Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-440

UO. országos ülés 1Ö13 márczíus 3-án, hétfőn, 97 kompatíbiütás áll fenn. Az azután méltánytalanság, hogy mig az állami tanítóknak be nem számítják, ha más hivatalt is vállal, a felekezeti tanítónak pedig ez jövedelme rovására szolgál. En tudom, hogy sok tekintetben bonyolult viszonyok állanak fenn, hogy itt sok számítást kellene tenni, hogy midőn én azt kívánom, hogy az ületmények tekintetében az egyenlőség kimondassék, hogy ennek teljes kivivására a felekezeteknek is kell áldozatot hozniok, anélkül, hogy a hitközségeket megterhelnék, de épen ebből a szempontból tartom én szükségesnek a katholikus autonómiát, (Helyeslés.) amely módot adna nekünk, hogy a katholikus egyházi vagyont is erre a kulturális czélra értékesítsük, (Helyeslés.) és így barátsággal, összetartással megalapozzuk az egyenlőséget és testvériséget tanító és tanitó között. A kincstári tanítókra is akarok néhány szóval reflektálni. Az előadó ur az imént jelezte a kincstári tanítókról, hogy azokat felekezeti tanítóknak kell tekinteni és ennélfogva a felekezeti tanítók második kategóriájába sorolandók. Amennyiben az én álláspontom az, hogy illetmény dolgában nem szabad különbséget tenni az egyik és a másik között, ennélfogva maga a Hnestári tanitó szintén ugyanabba az illetményi kategóriába tartozik. De ha a képviselőház általában — és ezt feltétlenül szükségesnek tartom, — erre az elvi álláspontra helyezkedik és azt mondja, hogy én ugyan elismerem azt, hogy egyenlőnek kell lenni, de kívánatosnak tartom azt, hogy segítsetek ti is az egyenlősítésre, akkor elől kell járnia a példával az államnak, a kincstárnak e tekintetben és ha az illető, minősítését tekintve, nem is áüami tanitó, jogviszonyát tekintve, ugy vélem, igenis áUami tanitó. Szóval, itt az államnak, a kincstárnak példával kell előljárnia a felekezetek és magániskola-fentartók számára, hogy ti iparkodjatok mindnyájan érvényesíteni azt, hogy amennyiben az államtól nem kerül, tegyétek ti meg azt, hogy a tanitó ugyanabban a javadalomban részesüljön, amelyre őt az állami törvények jogosítják. Tehát ezt a kivételt én semmiképen elfogadni nem tudom. A felekezeti tanítók dolgában még egy pontot akarok kiemelni, amelyet abban az esetben, ha a t. képviselőház elfogadná a törvényjavaslatot, a részletes tárgyalásnál egyéb módosításokkal egyetemben szintén sürgetnék. Ez oly dolog, amelynek nemcsak szocziális, hanem egyszersmind pedagógiai következményei vannak, de amely tulaj donképen semmi költséggel nem jár. Ez a tanítóknak az a jogosult óhaja, hogy illetményeikhez biztosan juthassanak, és hogy illetményeikkel ott a faluban, a községben senkinek ódiumát magukra ne vonják, ami elérhető azáltal, hogy a tanítói illetményeket a közadókkal együtt hajtják be. Ahol ez nincs meg, a tanitó vagy nem jut az őt megillető béréhez, dijához, vagy pedig pörlekednie kell és ezáltal a szülőkkel, a lakókkal jön ellenkezésbe, és ily viszonyok között hivatását igazán nem teljesithetj. KÉPVH. NAPLÓ, 1910 1915, XYIII. KÖTET. Röviden akarok csak reflektálni a tanítóknak egy olyan panaszára, amelyre az imént az előadó ur és a t. minister ur is reflektált, amely refllexiók némileg megnyugtattak engem, amelyek azonban mégis bizonyos tökéletesítésre szorulnak. Értem a minősítésre vonatkozó panaszt. Azt hiszem, mindenki e házban és e házon kivül, és maguk a tanítók is természetes dolognak tartják azt, hogy más köztisztviselők módjára ők is minősités alá essenek. Aki buzgó az ő munkájában, dolgában, az nem bánja, sőt örül neki, ha van minősités, aki kissé hanyag, azt ösztönözni fogja, aki pedig nem ér semmit, annak ugy sem kell más, mint fegyelmi. Azonban mégis a törvénynek a fogalmazásában, — mert hozzáteszem, épen azért, mivel a minősités egy közhivatalnoknál olyan természetes dolog, magában véve ennek nem is volna helye a törvényben — de a törvényjavaslat szövegezésében van egy dolog, amely esetleg félremagyarázásokra szolgáltathatna okot. A törvényjavaslat 12. §-a behozza a fokozatokat, t. i. hogy a tanitó működése lehet kiváló, kielégítő és nem kielégítő, magatartása pedig példás, megfelelő és meg nem felelő. Azt azonban nem mondja meg a törvényjavaslat, hogy melyik esetben lehet a tanítót az előléptetéstől visszautasítani. Ha azt mondaná a javaslat, hogy a nem megfelelő és nem kielégítő minősités esetében nem fog részesülni az előléptetésben, az ellen senkinek sem volna kifogása, mert ebben az esetben tulaj donképen úgyis fegyelmit kellene elrendelni. Ellenben ki kellene mondani, hogy ha ő megfelelő és kielégítő minősítést kap, akkor feltétlenül joga legyen az előléptetéshez. Ezt én teljes határozottsággal kimondanám a törvényben, de egyébként, ismétlem, tulaj donképen az egész paragrafus elmaradhatna, mert magától értetődő dolog, hogy, aki kiváló és példás, az a rendkívüli előléptetéseknél figyelembe veendő, az előtt a segédtanfelügyelői és hasonló állásokat meg kell nyitni, viszont a ki megfelelő módon teljesiti kötelességét, az a törvény által biztosított előléptetésre jogosult, aki pedig nem felel meg, aki hanyag és aki társadalmilag botrányosan viselkedik, az nem is való tanítónak és nemcsak nem érdemes arra, hogy előléptessék, de egyáltalán érdemetlen arra, hogy azt a helyet elfoglalja. íme, t. képviselőház, ezek azok a dolgok, amelyek a tanítói illetmények rendezését meglehetősen komplikálják. Az elégedetlenséget az okozza — és attól tartok, hogy megnyugvás helyett, ha nem is lesznek lázadók, de lázas állapotban, bizonyos szellemi lázban lesznek — hogy nincs meg az egyenlőség. Ugyanezt az egyenlőséget akarnám én kiterjesztem az 1907. évi XXVII. t.-cz. 35. §-ában említett szerzetes tanítókra és tanítónőkre ; bátran meghívhatunk mindenkit az ilyen iskolába, mert igazán bámulatos munkát végeznek, a magyarság terjesztésében példás missziót teljesítenek és amellett nem hanyagolják el az anyanyelvet sem, ugy hogy tapin13