Képviselőházi napló, 1910. XIX. kötet • 1913. május 5–november 7.
Ülésnapok - 1910-457
92 457. országos ülés 1913 június 13-án, pénteken. előtt megadatott, de amelyek ma még üzemben nincsenek, épülőfélben vannak. Kivételt létesített továbbá a törvényjavaslat a czukorgyártás érdekében a czukorgyárak részére olyan szeszgyárak felállítását illetőleg, amelyekben kizárólag csak a melaszt, a czukorgyártásnak ezt a melléktermékét szeszszé égetik fel, miután különben a melasz mint a takarmány a maga egészében értékesíthető nem lévén, ez mindenesetre befolyásolná a czukorgyártást és azon mezőgazdákat is, akik czukorrépát termelnek. Az érdekelt gazdatársadalom mégis bizonyos aggályt táplált az esetre, ha a törvényjavaslat eredeti szövegében válnék törvénynyé, amennyiben a meglevő ipari szeszgyárak mindenféle korlátozás nélkül fejleszthetnék iparukat. Ennélfogva a törvényjavaslatnak eredeti szövege egy beszúrással bővíttetett ki, amely a következőkép hangzik (olvassa) : »A jelenleg már létező, kontingenssel azonban nem biró ipari szeszfőzdéknek olyan kibővítésére, mely a czefrepároló készülékek szaporításából áll, avagy általában a termelést fokozza, az iparhatósági telepengedély meg nem adható.« Ezzel bővítette ki az eredeti javaslatot a pénzügyi bizottság, ezzel vélvén biztosithatni azt, hogy a meglevő szeszgyárak a jelenlegi mennyiségnél ezentúl sem fognak többet termeim. I • Kérem a t. képviselőházat, méltóztassék ezt a törvényjavaslatot általánosságban a részletes vita alapjául elfogadni. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik 1 Hoványi Géza jegyző: Bujanovics Gyula! Bujanovics Gyula: T. ház! (Halljuk/ Halljuk !) A szeszkontingens biztositásáról szóló törvényjavaslat hivatva van betömni azokat a réseket, amelyeket az 1908. évi XXVIII. t.-cz. hagyott, és amelyek alkalmat és lehetőséget szolgáltatnak a szeszipar terén oly fejlődésre, amely már azután az egész szeszipart, és itt nem teszek kivételt a mezőgazdasági és ipari üzem közt, válsággal fenyegetik és amelyek alkalmasak arra, hogy az egyensúlyt, amely ma a különböző érdekek közt fenforog, felborítsák, amelyek alkalmasak arra, hogy az egész kontingentálást megdöntsék, (Igaz ! Ugy van /) amelyek tehát a legnagyobb aggodalmat okozzák az illető érdekeltek közt. (Ugy van/) A szeszipar, t. ház, az országnak legrégibb, ősi iparága. Szülte az a kényszerűség, hogy az ország jelentékeny részében, mindenütt, ahol az egyedüli kapás növény a burgonya, ennek értékesítése máskép, mint szesz alakjában, nem volt lehetséges. Ott a gazdálkodásnak és ezzel a gazdák fenmaradásának egyenesen előfeltétele a szeszipar folytatása. A gazdasági viszonyok e kényszerű hatásának eredménye volt, hogy a szeszipar e vidékeken mindenféle mesterséges iparfejlesztés nélkül még a múlt század elején kifejlődött és elterjedt oly mértékben, hogy a múlt század első felében a felvidéken talán nem létezett oly középbirtok, amely szeszgyártással nem lett volna felruházva, és erre nem lett volna berendezkedve. Abban az időben a szeszipar majdnem kizárólag kisüzem alakjában folytattatott, aminek természetes magyarázata, hogy az akkori közlekedési viszonyok mellett a nehéz nyers anyagokat messze vidékről egy helyre konczentrálni nem volt lehető és az volt a természetes rendje és módja az ipar folytatásának, hogy legalább a maga kis gazdaságában valamilyen primitív szeszgyárt épített a birtokos s abban tisztán a saját, vagy legjobb esetben a szomszédjának terményeit égette fel. De nagyipar abban az időben nem létezett. A múlt század hetvenes éveiben a technika fokozott fejlődése, valamint a közlekedési viszonyok és a vasutak fejlődése lehetővé tették, hogy már messze vidékről is konczentrálják egy helyre a szükséges nyersanyagot és ekkor kezdődött az iparnak nagyipar alakjában való folytatása és épültek egymásután a nagy gyárak, amelyek természetesen gazdaságilag sokkal kedvezőbb üzemviszonyok fölött rendelkeztek és minthogy kihasználási viszonyaik jobbak voltak, előidézték ezen ipar terén is azt, ami minden egyéb ipari téren előfordult, hogy tudniillik, a kisipar a nagyiparral a versenyt felvenni többé képes nem volt. (Ugy van / a jobboldalon.) Ez volt a helyzet a múlt század 70-es, 80-as éveiben. A szeszárak fokozatosan csökkentek arra a nívóra, amely mellett a nagyipar, kihasználva sok mindenféle konjunktúráit és előnyeit, főleg kihasználva az akkor még lehetséges exportot, képes volt üzemét még folytatni, de már az önköltségen alul leszállított árak mellett a kisipar, a mezőgazdasági ipar nem volt képes folytatni az üzemet és a legnagyobb válságba került. Csak példa gyanánt hozom fel, t. ház, arra, hogy a 70-es és 90-es években mily méretű volt a pusztulási folyamat, amely a kisipar, a mezőgazdasági ipar terén előfordul, azt, hogy az én megyémben pl. a 70-es és 90-es évek közt az akkor létezett szeszgyáraknak több mint fele beszüntette üzemét és minden ilyen beszüntetett üzem egy-egy, gazdaságra alapított s azokon a vidékeken a magyarságot is képviselő intelligens exisztencziának pusztulását és tönkremenetelét jelentette. (Ugy van /) Ezeket a viszonyokat az akkori kormány is belátta, meggyőződött azok tarthatatlanságáról és igy jött létre az 1888-ik évi szeszadótörvény, mely a szeszadónak 70 koronára való felemelésével — annyi volt akkor az adó — az egész szeszipart a kontingentálás rendszerére alapította. Ez a kontingentálási rendszer az adónak időközben történt ujabb felemelésével, amely a szesziparra nézve semmi különös befolyással nem birt, ma is fennáll és meg lett hosszabbítva az 1898. évi, legutóbb pedig az 1908 : XXVIII. t.-czikk által. A szeszipar alapja tehát a kontingentálás, melynek viszont alapvonása és főfeladata az, hogy a fogyasztásra szánt szesznél és csakis ennél a termelést a fogyasztással összhangba hozza, hogy fogyasztásra lehetőleg más, mint kontingentált
