik is annyi képzettséget nyerjenek. Azt mondja (olvassa) : »A javaslat ezzel a korlátozással általános emberi és specziális nemzeti szempontokat óhajt szolgálni, midőn egyrészről a magasabb iskolai képzettséget magasabb anyagi javadalomhoz juttatja, másrészről pedig buzditólag hat a vallásfelekezetekre, hogy az állami szempontból is oly fontos papi pályán nagyobb tért engedjenek a magasabb műveltségű elemeknek.« A t. képviselőház azonban nem tudja, hogy ezen igen nemes kijelentéshez, amelyet csakugyan minden művelt ember feltétlenül elfogad, micsoda mellékkörülmények csatlakoznak. Mert van a törvénynek egy másik rendelkezése, és ott ütközik meg azután egymással az elv és a tény. Az 1909. évi XIII. t.-cz. 8. §-a azt mondja, hogy amely lelkészi állás 1910. január 1-éig kisebb minősítésű állással volt betöltve, magasabb jövedelemkiegészitésre csak akkor tarthat igényt, ha az illető hitközség híveinek száma a 800-at eléri és a jövedelem-kiegészítésre szükséges többletnek, vagyis 800 koronának a felét a hitközség maga biztosítja állandóan. Tehát egyrészről azt mondja, buzdítani akarjuk az egyházközségeket, hogy magasabb műveltségű és képzettségű lelkészeik legyenek, másrészről azt mondja, hogy mindamellett nem haladhat a magasabb képzettségű lelkész, hacsak a községe legalább 800 lelket nem számlál. Legyen szabad itt ismertetnem a viszonyokat, amelyek különösen a románságot, elsősorban a görög-keletieket és másodsorban a görög-katholikusokat jellemzik. A mi népünk jelentékeny része hegyi lakó. Elszórtan él; van olyan község, amelynek 300 lakosa van csak és az a lelkész nem képes bejárni az egész községet három nap alatt sem. A viszonyok ugy akarták, hogy mi románok szétszórtan lakjunk; mi városokba és nagyközségekbe nem igen tömörülhettünk ; ezért tehát legyünk megfosztva attól, hogy müveit lelkészeink legyenek, legyünk megfosztva mi, akik összes hagyományainkat és nemzeti létünknek minden kincsét jelenleg is az egyházban tartjuk és őrizzük ? Nem a legnagyobb ellentmondás-e az, amelyben van az indokolás ezzel a szakaszszal, amelyet önök nem akarnak hatályon kivül helyezni : hogy igenis, buzdítsuk őket, hogy szerezzenek nagyobb képesítést, azonban amikor a lelkészi állást el akarják nyerni, akkor a nagyobb képesítés daczára sem kaphatnak magasabb, vagyis képesítésüknek megfelelő fizetést! Hát nem ellentmondás ez, amely pedig csak akkor szokott előállani, amikor az ember hamis elvekből indul ki valaminek megépítésére, amint hamis elvekből indul ki ez az egész törvényjavaslat 1 Mert, t. képviselőház, vegyük a tényleges állapotokat. Merem állítani, hogy statisztikánk szerint körülbelül 2000 olyan lelkészi állás van, amelyben a lelkészek ugy nevezett kisebb minősítéssel rendelkeznek. Ennek ezer és ezer oka van. Ha ezen okokat el kellene mondanom, a régi anekdotát kellene elmesélnem, amikor a püspök megkérdezte, hogy ugyan miért nem harangoztatok, amikor tudtátok, hogy püspökötök jön, mire azt mondották: száz és kilenczvenkilencz okból; az első ok az, hogy

T nincs harang. Hát, t. képviselőház, azt mondják önök. hogy miért nincsenek nekünk magasabb képzettségű papjaink. Amint kifejtettem, mindenekelőtt a mi községeink igen aprók, hegyek között elszórtan feküsznek; oda bizony magasabb képzettségű ember nem igen kívánkozik, mert ott csakugyan az élet keresztjét kell viselnie. Azután a görögkeleti román egyház törvényei szerint a lelkésznek nősülnie kell, családot kell alapítania. Most kérdem, vájjon egy ilyen magasabb képzettségű ember el fog-e menni családot alapítani egy ilyen hegyek közt fekvő faluba, ahonnan több napnyi távolságra van egy-egy kis város ? Bizony nehezen fogja ezt tenni és ha még meg is volna benne az apostoli hivatás, nem fog kapni asszonyt, aki ehhez a kálváriához az ő tár sává szegedik. Nagyon jól tudják önök, hogy minél távolabb fekszik valamely község, annál inkább rá van szorulva mindenki a lelkészre. Azonkívül akárki megy a községbe, így a megyei hatóságok képviselői, kihez mennek vendégségbe ? A falusi paphoz. Azután gondolják meg azt a nehéz helyzetet, — talán önök között is van pap — ami nálunk nagyon sokszor megtörténik, hogy elmegy az a lelkész a beteg ágyához az utolsó kenetet feladni és ilyen alkalommal inficziálódik, betegséget hoz a házhoz, inficziálja egész családját. Most már ilyen embereket 400 koronával ellátni: ez lenne az, amivel az állam hozzájárul ezen emberek segítéséhez. Kérdem, t. ház, felmentik-e önök ezt a lelkészt azon kötelesség alól, hogy legeltesse nyáját, legyen igazi atyja a népnek minden viszonyok és körülmények között ? Felmentik-e azon kötelesség alól, hogy ő legyen a bonus pastor animam suam dat pro avibus suis mercenarius autem et qui non est pastor, videt lupum venientem et dimittitoves et fugit. A kisebb képzettségű lelkészek száma, mint mondtam, a román egyházban meghaladja a 2000-et. Ezek a lelkészek a legnagyobb elkeseredéssel tárgyalják ezt az ügyet, kongresszust is