Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.

Ülésnapok - 1910-457

b57. országos ülés 1913 június 13-án, pénteken. 95 Elnök : Kíván még valaki szólni ? (Nem.) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. A pénzügyminister ur kivan szólni! Teleszky János pénzügyminister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy egy perczig igénybe vegyem a t. ház türelmét, főleg azért, hogy hangsúlyozzam azt, hogy itten nem olyan törvényjavaslattal áll szemben a t. ház, amelyről a kormány maga azt gondolná, hogy ennek a kérdésnek a maga szerves mivoltában való megoldása. Itt kizárólag arról van szó, hogy incidentaliter felmerültek olyan jelenségek, — amelyeket bővebben nem akarok taglalni, előttem szólott t. képviselőtársam nagyon szépen kifejtette ezt a folyamatot — amelyek határozottan veszélyeztették azt az alapot, melyen a mi szeszadótörvényhozásunk 1888 óta áll. Ezen incidentaliter felmerült eseményekkel szemben kellett incidentaliter védekezni és ez a törvényjavaslat nem jelent egyebet, mint ezt az incidentaliter való védekezést. Teljesen nyitva hagyjuk a szesziparnak és a szeszmegadóztatásnak összes nagy függő kérdéseit, amelyek ha nem is a legközelebbi jövőben, de pár éven belől mindenesetre keü hogy megoldást nyerjenek. Egyelőre azonban csak arra szorítkoztunk, ami egy imminens veszély elleni sürgős védekezés utján meg volt valósitható. Ennélfogva mindazoknak, akik ezt a törvényjavaslatot a nagy kérdések komplexuma szempontjából tekintik s ebből a szempontból bírálván, arra a következtetésre jutnak, hogy a kormány ezen törvényjavaslat benyújtásával nem teljes munkát végzett, — talán igazuk van abból a szempontból, hogyha az összes kérdéseket a maguk egészében nézik, de nincs igazuk, ha tekintetbe veszik azt a specziális kérdést, amelynek egyedüli megoldására van hivatva ez a törvény. Mert a többi kérdések mind nem olyan égetően sürgősek, mint ez, és amikor ezt a kérdést megoldjuk, akkor ezáltal nem álljuk útját annak, hogy a maguk idejében és a maguk módja szerint a többi kérdéseket is megoldhassuk. (Helyeslés.) Téves azoknak felfogása, akik ezt az inczidenst fel akarják használni arra, hogy messzemenő intézkedések tétessenek, és hogy az az arány, amely az 1908: XXVIII. t.-cz. által a mezőgazdasági és az ipari szeszgyárak között felállíttatott, a jelen törvényjavaslat által akár a mezőgazdasági, akár az ipari szeszgyárak rovására megváltozzék, vagy más mederbe tereitessék. A jelen javaslat ezt nem czélozza; de természetes, hogy akik ezt a javaslatot ebből a szempontból bírálják — akár az ipari, akár a mezőgazdasági érdekeltség köréből — azok nincsenek megelégedve s nem is lehetnek megelégedve e javaslattal. Pedig ez a javaslat épen akkor volna helytelen, ha ilyen czélokat eredményezne, mivel az a kormányzati intézkedés a hibás, amely olyasmit eredményez, amit nem intendál. Ez a törvényjavaslat ezt nem intendálja. De tévednek azok is, akik azt hiszik, hogy ez a törvényjavaslat a szeszkartel érdekében jött létre, vagy pedig hogy szeszkartel létre jövetelét van hivatva előmozdítani vagy megkönnyíteni. T. képviselőház ! Én azt tartom, hogy közgazdasági kérdésekben a legveszedelmesebb dolog jelszavak után indulni, (ügy van! Helyeslés.) Az egyik legveszedelmesebb jelszó, amely a közgazdasággal foglalkozó köröket vezeti és sokszor félrevezeti, a kartell jelszava. (Halljuk! Halljuk!) Egy kartell lehet jó és lehet nagyon rossz. De egy intézkedést azért birálni, hogy az kartellre vezet vagy kartellre nem vezet, magában véve helytelen. A kartellt nem önmagában kell nézni, hanem abból a szempontból, hogy mi annak eredménye. Amennyiben a kartell azt eredményezi, hogy egy termelési ág szerveztetik, hogy a külföldi versenynyel szemben helyét megállja ; amenynyiben azt eredményezi, hogy túlprodukczió nem következik be és a termelés olcsóbbá lesz : ilyen szempontokból és ezen korlátok között az a kartell mindig csak üdvös működést fejthet ki. Ha pedig egy kartell azt eredményezi, hogy a termelők javára a fogyasztókat indokolatlanul megsarczolja, megadóztatja, ez természetesen káros alakulat, amely ellen védekeznünk kell. Magát a szeszipar terét tekintve, a törvényhozás a kartell helyességét tulaj donképen már 1888-ban elismerte. Az 1888-iki törvény tulajdonképen nem volt egyéb, mint a szesziparnak állami kartellirozása azon az alapon, hogy az emberi élvezetre alkalmas szesz kontingentáltassék. Ez a kontingens akkor mindenesetre kissé elszámittatott, bár a czélzat az volt, hogy a tényleges fogyasztásnak megfelelően állapittassék meg, ami utólag egyrészt a fogyasztás emelkedése, másrészt pedig a kontingens leszállítása által el is éretett. De, mondom, az 1888-iki törvényhozás, midőn az emberi élvezetre szánt szesz fogyasztását kontingentálta és az ezen felüli szesznek megadóztatását egy nagyobb adókulcs szerint állapította meg, ezáltal tulajdonképen megcsinálta — még pedig államilag — a szeszkartelt, mert államilag indokoltnak és helyesnek tartotta ennek a szeszkartelnek létre jövetelét, amely, ha nem csinálták volna meg az 1888-iki nagy adóemeléssel kapcsolatban, a magyar szeszipart, mely 1888 előtt — amint azt épen előttem szólott t. képviselőtársam kifejtette —- olyan válságos helyzetben volt, kétségtelenül teljesen derutban juttatta volna. T. ház ! Ez a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy bizonyos kartelek lehetnek nagyon üdvös eredményüek. Ilyen kartelek mindig voltak, aminthogy igen sok példát sorolhatnék fel, amelyek szerint kartelek ellenkező eredménynyel jártak. Később azt láttuk, hogy a fejlődés folyamán, egyrészt a szeszárak emelkedése, másrészt pedig a fogyasztás megnövekedése és különböző mellékjelenségek közrehatása következtében az a szabályozás, amelyet az 1888-iki törvény alapján az 1908-iki törvény is elfogadott, nem volt teljesen megfelelő. Az a különbözet, amely a kisebb és a nagyobb adótétel között fennállott, nem volt ele-