Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-426
450 426. országos ülés 1912 i ha már a tanitókat ellátjuk fizetéssel, kötelességünk legalább némileg a tanitó-igazgatókat is jobb ellátásban részesíteni. Igazán mondhatom, nagyon nagy missziót teljesít a minister ur, amidőn vállalkozik arra, hogy ugy az áüami, mint a felekezeti tanítók fizetését rendezze, mert ezzel csak egy tartozást ró le (Ugy van ! Ugy van !) a tanítósággal szemben. (Élénk helyeslés.) A tanítóság zöme bármilyen izgatással szemben is megállott azon magaslaton, ahová őt nevelése és kiképzése állította. Azért mondom, hogy a tanítóság zöme, mert szomorú tapasztalataink vannak a tekintetben, hogy ugy a tanárok mint a tanítók között, itt-ott olyan mozgalmak észlelhetők, olyan forrongás mutatkozik, amelyet az iskolákba bevezetni nem szabad és amelynek feltétlenül véget kell vetni. (Élénk helyeslés.) Hogy a tanítók ilyen tisztult erkölcsi felfogást tanúsítanak, abban bizonyára nagy érdeme van annak a hivatás- és ügyszeretettől áthatott komoly munkának, amelyet tanítóképzőin tézeteinkben folytatnak. (Ugy van!) Azokban a nevelve oktatás eszméje oly gyönyörűen van megvalósítva, hogy az azokból kikerülő ifjakat méltán jellemzi a teljes és kifogástalan morális felfogás, és épen azért csodálatos, hogy mégis akad a tanítóképzőből kikerülő egyének között olyan, aki ezen tisztult erkölcsi felfogás útjáról letér. Azt hiszem, hogy ennek az állapotnak saját alkotmányunk és hazafiságunk szempontjából minden eszközzel véget kell vetni, mert a történelem azt mutatja, hogy az az ország amely a valláserkölcsi nevelés álláspontjáról letért, valósággal mély örvénybe jutott. (Igaz! Ugy van!) » Lehetetlen szó nélkül hagyni azt, hogy egyes tanítók Írásaikban tanitótársaikat arra szólítják fel, hogy ne féljenek semmiféle megrendszabályozástól, hanem szítsanak elégületlenséget, szítsanak lángot a nép között, nem fontolva meg azt, hogy ezzel ezeréves hazánkat is tönkretehetik. Az ilyen szellemű tanitókat és tanárokat — hiszen magam is tanár vagyok, és azért nyíltan megmondhatom — igazán minden módon meg kell rendszabályozni, (Helyeslés.) mert nem szabad megengednünk, hogy lelkük mételyével úgyszólván ifjúságunkat is inficziálják. (Élénk helyeslés.) Az egész tanítást valláserkölcsi alapon kell felépíteni, mert a történelem is azt bizonyítja, hogy az mindig ezen az alapon nyugodott, minthogy ezt tartották helyesnek. Nem állhatom meg, hogy fel ne említsem, — hiszen az idő rövidségénél fogva úgyis csak néhány mozzanatot akarok megemlíteni — hogy a pedagógia történetének tanúsága szerint kiváló filozófusok — ha'•nem is voltak mind vallásosak — az iskolában ezt a nevelési rendszert követelik. Helvetius filozófus belátja azt, »az istentagadók az erkölcsi rendben olyanok, mint a fizikaiban a szörnyetegek. Az erkölcsi életnek a hitetlenség valóságos kész veszedelme volna, mert először is czember 13-án, pénteken. kiveszne az emberekből minden nemesebb felbuzdulás, lelkesedés és hősiesség«, és az állítja, hogy »a hitetlenség apostola valóságos felségsértést követ el a társadalommal szemben, ami a legnagyobb bün az emberiség történetében«. »A titkos atheizmus a legnagyobb őrület, (Ugy van!) a nyilvános atheizmus a legnagyobb gaztett.« (Ugy van! Ugy van!) Ki nem ismeri azt a mondást, — hiszen csak Voltairere és Rousseaura akarok hivatkozni, aki azt mondja — hogy »ha Isten nem volna, ki kellene találni«. Hiszen a tanítók és tanárok bizonyosan tanulták ezt a tanitóképzőintézetekben. — Azt mondja továbbá: »Vegyétek el az emberektől a jutalmazó és büntető Istenben való hitet, és rászabadítjátok a társadalomra a bűnt, a gazságot, a zsarnokságot és kétségbeesét.« Rousseau pedig azt mondja: »aki támadja a hitet, az bűnhődjék, mert az a rend megbontója és a társadalom ellensége«. (Helyeslés.) Nem törődöm azzal, hogy privát életében milyen gondolkozású az a tanférfiu, de azt igenis meg lehet kívánni, hogy az iskolába ne vigyen be olyan eszméket, amelyekről maga Rousseau is mondja, hogy »a rend megbontója a társadalom ellensége«. Az egész történelem bizonyítja, hogy az a sok kellemetlen forrongás, amely régebben is tapasztalható volt, de amely különösen most észlelhető a tanítóság körében, nem vezethető vissza másra, mint arra, hogy egyesek letértek erről az erkölcsi alapról. Sajnálatos esemény, hogy Európában pl. az öngyilkosok száma évente már 80.000-re megy. Magyarországon pedig évente 4000-re rug az öngyilkosok száma. S az összes bölcselkedők, filozófusok, mind azt mondják, hogy ennek oka az, hogy a pedagógusok letérnek a valláserkölcsi nevelésről. Ha ez igy van, akkor az államnak kötelessége gondoskodni arról, hogy az iskolákban feltétlenül, bármilyen módon bevezetessék ez a valláserkölcsi nevelés. A tanítóképzéssel és az iskolával kapcsolatosan nagyon röviden kívánom még a minister ur figyelmét felhívni egy beálló veszedelemre, amely most még nem látszik veszedelmesnek, de néhány év múlva az lesz, t. i. a tanitóhiányra. A véderőtörvény ugyanis, mint tudjuk, minden átmenet nélkül, megfosztotta a tanitókat a póttartalékosság kedvezményétől, és őket az egyéves önkéntesek sorába helyezte. Ez mindenesetre nagyon helyes, de az iskola szempontjából roppant hátrányos, mert évente 1000—1200 tanítót von el az iskolától. Ezen nem sokat segit a honvédelmi minister urnak az a bölcs intézkedése, hogy azon tanítók részére, akik akkor, amikor a törvény életbelépett, hivatalosan kinevezett tanítók voltak és vagy megnősültek, vagy anyjuknak vagy nővérüknek fentartói, meghagyja a póttartalékosság kedvezményét. Ez az intézkedés csak mostanra szól és a bekövetkezendő tanitóhiányon nem segit.
