Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-436

Í36. országos ülés 1913 február 2b-én, hétfőn. 29 Ez természetesen egy nagy apparátus létesítését tételezte fel a társulat részéről, vagyis a társulat átvette a kincstártól az egész sókezelést, az egész manipulácziót, magára vállalt egy nagy költséggel és igen nagy inveszticziókkal járó feladatot, magára vállalta a sókezelés egész terhét, levette ezt a kincstár vállairól, amiért ellenszolgáltatás gyanánt bizonyos sóhitelt élvezett, ami abban állott, hogy a sóeladásból befolyt pénzeket nem tartozott azonnal beszolgáltatni a kincstárnak. De hogy ezenkívül valami más, egyéb készpénzbeli mellékszolgáltatást is vállalt volna el a kincstárral szemben, akár nyíltan, akár titokban, az ki volt zárva. Ez az első sószerződés tartott az 1910. évig és az 1910. év végén volt lejárandó. Természetes, hogy már legalább egy évvel előbb, tehát már 1909-ben gondoskodni kellett arról, hogy mi történjék a szerződés lejártakor, hogy vájjon a kincstár visszaveszi-e saját kezelésébe a sóiigyet, vagy pedig meghagyja a társulatnál változatlan, vagy pedig változott feltételek mellett. A koalicziós kormány idejébe esett ez az idő és a koalicziós kormány fel is mondta az 1910. év végére a szerződést a társulatnak. Időközben azonban elhagyta helyét, és mikor mi 1910 elején az ügyek vezetését átvettük, a sókérdés a legnagyobb bizonytalanságban volt. Sem az nem volt megállapítva, hogy meghosszabbittatik a szerződés, sem az, hogy a kincstár átveszi a kezelést, ugy hogy nekem mint pénzügyministernek egyik legsürgősebb feladatommá vált ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert annak a veszélynek voltunk kitéve, hogy a dolog rendezetlensége következtében a közönség egyáltalában nem lesz kiszolgáltatva és hogy sóhiány állhat be. A helyzet tehát az volt, hogy miután a koalicziós kormány az utolsó pillanatig nem döntött ebben a kérdésben és nem indította meg az eljárást, mi kényszerhelyzetben voltunk és jóformán ki voltunk szolgáltatva a bank kegyének, mert arra gondolni sem lehetett, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt a kincstár újból szervezze a kincstári sókezelést, és igy jóformán auf Gnade und Ungnade kénytelenek voltunk a bankkal újból tárgyalásba lépni és kérni a bankot, hogy folytassa a kezelést, mert különben a közönség legvitálisabb érdekei lettek volna koezkára téve. A bank tehát igen kedvező helyzetben volt annak következtében, hogyha a kormány nem akarta volna a bankkal meghosszabbítani a szerződést és át akarta volna venni a sókezelést, egyrészről óriási befektetést kellett volna hogy a banknak megtérítsen, illetőleg hogy a banktól megváltson, másrészről a rendelkezésre álló idő oly rövid volt, hogy alig lett volna lehetséges ezt a kérdést a kincstár és a közönség érdekében kincstári kezelés mellett alaposan megoldani. Ezt azért említettem meg, hogy méltóztassanak látni a bank szituáczióját. A bank tehát a lehető legkedvezőbb helyzetben volt. Ha a bank semmit sem tesz, ha ölbe tett kézzel várja a dolgok lefolyását, biztos volt abban, hogy az ölébe hull a szerződés. (Igaz! Ugy van!) így tehát a kincstár olyan kényszerhelyzetben volt, hogy nem tehetett egyebet, mint hogy továbbra is a bankra bizza a dolgot. Már most kérdem, lehet-e psychológiailag feltételezni egy nyerészkedésre alakult vállalattól azt, hogy amikor annyira biztos abban, hogy megkap egy szerződést, hogy akkor a szerződésben stipulált teljesítéseken kívül hajlandó még a kincstárnak milliókat ajándékozni ? (Igaz! Ugy van!) Megjegyzem még, hogy nagy dicséretére mondhatom azoknak az uraknak, akik a bankkal tárgyaltak, — mert én nem folytattam tárgyalást a bankkal — mondom, nagy dicséretére mondhatom ezeknek az uraknak, hogy daczára a kincstár ezen prekárius helyzetének, sikerült nekik a szerződés meghosszabbítását olyképen keresztül vinni, hogy sokkal kedvezőbb feltételek lettek kieszközölve a kincstár részére az uj szerződésben, mint a régiben, és amint azt a képviselőháznak benyújtott hivatalos jelentésemben annak idején konstatáltam, körülbelül három milliót meghaladó értékkel gyarapodott a kincstár vagyona ezen uj szerződés következtében ; ennyit tettek azok az uj befektetések, amelyekre a bank kötelezve lett és amelyek annak idején ingyen fognak a kincstár tulajdonába átmenni. (Helyeslés és tetszés.) Kérdem már most a t. házat, van-e valószínűség abban, hogy egy ilyen föltételek között megkötött szerződésre a bank még ráfizessen milliókat, amikor őneki nemcsak hogy nem volt előnyösebb az uj szerződés, de egyenesen még ujabb megterheléseket vállalt magára az uj szerződés megkötésekor ? (Élénk helyeslés.) Már most nézzük meg, t, képviselőház, hogy mi volt az akkori kormány helyzete politikailag. (Halljuk! Halljuk !) Mindenki tudja, hogy mikor a Khuen-kormány megalakult, nem volt egyetlen egy emberből álló pártja sem itt a házban, és hogy amikor mi mint újonnan megalakult kabinet, bejöttünk e házba, minden oldalról csak ellenfeleket láttunk, egyetlen egy hozzánk tartozó ember itt nem volt. (Ugy van! Ugy van!) Nekünk az volt a feladatunk, hogy ha nem sikerül az akkori pártokkal boldogulni, feloszlatjuk a képviselőházat és csinálunk uj választásokat, (Halljuk! Halljuk!) megalkotunk egy többséget. Ez tehát valósággal nem könnyű, és mindenesetre rendkívül koczkázatos vállalat volt. Képzelhető-e az egy nyereségre alakult részvénytársulattól, hogy előre, arra a reménységre, hogy ez a kormány majd fog magának többséget csinálni, hogy ez a kormány majd annak idején velem fog egy szerződést kötni, hogy ezt a szerződést a jjénzügyminister majd keresztül tudja vinni a ministertanácsban és keresztül tudja vinni a törvényhozáson, — mert hiszen idetartozott és idejött ez a szerződés — hogy ilyen körülmények között egy bank előre adjon milliókat egy koczkázatos helyzetben levő kormánynak, pusztán a szép szemeiért ? (Általános élénk helyes-