Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.
Ülésnapok - 1910-438
438. országos ülés 1913 február 28-án, pénteken. 59 mit, ami nem tartozik szorosan a tárgyhoz, arra nézve kérném a t. ház engedélyét, hogy a tárgytól kissé eltérhessek. (Helyeslés.) Elnök : Gondolom, a t. ház az engedélyt megadja a szónoknak, (Elénk helyeslés.) hogy a tárgytól eltérhessen. (Halljuk ! Halljuk !) Szabó István (nagyatádi) : Nem akarok részletesen foglalkozni azokkal az eseményekkel, amelyek a múlt esztendőben lejátszódtak ; csak arra hivatkozom, hogy az az elbánás, amelyben az ellenzéki képviselők jórésze itt részesült ... Kende Péter: Megérdemlett volt! Szabó István (nagyatádi) : . . . tisztában vagyok vele, hogy erre az elbánásra még a munkaijárt czéljai szempontjából sem volt szükség. Ami eléretett, anélkül is elérhető lett volna, és ha a t. elnök ur ugy alkalmazza a házszabályokat, mint szeptember 17-ike után alkalmazta, akkor a képviselőkkel nem kellett volna ugy bánni, mint holmi jött-ment népséggel, vagy kóbor czigányokkal, vagy tolvajokkal. (Mozgás.) Én tehát a magam részéről nagyon is indokoltnak tartom azt, hogy igenis azok az ellenzéki képviselők, akik beleestek ebbe a bajba, akik ezt az óriási sérelmet nemcsak politikai jogaikon, hanem egyéniségükön is elszenvedték, hogy azok azt mondják, hogy az alatt az elnök alatt, aki ezt velük szemben elkövette, nem tárgyalhatnak; én ezt még most is teljesen akczeptálom. Azonban nekem különleges helyzetem állott elő. Magam is ezek közé a képviselők közé tartozom. Azonban szőnyegre került ez a kizárólagos kisgazdákat érintő, teljesen vagyonúkba belemarkoló törvényjavaslat, felszólittattam a Somogy vármegyei Kisgazdák Egyesületétől és az Országos Kisbirtokos Szövetségtől is — mind a két kisbirtokos szövetség alapszabályokkal biró egyesület, amely működik, mind a kettőnek én vagyok az elnöke, — mind a két egyesület, mondom, felszólított arra, hogy ezt a törvényjavaslatot ebben a formájában szó nélkül keresztül engednem nem szabad. Majdnem lehetetlen helyzet elébe állíttattam tehát. Azonban nem tudtam, hogy ez a törvényjavaslat ilyen hirtelen tárgyalásra kerül, nem intézkedtem, csak akkcr, a mikor már kész volt: le akartam mondani a képviselőségről, hogy ezen helytelen kötelesség alól kibújhassak, de akkor azt mondták a választóim, hogy már nem küldhetnek mást a tárgyalásra, tehát kötelességem bemenni. Azok közé a képviselők közé tartozom, akiknek nem az a felfogásuk, hogy a képviselő nem köteles figyelembe venni a választók többségének akaratát, én azok közé tartozom, akik azt tartják, hogy a választók többségének vagy tudja képviselni az akaratát vagy le kell mondania a mandátumról. (Helyeslés). • Már most amikor ezt tartom és nemcsak az általam vezetett kisbirtokos egyesületek egyhangú követeléseire, hanem választóim többségének határozott kivánságára is nekem kötelességemet vagy teljesitenem kellett, vagy pedig visszautasitanom választóimnak mondhatni egyhangú követelését. Én az előbbit választottam, és inkább, mondhatom, hogy majdnem feláldoztam magamat és meggyőződésemet (Derültség és mozgás.) azért, hogy választóimnak eleget tegyek. Bocsánatot kérek, ez nem nevetni való dolog. (Halljuk ! Halljuk !) Egy kissé komolvabb dolog, semhogy ezen nevetni lehessen. (Halljuk! Halljuk!) Magára a javaslatra nézve, mondom, a főbb érveléseim, amelyeket el akartam mondani, a minister ur kijelentései után elesnek. A t. előadó ur előadására annyit vagyok bátor megjegyezni, hogy a törvényjavaslat czélja, hogy azokat a kisembereket, akiknek nincs legelőjük, legelőhöz juttassa. A törvényjavaslat azonban azzal a módszerrel, amelyet felállít, ezt nem érheti el, mert a mai legelőtulajdonosoknak is kevés a legelő, ami van, és ha községivé is tétetik a legelő, ha még több tulajdonosa is lesz a birtoknak, ha még több ember is használhatja azt, ez eredményre nem vezet, mert a kik most birják, azoknak is kevés. Ha azt akarjuk, hogy több legyen a legelő és azoknak is jusson, akiknek nincs, ami helyes törekvés, akkor ugy kell tenni, amint azt Pop C. István mondta, hogy igenis törvényt kellene hozni, hogy mivel közlegelőkre nagy szükség van, teldntet nélkül a tulajdonosok mennyiségére, minőségére, vagy személyére, az általános kisajátítást kell kimondani, amibe magam részéről szívesen belemennek. (Helyeslés.) T. képviselőház! Ropant sajátságosnak tartom azt, hogy épen nagybirtokossági részről, hogy ugy mondjam, indult Id a mozgalom, hogy a kisbirtokosságot még állami törvénynyel is rá kell szorítani valahogyan, hogy több állatot tartson. Itt van egy statisztika, amelyre épen a t. előadó ur hivatkozott, hogy Magyarországon az állatállománynak, nem tudom, 70%-át a kisgazdák tartják. Épen itt van a statisztika, amely a magyar közgazdasági társulat által 1895-ben összeállittatott, amely azt mondja, hogy Magyarországon az 1—50 holdas tulajdonosok a szarvasmarhának 74%-át tartják, a lónak 81%-át, a sertésnek 73%-át, a juhnak 44%-át, a baromfinak 85%-át, és ezzel szemben az 50—100 holdasok már csak 4%-át a szarvasmarhának, 6%-át a lónak, és igy tovább. A 100—500 holdasok tartják 5%-át a szarvasmarhának és 4%-át a lónak, 4%-át a sertésnek, 7%-át a juhnak, 4%-át a baromfinak. Az 500—1000 holdasok tartják 3%-át a szarvasmarhának, 1%-át a lónak, 3%-át a sertésnek, 6%-át a juhnak és l°/ 0-át a baromfinak. A helyzet tehát az, hogy a kisgazdák, mondhatni ugyanannyi területen, — valamivel több szántóföldterülettel, mint a nagygazdáké, bár legelőterületük nincs annyi, mint a nagygazdáknak összevéve — mondom, hogy e kisgazdák a kisebb területen ily óriási arányszámban több jószágot tudnak tartani ma is, és igy nem igen fogadhatják el a leczkét az állattenyésztés tekintetében azoktól,akik épen az állattartás terén nem teljesitik, vagy nem tudják teljesíteni kötelességüket. Azért hibáztatom a földrnivelésügyi kormány 8*
