Képviselőházi napló, 1910. XVIII. kötet • 1913. január 22–márczius 15.

Ülésnapok - 1910-440

HO. országos ülés 1913 márczius 3-án, hétfőn. 93 egyáltalában nem lehet már senkit sem elhelyezni. Hogyha pedig mégis kineveztetik, akkor éveken keresztül tiszteletdíj nélkül kell szolgálnia. Ezzel szemben az a tanítóképzőt végzett okleveles tanitó ma azonnal 1200 korona kezdőfizetést fog kapni, amely két év alatt 200 koronával emelkedik ; a tanítóknál ugyanis egyáltalában nincs eset, hogy nekik a kinevezésre várniok kelljen, mert az utolsó esztendőkben inkább tanitóhiány konstatálható. Csak a tanítónőknél van meg az a sajnálatos eset, hogy, ha csak magánalkalmazást nem nyernek, egyeseknek néha éveken keresztül kell kinevezésre várakozniok. Ami a végső fizetést illeti, a 3200 korona maximum nagyesaládu tanítóknál az ő összes gondjaikat megszüntetni nem fogja ugyan, csakhogy ez a maximum összhangzásban és kapcsolatban áll a többi, a közoktatásügy terén munkálkodó tanszemélyzet javadalmazásával, és mihelyt ezt emeljük, — már ennek a maximumnak is megvolt a hatása, amint ezt az 1914. évi költségvetés összeállításánál pl. a polgári iskolai tanítók státus-rendezési kívánalmainál látni fogjuk — egymásután fognak jönni a különféle kategóriák : a polgári iskolák személyzete, a középiskolai tanárok stb., akik mind utalnak arra, hogy ők több előtanulmányt tesznek, hosszabb időn át jutnak a kinevezéshez, hosszabb időt, 4—5 esztendőt is eltöltenek helyettes-tanári állásban s határozottan azt fogják kívánni, hogy akkor az ő helyzetük még inkább javittassék. Tehát nemcsak azzal állunk szemben, hogy esetleg a tanítóságnak még ezenfölül 10 millió korona többletet kell adni, de hogy a polgári iskolai vagy a középiskolai tanszemélyzet számára ismét a milliók egész tömegét kell juttatni. (Ugy van!) A közoktatásügyi ministeri umban töltött szolgálatom idején általában megállapítottam, — és talán ez volt legszomorúbb tapasztalata egész államtitkári működésemnek — hogy a különböző tanszemélyzet-csoportok egymással szemben álló, egymás érdekeire tekintettel nem levő, egymással nem érintkező kívánságokat terjesztenek a kormány elé. Egészen atomizálva, egészen külön csoportosítva ott vannak külön az állami és nem áUami néptanítók, azután a polgári-iskolai tanszemélyzet ismét államiakra és nem államiakra különülve; azután a gazdasági szaktanítók, az óvónők, a középiskolai tanárok, a felsőbb leányiskola, a kereskedelmi és hasonló szakiskolák tanárai, az egyetemi tanárok, a műegyetemi tanárok stb. Ezek mind beadványokat, fizetésrendezési javaslatokat terjesztenek a kormány elé. Mindenik csak a magáét kívánja emelni, a többivel nem törődik. Es nem törődik azzal sem, hogy ez a tiz millióknak micsoda tömegét fogja megkívánni ettől az országtól, amelynek egyúttal beruházásokra, építésekre kell áldoznia, hogy most ne szóljak egyébről, amit én nagyon jelentősnek tartok, különösen felsőbb oktatásunk terén, hol az uj egyetemekkel kapcsolatosan igen jelentős alkotásokra van szükség. (Ugy van! Ugy van!) Akármennyire nagyra becsülöm a népmüvelésnek, mint az egész hazai közművelődés bázisának ügyét, nem szabad azt sem soha, ezen materiánál sem, elfelednünk, hogy Magyarország a nemzetek nagy versenyében az igazi tudományos haladás terén mégis csak a felsőbb oktatás révén állhat helyt. (Igaz ! Ugy van !) T. ház ! Ezek a megállapítások, amiket a jelen javaslat tartalmaz, azért korántsem lényegtelen javítást eredményeznek a tanítóságnál. A jelen javaslat alapja, az évi fizetés átlaga — t. i. 40 évi szolgálatot számítva, az ebből egy évre jutó összeg — növekedni fog az állami férfitanitóknál évenként 380 koronával, az állami női tanítóknál 250 koronával. Ezekhez járul az államiaknál a családi pótlék, amelyről méltóztatnak tudni, hogy a tavalyi törvényhozási rendezés értelmében csak az állami tanszemélyzetet illeti meg. Növekedni fog továbbá sokkal jelentősebb összegben a községi és felekezeti férfitanitóknál évi 547 koronával, mig a községi és felekezeti nőtanitóknál az évi fizetés növekedése 432 korona. Ez az évi többlet tehát nem olyan kis összeg, amelyet a szerényebb viszonyok közt élő tanitó vagy tanítónő semminek vagy lényegtelennek tekinthetne a maga évi budgetjében. (Igaz ! Ugy van !) Ezek a számitások, amelyek végeztettek és amelyek már az 1913-iki költségvetés elfogadásakor még a múlt év deczember havában a t. ház által meg is szavaztattak, a költségvetésbe beleillesztettek, oly megállapodások tárgyai a pénzügyi kormány és a vallás- és közoktatásügyi minisztérium között, hogy azokon nekem most itt egyoldalulag természetesen abszolúte lehetetlen változtatnom. Nagyon kérem tehát az igen t. ház minden tagját, méltóztassék elállani olyan javaslatoktól, — feltéve, ha nincs remény arra, hogy a pénzügyi kormány is hozzájárul, — amelyek most valami változtatást kivannak a részletekben, valami többletet kivannak beillesztem a javaslatnak ilyen vagy amolyan részébe. (Helyeslés.) Szükséges, t. ház, még egy pár szóval megemlékeznem azokról az éles támadásokról, amelyeket a minősítés szabályozására vonatkozólog mind az igen t. ellenzék a napisajtó utján, mind pedig a tanítói szervezetek egy része a maga gyűlésein a kormány ellen intézett. T. ház ! Az automatikus előléptetésnek sohasem voltam és sohasem eszek barátja, mert ez az egyformásitás semmi más nem lenne, mint áttörése, megszegése annak a bölcs mondásnak, a melyet Arisztotelész a maga etikájában felállított, hogy a nem egyenlőkkel nem szabad egyformán elbánni. (Igaz ! Ugy van !) Az élet minden vonatkozásában, minden terén látjuk, hogy az emberek nem egyformák. Vannak, akik erejük egész megfeszítésével, egészségük koczkáztatásával dolgoznak, minden kötelességüket ugy végzik, hogy az Úristen azt végezniök engedte (Igaz ! Ugy van !) és vannak, akik mindenben a dolognak a könnyebb végét fogják meg,