Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-422

Í22. országos ülés 1912 deczember 9-én, hétfőn. 339 kis elméleti előadást tartsak, (Sálijuk! Halljuk!) amely oda vergál, hogy ennek a kérdésnek a megoldása már sokkal nehezebb, de -végre is ezt a kérdést is meg kell oldani, mert én azt tartom, hogy olyan politikát csinálni, amely egy országot egyik oldalról valóságos kínai fallal zár el, gazdaságilag sem lehet hasznos. (Élénk helyeslés.) Ebben a tekintetben nem akarok alludálni a mostani politikai viszonyokra, hiszen a rend és nyugalom be fog következni és ezzel ennek az országnak számolni kell és számolni kell akkor, ha mint gazdasági faktor, hivatását épen a keleti és déli államokkal szemben teljesíteni akarja. Ebben az esetben egy homogén termelési viszonyok között levő államra az a feladat hárul, hogy vagy föllép mint fuvaros, és az illető állam nyersterményeit átvállalva, a fuvarból és az átrakásból bejövő hasznot a maga részére vindikálva, magát a terményt egy harmadik országba átszállítja; vagy pedig, ami a fontosabb dolog, és amire a közönség tájékoztatása czéljából s azért, hogy a közönség megbarátkozzék ezzel a gondolattal, különösen rá kell mutatnom: a nyerstermények kikészítésével sürü forgalmat idéz elő a két vele szomszédságban levő állam között. (Helyeslés.) Magyarországon a kikészitési eljárás teljesen le van nézve, teljesen diszkreditálva van, és pedig azért, mert Magyarországon ezzel az intézménynyel talán bizonyos visszaélések történtek. Ámde, ha visszaélések vannak, akkor azokat kell kiküszöbölni és nem magát az egész intézményt konfiskálni. (Elénk helyeslés.) A kikészitési eljárás állhat ismét kettőből: vagy kikészítjük a nyersterményt azért, hogy itt a nyerstermény és az ipari termény közötti érték megmaradjon, s az egész ipari terméket rögtön exportáljuk harmadik országba, vagy pedig, amire Magyarországon elsősorban van szükség, beeresztjük a nyersterményt, kikészítjük, összevegyitjük esetleg a hazai dolgokkal, az értékesebbet, a drágábbat exportáljuk, és az olcsóbbat a helyi fogyasztásra visszatartjuk. (Élénk helyeslés.) [Nekem ez régi motoszom. 15 év óta hirdetem a főrendiházban és a képviselőházban, hogy Magyarországon a kikészitési eljárásra szükség van s ez a mezőgazdaság érdekeivel összeegyeztethető. Ha megfelelő búzamennyiséget importáltunk volna a Balkán államokról, helyzetünk ma sokkal kedvezőbb volna. Először kereskedelmi mérlegünk nem volna oly passzív, másodszor a finom lisztnek az ára, amely kimegy a külföldre és Csehországba vagy Sziléziába, sokkal magasabb volna, viszont a durva liszt itthon, a szegény emberek fogyasztása részére, sokkal olcsóbb volna, de azonfelül aránytalanul olcsóbb volna a korpa, mert az egészben itthon maradna. (Ugy van!) Méltóztassék elhinni: tiz forintos zab, kilencz forintos kukoricza és hathét forintos korpaárakkal igen nehéz intenzív állattenyésztést folytatni. (Élénk helyeslés.) Szükségesek tehát az állattenyésztés és az egész mezőgazdaság érdekében olyan intézkedések, amelyek a par excellence mezőgazdasági szükségleteket olcsóbbá teszik, de emellett a mezőgazdasági termelés érdekeit nem veszélyeztetik, (Élénk helyeslés.) Mikor kikészitési eljárásra gondolnak, Magyarországon mindig csak a búzát értik és akkor mindenkinek eszébe jutnak azok a visszaélések, amelyek ^évekkel ezelőtt a buzabehozatal körül voltak. Ámde ezekért nem magát az elvet kellene elitélni, hanem a visszaéléseket kell megtorolni és megszüntetni, s akkor azután a kikészitési eljárás igen nagy haszonnal fogna járni az országban. (Helyeslés.) Nem akarom itt részletezni azt a programmot, amelyet e részben magamnak kidolgoztam, hanem kijelentem azt, e tekintetben is elsősorban a mezőgazdaság érdekei vezetnek s hogyha az ország közvéleménye ezzel megbarátkozik, ha az ország pénzintézetei és az ország iparoskörei ezt kellően felfogják, akkor Magyarország déli és délkeleti részein igen virágzó mezőgazdasági, vagy nyerstermény-feldolgozó ipar keletkezhetik, amely hasznára fog válni a magyar mezőgazdaságnak, és hasznára válik nemzeti szempontból az illető vidékeknek, mert mindenki tapasztalatból tudja, hogy ahol tisztességes ipari verseny keletkezik, az szocziális és nemzeti szempontból mindig hasznára van az országnak. (Élénk helyeslés.) Még egy nagy kérdést elfelejtettem, (Halljuk! Halljuk!) t. i. a viziutak kérdését. Méltóztassék megengedni, hogy mielőtt a kormánynyilatkozatot megtenném, a vizi-programmal pár szóban foglalkozzam. (Halljuk!) A vizi-programm szorosan összefügg azzal, amit imént elmondani bátorkodtam. Viziutaink fejlesztését Lengyel Zoltán t. képviselő ur volt szives felemlíteni és konstatálni azt, hogy ebben igen kevés történik és az is igen lassan. Hát én a t. képviselőtársamnak szórói-szóra igazat adok abban, amit mondott, de ez nem rajtam, nem is a ministeriumon múlik, hanem azon múlik, hogy mig a forgalmi eszközöket, — mondjuk utakat — más országokban teljes tökélyre vitték már a rómaiak idejében, addig nekünk ennek az országnak ma milliókkal és milliókkal kell ezt a kérdést megoldanunk. (Ugy van! Ugy van!) E tekintetben mi a lehető legrosszabb helyzetben vagyunk. Mert elfogadva a három forgalmi eszköz berendezését: az utat, a vasutat és viziutat, a legjobb helyzetben vagyunk a vasút szempontjából, a legrosszabb helyzetben pedig az ut és viziut szempontjából. Azonban azokat az utakat, amelyeket régente úgyszólván semmiért, egy kis jóakarattal, a faluk összefogásával és a szolgabíró okos intézkedésével meg lehetett volna csinálni, ma ezrekkel és százezrekkel kell megcsinálni. (Igaz! Ugy van!) Itt van a magyar közigazgatás — és az egész