Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-426
454 í26. országos ülés 1Ü12 deczember 13-án, pénteken. Bár egyáltalában nem vagyok a materialisztikus történelmi iskolának feltétlen hive, még sem zárkóztatom el az elöl, hogy ez a veszélyes mozgalom nagyrészt gazdasági momentumokra vezethető vissza. Aki csak némileg is ismeri a mostoha gazdasági helyzetet, amelyben a görög-katholikus ruthén egyház és annak követői sínylődnek, az megértheti, méltányolhatja, hogy milyen elviselhetetlen, nyomasztó teherképpen nehezednek a ruthén nép vállaira az egyházi szolgáltatások, a templom- és iskolaépítés czimén eszközölt kivetések, de különösen a párbérterhek. Aki ezt a bajt orvosolni akarja, annak eszközöket kell keresnie az egyházi terhek enyhítésére. Ebből a szempontból legyen szabad egészen röviden a t. ház és a t. kormány figyelmébe ajánlanom két eszközt. (Halljuk! Halljuk !) Az egyik arra irányulna, hogy az eddigi elavult kulcs mellőzésével a párbérterhek egy arányosabb, modernebb megosztási módozat szerint vettessenek ki a hivők vállára; a másik pedig az lenne, hogy ott, ahol ez egymagában nem elegendő a czél elérésére, az állam az eddiginél hatályosabb módon nyújtsa segitő kezét a rutén egyházak felé. Lehetne még beszélni egy harmadik rendszabályról is, de előre megjegyzem, hogy részemről azt magamévá nem tehetem, nevezetesen arról, hogy a lelkészek illetményei szállíttatnának le. . Ezt kénytelen vagyok ellenezni, nemcsak azért, mert ezek az illetmények már ma is oly szűkösen vannak megszabva, hogy minden további leszállítás veszélyeztetné a lelkészeknek állásukhoz mért megélhetését, hanem azért is, mert attól lehet tartani, hogy ez .az intézkedés a görögkatholikus rutén lelkészi kart, a nemzeti középosztálynak ezt az értékes alkatrészét elkedvetlenítené és odavezetne, hogy a multak hagyományaival szakítva, fiait az egyházi pálya helyett más jövedelmezőbb kenyérkereseti foglalkozásra adná. Ez pedig nemcsak az egyház, de az állam szempontjából is fölöttébb veszélyes lenne, mert ebben az esetben a lelkészi kar kebelén belül olyan elemek kerülnének túlsúlyba, amelyek hazafias érzésüket, az állam iránti hűségüket illetően nem nyújtják ugyanazokat az értékes garancziákat, mint azon régi egyházi famíliák leszármazottai, a melyekben generáczióról generáczióra száll a haza iránti hűség mint nemes hagyomány. (Helyeslés és tetszés.) Amit bátor voltam az egyházi illetmények és különösen a párbérilletmények rendezésére nézve elmondani, ez újszerűségre egyáltalán nem tarthat számot, annál kevésbbé, mert már gróf Tisza István kormányzatának és Berzeviczy Albert közoktatásügyi ministersegének idejében, (Élénk éljenzés.) intézkedés történt a munkácsi egyházmegyében oly statisztikai anyag összegyűjtése iránt, amelynek alapján ez a kérdés rendezhető lett volna. A koaliczió hosszas bűnlajstromának nem utolsó pontja ez, hogy ezt az üdvös, hazafias kezdeményezést elodázta, meg nem valósította. (Ugy van! Ügy van!) Bátor voltam utalni arra, hogy az egyházak nehéz gazdasági helyzete mennyire előmozdítja a schismatikus tanok terjedését. Mindamellett örömmel kell megállapítanom, hogy az izgatók legfőbb diadalaikat nem itthon, nem a honi földön érik el; itt a közigazgatás és a lelkészi kar vállvetett tevékenysége gátat vet e nemzetrontó törekvéseknek; tulajdonképeni sikereiket, babéraikat a messze nyugaton, Amerikában aratják, ahol különösen előmozdítja az ő működésüket az a körülmény, hogy az ottani görög-katholikus lelkészi kar élén oly férfiú áll Ortinski Sótér személyében, aki egy galicziai klastromból kerülve magas állásába, ahelyett, hogy magát kizárólag magasztos főpapi hivatásának szentelné, sajnos, az ukrainista mozgalom legfőbb apostolává csapott ott föl. Sőt Ortinski nem elégedett meg ezzel, hanem tovább ment, és mindent, ami magyar, mindazokat a lelkészeket, akik nem hajlandók fölszólitásának engedelmeskedni és az utópisztikus kis-orosz mozgalom szolgálatába szegődni, mérhetetlen gyűlölettel üldözi. Annál elszomorítóbb ez a kép, mert állítólag — ismétlem állítólag — a magyar állam részéről is jelentékeny dotácziót élvez Ortinski püspök. Szükség van itt intézkedésre azért is, mert jóllehet az ukrajnistikus schismatikus irányzatok egymással ellentétesek, Ortinski mégis a schisma malmára hajtja a vizet. Itt is beválik ugyanis a régi deák közmondás: Inter duos litigantes tertius gaudet. Az ukrajnista püspök és a magyarérzelmü alsópapság küzdelmének a schismatikusok látják hasznát, kik Ortinski ötéves püspöksége alatt több mint 40 görögkatholikus egyházat téritettek már görögkeleti hitre. Azt hiszem, az elmondottak után nem szorul bővebb indokolásra, hogy egyik legfőbb feladata lenne a magyar államhatalomnak, hogy olyan irányban vesse latba a befolyását a Vatikánban, hogy Ortinski helyébe olyan magyarországi főpap kerüljön, aki kellő hazafias belátással mindent elkövet, hogy az államnak és a katholiczizmusnak Amerikában kongruens érdekeit győzelemre vigye. (Élénk helyeslés.) Magától értetődőleg közel fekszik egy ellenvetés az általam elmondottakkal szemben, nevezetesen az, hogy miután propoziczióim kifejezetten a schizmatikus mozgalom megelőzésére irányulnak, hogyan egyeztethető ez össze a vallásszabadság elvével, amelyről felszólalásom elején megemlékeztem. Ezzel az ellenvetéssel szemben is egészen röviden preczizirozom álláspontomat. (Halljuk!) Amilyen hiba, sőt vétek volna, ha a magyar állam vallási mozgalmakba beavatkoznék, lakosainak, állampolgárainak felekezeti, lelkiismereti szabadságát feszélyezné, korlátozná, époly természetes, sőt szükséges, hogy abban a pillanatban, amikor a vallási mozgalom a politika, sőt
