Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-424

412 AM. országos ülés 1912 deczember 11-én, szerdán. törvényjavaslatot is és ismerem a mai népoktatási törvényt. Az előbbi javaslatot egyik kiváló kultuszministerünk, Berzeviczy Albert készítette. (Elénk -éljenzés.) Nem akarok himet varrni az ő nagy egyéniségének, még az sem téveszt meg engem, hogy az én különleges rokonszenvem, szeretetem és tiszteletem arra kötelez, hogy különlegesen becsüljem meg őt, de ha semmi más érdeme nem lett volna Berzeviczy Albertnek, mint az, hogy ezt a törvényjavaslatot elkészitette, ez már magábanvéve is maradandó nevet biztosított volna neki a magyar kultúra történetében. (Helyeslés és éljenzés.) összehasonlítom az Apponyi-féle törvényt a Berzeviczy-féle törvényjavaslattal és ebből Giesswein Sándor barátom is meg fogja érteni, hogy amit a nemzetiségiek előnyére Id vannak felhasználni, , a Berzeviczy-féle javaslatban az vált volna törvénynyé, törvényes alapon lehetett volna intézkedni a nemzetiségek javára. A Berzeviczy-féle javaslatban ki van mondva, hogy iskolát állithat fel az állam, a község, a felekezet ; egyet követel meg, hogy mindegyik iskola a magyar állam és a magyar kultúra szolgálatában álljon, és minden iskolában működő tanító az egységes magyar állameszmét hirdesse abban az iskola- : ban. Másik intézkedése, hogy abban az iskolában, hol a tanító nem képes vagy nem akarja ezt a fontos szolgálatot teljesíteni, fel van jogosítva az államkormányzat arra, hogy azt a tanítót elmozdítsa és helyébe állami tanítót állítson. Harmadik a fegyelmi jog kérdése. A fegyelmi jog teljesen az állam kezébe adatott a felekezeti iskolában is, és ha az az iskola vagy az abban működő tanító nem teljesítené kötelességét, akkor az állam a maga súlyával és tekintélyével torolja meg a szándékosságot, vagy vezesse jó útra az eltévelyedetteket. Ám, egy nagyon fontos és lényeges intézkedés a Berzeviczy-féle törvényjavaslatban a tanítóképzés és a tanitóképesités ügye, mert a tapasztalat kényszerítő hatása folytán a javaslat a tanítóképesítés ügyét állami feladatnak kívánja tekinteni. (Helyeslés.) Hiszen nincsen Magyarországon egyetlenegy képesítéshez kötött hivatal, melynél nem az állam vezeti a képesítés ügyét. Méltóztassék megnézni az ügyvédtől vagy az orvostól kezdve egészen az erdővédig mindenütt a hivatalos pályákat, mindenütt állami bizottság előtt kell a vizsgát letenni. Egyedül a tanítók, akik a magyar kultúrát csinálják, a magyar államiságot építik fel, esnek ki legnagyobb részükben az állami hatalom érvényesülése alól, mert a felekezeteknek továbbra is megvan az a joga, hogy képesíthessék tanítóikat. Az igaz, hogy az állam ellenőrzése mellett, de bocsánatot kérek, résztvettem én is felekezeti tanítók képesítésén, és nagyon jól tudom, hogy az az egy tanfelügyelő vagy ministeri biztos 15 más felekezeti u. n. hatósággal áll szemben, és ha nem akarja kellemetlenné tenni a maga ottlétét, a legnagyobb részben kénytelen elfogadni a vizsgálatát apnak, akinek pedig semmiképen sem lehetne képesítési bizonyítványt adni. És itt találom én a legnagyobb hibát. Mert ha a Berzeviczy-féle törvényjavaslat lett volna törvénynyé, akkor megnyugvással gondolhatnánk iskoláinkra, mert az áUami képesítés révén a magyar állam tekintélyének befolyása teljesen biztosítva volna iskolai életünkben. Zsilinszky Mihály: így van ez a középiskoláknál ! Mártonffy Márton: így van a középiskoláknál, anélkül, hogy baj volna, anélkül, hogy nemzetiségi testvéreink u. n. nemzeti sérelmeket rángatnának elő szándékosan hajuknál fogva. Igen, román testvéreink, akiknél ez nem annyira nemzeti sérelme, mint inkább »czine mintye« politika. Es én nagyon sajnálom, hogy nincsenek jelen fomán testvéreim, hogy szemükbe mondanám, (Felkiáltások : Itt van Pop Csicsó !) hogy miért panaszkodnak önök, hogy kultúrájuk, nyelvük el van nyomva, hogy megkevesbedve jöttek be a házba, hogy itt a román nemzetiség nincsen eléggé képviselve. Nézzenek ide, t. képviselő urak, erre az oldalra, hiszen itten kilencz román képviselőtársunk van, aki igenis képviseli ha nem is a román nemzetiséget, de mindenesetre a magyar állameszmét. (Helyeslés.) Pop Cs. István : A kormányhatalmat! Mártonffy Márton : ... Én ismerem a román kérdést, önök között éltem gyermekkoromtól fogva s tudom, — nem szemrehányásképen hozom fel — hogy akkor még nem volt itt románság, csak oláhság, hiszen 50 évvel ezelőtt még nyelvük sem volt. . Juriga Nándor: Ugyan! Ugyan! (Zaj és Derültség.) Mártonffy Márton: Azt nem tudhatja t. Juriga barátom, hogy a románoknak volt-e nj^elve, csak azt, hogy önöknek volt egy tót nyelvük, melyből ön ma szlovák nyelvet csinált. (Derültség. Ugy van !) Ezt nem tagadhatja le Pop Csicsó, t. képviselőtársam sem, mert én is gimnáziumban kezdtem tanulni a román nyelvet s tudom, hogy az volt a tankönyvnek a czime: Magyar-román nyelvtan, irta: Negrutiu (zárójelben Fekete) kolozsvári plébános, később szamosujvári kanonok. Látja kérem, ő maga is szükségesnek tartotta, hogy csináljon egy nyelvet s a bevezetésében elmondja, hogy szükség van arra, hogy kulturális nyelvet csináljunk. Nem irigylem önöktől, sőt örömmel konstatálom, hogy 50 év alatt a semmiből a latin, olasz, franczianyelvek szerencsés összealkotásából egy igazán zengzetes, kulturális nyelvet csináltak. Azt sem veszi senki rossz néven önöktől, ha önök saját nyelvüket művelik, ha ezen nyelvműveltség által igyekeznek a maguk kulturális fajsulyát emelni, de bocsánatot kérek, rászólni a magyar törvényhozásra, hirdetni idebenn és a határon kívül, hogy a magyar állam elnyomja az önök nyelvét és kultúráját: ezzel önök távolesnek az igazságtól, mert konstatálom azt, hogy épen a magyar kormány alatt lett önöknek irodalmi nyelvük, egész kultúrájuk. (Ugy van! ügy van!) Hiszen az 50-es és 60-as években alig volt 30 diplomás em-