Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.
Ülésnapok - 1910-438
138. országos ülés 1913 mos igen véres lapja tehet tanúbizonyságot. Akik olvastak periratokat és akik foglalkoztak Magyarországon a földbirtokosságnak és különösen a jobbágyságnak történetével, azoknak nem kell megmagyaráznom, hogy talán semmi sem érdekelte és izgatta annyira a kisj>arasztságot, a kisgazdákat és a földmivel őket, mint épen a legelő kérdése. Hogy én az igazat vallom és hogy ez tényleg igy van, bátorkodom hivatkozni régi törvényeinkre, a közelebbi időkből az .1836. évi VI. t.-czikk 3. §-ára, amelyben maga a törvényhozás jön és konstatálja, hogy különösen a legelők megszorítása és a legelők elégtelensége az, ami a legtöbb lázadásra és a legtöbb elégületlenségre okot szolgáltatott és ebből kifolyólag elrendeli ez a törvényszakasz, hogy a földesurak vagyonából a volt úrbéresek legelője különöztessék el. Fontos és döntő momentum a jobbágyság és egyáltalán a gazdák, a parasztság történetében a 48-as események, amidőn az 1848. évi VIII. t.-czikk kimondja az általános teherviselési kötelezettséget, lerombolja a rendi alkotmányt, ami által a személynek egészen uj jelentőséget és uj alapot ad. Ebből a törvényczikkből kifolyólag jött azután az 1848. évi IX. t.-czikk, amely megszünteti az úrbéri viszonyt és a szerződésen alapuló ehhez hasonló összes viszonyokat, megszünteti az úrbéri hatóságokat, a fizetéseket és első szakaszában a magánföldesurak kármentesítését a nemzeti becsület védpajzsa alá helyezi. Hangsúlyozom e törvényeket, hogy megmutassam, hogy a közbirtokosságnak osztatlan közös legelője a szó teljes értelmében magánvagyon, épen olyan, mint például az én tulajdonom ezen ruhadarab. E törvényi kijelentéssel, amely az 1848 : IX. t.-czikkben foglaltatik, a volt úrbéres tulajdonossá válik telkének, de egyszersmind a legelő, erdő és nádlási jognak is. Az ezen törvényeknek hozatalát követő forradalom kivette a törvényhozás kezéből a végrehajtást. Következett azután az 1853. márczius 2-án kiadott ötrendbeli nyilt parancs, amely az 1848-as törvény álláspontjára helyezkedik és imperative előirja, hogy a földesurak, amennyiben nem tudnak a parasztsággal kiegyezni, záros határidőn belül tegyék folyamatba a szegregáczionális pert, hogy igy eléressék a nagy czél, hogy a földesurak ezen legelő, nádlási és erdőilletőségükre nézve különváljanak az úrbéresektől. Az 1861. évi ideiglenes törvénykezési szabályok csak épen megerősítették ezen intézkedéseket, de nem mentek tovább. Az 1871. évi LIII. t.-czikk azonban mindazt, amit voltam bátor felhozni, törvénybe iktatja, amint 3. §-ában kimondja : »Az úrbéri telkekkel a volt úrbéresek tulajdonává válnak a már törvényesen elkülönzött vagy jövendőben törvényes utón elkülönzendő legelők, nemkülönben azon erdő és nádasok is, melyek az úrbéri faizás és nádlás fejében a volt úrbéreseknek, az úrbéri telkek után iíletményképen adattak vagy adatni fognak.« Ezzel megállapította a volt úrbéreseknek február 28-án, pénteken. 53 a közösségre vonatkozó jogát. Most bátor vagyok hasonlóságot elállítani, hogy mennyivel voltak okosabbak a későbbi törvényhozások a tekintetben, hogy ezen árván, jogi képviselet nélkül , £ elszámolás alatt maradt úrbéri egyetemnek ügyeit lebonyolítsák, hogy azok végleges szabályozást nyerjenek, szervezett alapon és menynyiben tettek eleget az állam az 1.848 : IX. t.-cz. első §-ában foglalt azon kötelezettségének, hogy a magán földesurakat kártalanítani *ogja, — gavallérosan meg is felelt; megtérítette az átengedett ingatlanok tőkeértékét, de megtéritette az időközi kamatokat is. Megtéritette az 1868. évi XVIII. t.-cz.-ben amely az állami költségvetésről szólt, és amelyben épen ezen áUamadósság törlesztésére majdnem 15 millió ^orintot vettek fel. De sőt az állam odáig ment a földesurak felsegélyezésében, hogy még külön pótkártalanitásban is részesítette őket. Nemcsak a magán földesurakat, hanem az összes földes urakat. Ezzel szemben mi történt az úrbéresekkel ? Az 1848-iki törvények, sőt, amint méltóztattak haliam, már az 1836 : VI. tcz. imperative előirja, hogy a bajok elkerülése végett a földesurak és az úrbéresek legelői elkülönitendők. A márczius másodiki nyilt parancs megparancsolta a földesuraknak, hogy indítsák meg saját költségükön az elkülönítési pereket, mert különben a törvényszékek hivatalból rendelnek ki gondnokokat. Azután következett ez a törvény, amelyet idéztem ós amelyik 48-iki szakaszában szintén imperative előirja, hogy a legelők elkülönítése hajtassák végre, mert ellenesetben a törvényszékek kötelesek gondnokok kinevezésével a földesurakat a legelő-elkülönitési perek folyamatba tételére kényszeríteni. Mindezek ellenére a törvényhozás 1871-től kezdve nem feszegette ezt a kérdést, a törvényszékek szintén nem nagy súlyt helyeztek erre a törvényes intézkedésre és ma, a törvény életbeképtének 42-ik esztendejében, még ott vagyunk, hogy még most is vannak folyamatban úrbéri perek, még pedig épen a szegényebb vidékeken, tehát épen ott, ahol legelőször kellett volna a törvényt végrehajtani. Ezeknek a pereknek se száma se vége és a volt úrbéresek között örökös a harcz, mert nem tudják, miképen használják és miképen osszák meg a legelőt. • Erdélyben és Arad megyében a hegyes vidékeken majdnem minden egyes községnek megvan a maga ilyen pere. Ily körülmények között mi, akik foglalkozunk a parasztság ügyeivel, pláne mi ügyvédek, akiknek betekintésünk van az aktákba, azt vettük észre, hogy a legnagyobb szerencsétlenség az, hogy sem a törvényben, sem pedig a szabályrendeletben nincs az urbérességnek szervezete. A kir. Curia egyik kijelentésében beszél az úrbéresek és zsellérek egyeteméről, de ezeknek a vagyona évtizedeken keresztül Csáky szalmája volt. Ha akart az ember valamit, megindult a per, felmentünk vele a Ouriáig, az azután megsemmisítette az itéle-
