Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-458

Í58. országos ülés 191.3 június lb-én, szombaton. 109 garica in liturgiois actionibus utendi, quae, cum liturgica non sit, nullimode qua talis adhiberi potest; eo vei magis quod saepe Apostolica Sedes illioitam hanc praxit damnaverit, eliminandamque praeceperit.« A másik része pedig azt mondja (olvassa) : »Sciant autem Eeverendissimi Episcopi, Regium Gubernium Hungaricum, ut haec S. Sedis praescriptio de vernacula lingua in sacra liturgia nunquam adhibenda felicisissime observetur, Sacrorum Antistibus omne auxilium et assiduam operám, quemadmodum pacto se obstrinxit, főre eollaturum.« Tehát a magyar nyelvnek ebben az egyházmegyében kizárólag csak a prédikácziókra és a tanításra lesz joghatálya, azonban megszűnik az eddig élvezett és egyházmegyei hatóságok által jó szemmel nézett használata. Már most kérdem a t. képviselőházat, hogy van-e okszerűség és czélszerüség abban, hogy mintsem román legyen a lithurgikus nyelv, inkább legyen görög, melyre vonatkozólag maguk a papok mondják, hogy még az alfabetet sem ismerik. Hát arra való az a templom, hogy az a hivő magyar ember, ki eddig magyarul hallgatta a misét, bemenjen és hallgassa végig azt a misét, mely ó-görög nyelven folyik, holott azok mind értenek románul ? Mert 17 községből, melynek statisztikája kezeim között van, 23.000 ember közül körülbelül csak 470 nem ért románul, illetve magyar, a többi mind ért, ami legfényesebb bizonyítéka annak, hogy ezek románok és bár jól megtanultak magyarul is, de románoknak vallják magukat. Most kérdem, milyen állapot lesz az, mikor azt az ó-görög nyelvet fogják használni, melyet a pap nem ért és nem ért a hivő sem ? B. Podmaniczky Endre : Csak bizza a papokra I Pop Cs. István: Hát lehet a papokra bizni, de azt hiszem, hogy őket is sújtani fogja ez a rendelkezés. Mondtam, hogy igen helytelenül állítja fel e tételt a törvényjavaslat indokolása, mely azt mondja, hogy a gyulafehérvári görög katholikus metropoliából 70.000 magyar nyelvű lélek vitetik el. Ez nem felel meg a valóságnak. A tényleges állapot 17 községben, melyre vonatkozólag itt rendelkezésemre állnak hiteles adatok, az hogy ezen 17 község, mely a nagyváradi püspökséghez tartozik, számlál 20419 hivőt; ezek közül magyarnak vallja magát 470, azonban 15.454 beszéli a magyar nyelvet is. Kérdem, micsoda okszerűség diktálta azt, hogy ezen községeknek a lába alól, amelyek eddig a legnagyobb békében és vallásosságban éltek, kirántsák az alapot és oly agitácziónak tegyék ki őket, amelyet nem mi provokáltunk. Aki azt mondja, hogy mi provokáltuk az agitácziót, az nem olvasott soha a vallási villongásokról, az nem nézett be a történelembe, mert a nép, mikor régi szokásaiból kizökkentik, konzervatizmusánál fogva sokkal jobban izgatódik, mint akárki a világon ; sőt szükséges, hogy csititsuk, hogy el ne ragadtassa magát. Ennek a bullának van egy része, amely dicséri a románokat, milyen szolgálatokat tettünk a katholiczizmusnak, és hogy mintaképei lettünk a keleten a hívőknek. A hajdudorogi újságból felolvasom magyarul ezt a részt, mely azt mondja : »Ezt tette a mi boldogemlékezetü elődünk, IX. Pius pápa, aki, hogy különös jóindulatának és atyai gondoskodásának a román görög katholikusok iránt jelét adja, a régibb román egyházmegyékhez Lúgoson és Szamosujvárott uj román püspökségeket szervezett, amelyekből azután egy egységes egyházi tartományt alakított, felruházva a régi fogarasi és gyulafehérvári széket az érsekségi jogokkal és kiváltságokkal. Ezt a kitüntetést a román görög katholikusok nemcsak akkor érdemelték ki, hanem arra később is méltóknak mutatták magukat, erősen védve és terjesztve a hitet a szakadárok között, másrészről oly szeretetnek és gyermeki engedelmességnek adván jeleit a római szentszék iránt, hogy ezáltal egész Kelet katholikusainak minden erényben példaképük zolgáltak. »Tehát azért, mert az erényeknek példányképei voltunk a Keleten, kellett, hogy egy egyház kreáltassék és ez megalapoztassék azokból a kövekből, összeállittassék azokból a mozaikokból, amelyeket kiszakítottak egy 210 éves egyháznak falaiból, és azt kívánják, hogy ez az egyház ne dőljön össze. Azt sem mondották : te érsek, egyházat akarok építeni, a te segítségedet akarom igénybe venni, melyek azok a kövek, amelyeket nélkülözhetnél, hogy egyházad össze ne dőljön. Figyelmen kívül hagyták az érseket, a a püspököket, a hívőket és meghozták azt a szerencsétlen bullát, mely nem a békét, hanem a harczot hirdeti. Hogy beszédem további folyamán igazoljam pártunkat, hivatkozom arra, hogy mi a legnagyobb objektivitással és hidegvérrel jártunk el. A református egyház, midőn a »Ne temere«-féle bulla megjelent, mint egy egység állott lábra, mert saját hitelveit látta benne megsértve és kieszközölte azt, hogy visszavonták, vagy ha nem is vonták vissza, de nem applikálják Magyarországon. Ugyanezzel a joggal élünk mi, kik a püspökök elkeseredéséből, a nép elkeseredéséből és saját lelkünk mélyéből azt a meggyőződést merítettük, hogy egyházunk alapja van itt megtámadva és felszólaltunk olyan keretek közt és olyan mederben, mint ahogy azt önök szokták tenni, mint ahogy azt szokta tenni gróf Tisza István is. Mi fordultunk a ministeriumhoz, a pápához, Az az ötvenes bizottság a törvény határain belül mozgott és megtette kötelessgéét, hogy ezt a bajt elhárítsa vagy a legrosszabb esetben rávegye a kormányt, hogy a kikerekités oly módon eszközöltessék, hogy az senkinek a sérelmére vagy legalább nagy sérelmére ne legyen. Erre alapot nyújtott nekünk az a körülmény, hogy a végrehajtást elrendelő nunciusi körrendeletben határozottan kifejeztetik az, hegy a pápa ő szentsége fentartotta a jogot magának az apostoli király hozzájárulásával egyetemben, hogy ha a végrehajtásnál hiányok fognak ki-