Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-441

Hl. országos ülés 1913 márczius í-én, kéddén. 123 tes hibának tartanám. (Igás! Ugy van! Helyeslés.) Teljes készséggel hajlandó kormány ugy, mint többségi párt beereszteni az alkotmány sánczaiba mindazokat, akik birnak a belátásnak vagy a műveltségnek azzal a fokával, amely a rájuk bizott nagy joggal való okos élés feltételét és alapját kell hogy képezze. Hajlandók vagyunk bevezetni készséggel az alkotmány sánczai közé ezt a közöttünk felnőtt uj ipari munkásosztályt, de igenis, távol kívánjuk tartani magunktól mindazokat, akik akár a felekezeti, akár a nemzetiségi, akár, bocsánatot kérek, a magyar demagógiának vak eszközeivé válnának. (Igaz! TJgy van! Élénk helyeslés.) Ennek az államnak életfeltétele, hogy itt egy lehetőleg állandó és folytonos guvernementális politika érvényesülhessen. (Igaz ! Ugy van!) Persze, ha valaki egy ilyen kijelentést tesz, mint amilyen kijelentés elhangzott a mi vezérünknek (Élénk éljenzés.) ajkairól a negyvenes bizottság tárgyalási rendjén, akkor rögtön kész az egész ellenzéki közvélemény, sőt közöttük vezető, komoly politikus is arra a kijelentésre, hogy: most már rájöttünk, miért kell tulajdonképen a munkapártnak a harminczéves korhatár : kell azért, hogy a munkapárt a maga életét biztosítsa, hogy saját hatalmát és politikai uralmát tegye lehetővé. Engedelmet kérek: guvernementális politikának biztosítása és egy pártpolitikának biztosítása között óriási különbség van. (igaz! Ugy van !) De, ha a nemzet többsége ezen a törvényjavaslat alapján ennek a guvernementális politikának vezetését a nemzeti munkapárt kezébe fogja letenni, ez ennek a pártnak csak érdeme, csak dicsősége lesz. (Igaz! Ugy van!) Minket tehát sem osztályérdek, sem bizonyos osztályok elleni animozitás, sem a párturalom biztosításának szempontja nem vezet a mi reformunk megalkotásánál, hanem vezet az a gondolat, hogy mi a demokráczia utján egy hatalmas, nagy lépést tegyünk előre, viszont azonban körülbástyázzuk ezt a lépést azokkal a kautélákkal, amelyek a magyar nemzeti állam fokozatos fejlődését _ és haladását biztosítják. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés, éljenzés és taps.) Általánosságban mutattam rá csak a javaslat alapelveire. A részletes tárgyalást megelőzőleg alkalmam és módom lesz arra, hogy a törvényjavaslatnak ugy anyagi, mint alaki intézkedéseivel foglalkozzam. Épen ezért most csak arra kérem a t. képviselőházat, hogy méltóztassék a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Hosszas élénk éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözölték.) Elnök: Ki következik? Szojka Kálmán jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! Mindenekelőtt azt a félreértést kell eloszlatnom, mintha az a tény, hogy a választói jogra vonatkozó törvényjavaslat tárgyalásának kezdetén itt megjelenünk és én szót kérek, annak az elvi álláspontnak elhagyását jelentené, amely szerint mi mindaddig, mig a megsértett parlamenti jogrend helyreállításának tárgyi és személyi biztosítékai meg nem teremtetnek, a ház érdemleges munkájában részt nem vehetünk. Nem azért jöttünk ide és nem azért szólalok fel, hogy a napirenden levő tárgy megvitatásában részt vegyek, hanem azért, hogy egy magasabb kötelességérzet sugallatát követve, ebben a döntő pillanatában az ország fejlődésének, nemcsak a magam, hanem az összes ellenzéki árnyalatok nevében egy komoly figyelmeztetést bátorkodjam intézni a házhoz, és ennek többségéhez. Kellett ezt tennem az érvényben álló tárgyalási rend keretében, ha egyáltalán fel akarok szólalni. És ha vizsgálom ennek a ház asztalán levő törvényjavaslatnak a tartalmát, és ha vizsgálom a parlamenti helyzetet, arra az eredményre kell jutnom, — és ebben csúcsosodik ki felszólalásom tartalma — hogy a jelenlegi parlamenti viszonyok közt annak tárgyalását az alkotmányosság szellemében megengedhetőnek nem tartom. Ebben a képviselőházban nincs a parlamenti jogalap tekintetében egyetértés a többség és a kisebbség közt. Maga a többség is elismeri, hogy múlt évi június 4-én a formai jogrendnek egy megsértése megtörtént. A többségnek azonban álláspontja, hogy az a formai jogsértés az ugyanaznap tartott délutáni ülésben történtek által helyreigazittatott és hogy ennek folytán az ellenzéknek nem lehet más feladata, nem lehet más szerepe, nem lehet más kötelessége, mint felvenni rendes parlamenti feladatai teljesítésének fonalát. Ez a tisztelt túloldalnak az álláspontja. A mi álláspontunk ezzel homlokegyenest ellenkezik. A mi álláspontunk azon az alapgondolaton épül fel, hogy a jogrendet mint olyant szabályainak abszolút, minden egyéni önkény és minden egyéni belátás fölé emelkedő érvényessége képezi; hogy az nem jogrend, amely hol megtartatik, hol nem, az egyéni lelkiismeretnek sugallata szerint, és hogy ennek folytán, amikor a jogrend megsértetett, annak helyreállítása nem állhat abban, hogy egyszerűen megint visszatérünk egy bizonytalan időre annak kerékvágásába, hanem abban, hogy a jogrend természetéhez tartozó ezen abszolút érvényesség ismét helyreállíttassák. Mindaddig, mig ez nem történik, a helyzetet, amely a parlamentben uralkodik, akármennyire sikerüljön a külső dekórumot fentartani, vagy akármennyire ne sikerüljön ez — egyaránt a parlamenti anarchia állapotának kell neveznem. A jogrendnek helyreállítása 16*