Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-422

h-2t. országos ülés 1912 deczember 9-én, hétfőn. 347 viskókban, szalmafödeles kunyhókban lakjék az ínséges, sovány földmives nép, mert az ilyen nem fogja elbírni azt az óriási terhet, amelyet nagy költségvetéseink vállaira raknak. Én nem látom, hogy ezt az Anteust, a földnek a fiát kellőképen erősítenék helyes földmivelésügyi politikával és ezért félek, hogy nem birja majd elviselni a vállaira rakott -terheket, és ha a földmives összeroskad, akkor tudja meg minden állás, minden hivatal, minden ur, akkor senki sem fog megélni ebben az országban, senki sem lehet boldog. Ezen félelem és aggodalom folytán a költségvetést pártállásomnál fogva nem fogadom el. Elnök : Ki következik ? Gr. Draskovich János jegyző: Szilassy Zoltán! (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja el.) Szilassy Zoltán : T. ház ! Már a parlamenti illemnél fogva is méltóztassék megengedni, hogy egy pár szóval reflektáljak azokra, amiket előttem szólott t. képviselőtársam itt különösen a földmives nép érdekeinek a földmivelésügyi tárezában való elhanyagolásáról mondott. (Halljuk 1) Azt mondja t. képviselőtársam, hogy a földmivelésügyi tárcza teljesen elhanyagolja az u. n. földmivesnép, tehát a földmives munkások és a kisgazdaközönség érdekeit és egyúttal azt mondja, hogy a földmivesek főboldogsága abban áll, hogy valamennyien földhöz jussanak és hogy ezt a földmivelésügyi ministernek kell előteremtenie. Azt hiszem, nem czáfolhat meg engem senki abban az állításomban, hogy a földmivelésügyi tárcza költségvetése elejétől végig jóformán csak a kisemberek politikáján épül fel, (ügy van! ügyvan !) és az a kívánság, amelyet a képviselő ur itt a földosztás tekintetében kifejezett, nagyon veszedelmes jelszó, amelylyel mi a vidéken vándorló szoczialista apostoloknál igen gyakran találkoztunk és én azt gondolom, hogy épen azért, mert ezeknek az agitáczióját a józan magyar nép be nem vette, méltóztassék a képviselő urnak ezen agitácziót, a földosztás tekintetében, azokra a vándorapostolokra bízni és ne vegye el kenyerüket, ha olyan nagyon szivén fekszik a szegény emberek kenyerének a biztosítása és helyzetük javítása. (Elénk helyeslés.) De ha már itt vagyok a birtokpolitikánál, én a magam részéről nagy érdeklődéssel és helyesléssel hallgattam azon fejtegetéseket, amelyeket a t. előadó ur az ő tegnajoelőtti fényes, érdekes előadói beszédében azon birtokpolitikáról kifejtett, amelyet a költségvetés képvisel és a melyet ő. mint a kormány közreműködésével létesített altruista banknak vezető embere érvényesített. (Élénk helyeslés.) 0 nagyon szépen fejtette ki azokat a fokozatokat, amelyek szerint a birtokpolitikában a legszegényebb, minden vagyon nélküli napszámostól egész — különféle lépcsőkön — mondjuk a középbirtokos osztály megerősítéséig, különböző néprétegek birtokhoz juthatnak és amidőn itt nagyon szépen és nagyon meggyőzően fejtegette a birtokpolitikának szocziális és nemzeti feladatait, nagyon helyesen rámutatott arra, hogy a kis embereknek, a földmiveseknek való földjuttatáson kívül igen nagy jelentősége van a középbirtokos osztály, vagy, mondjuk inkább, a vidéki középosztály megerősítésének, (ügy van! ügy van!) Nemzeti, szocziális és gazdasági szempontból egy helyes birtokpolitika a vidéki középosztály megerősítése nélkül csak csonka marad, (ügy van !) Nagyon helyesen mutatott rá az előadó ur arra is, hogy a középosztálynak megerősítése nemcsak az által lehetséges, hogy azt birtokszerzéshez juttatjuk, hanem az által is, hogy azokat a tanult, bizonyos anyagi eszközökkel rendelkező és önálló exiszteneziára törekvő egyéneket, akik a gazdasági pályán akarnak boldogulni, a bérletekhez való juttatással is boldogítsuk. Ez az eszme, t. képviselőház, a magyar hivatalos birtokpolitikában nem uj. Méltóztassék viszszaemlékezni arra, hogy még boldogult Bethlen András minister tett egy kísérletet az úgynevezett farm-bérletrendszerrel. Sajnos, hogy ez a rendszer — nem kutatom és nem ismertetem az okokat, hogy miért — nem sikerült. Azonban azt hiszem, hogy az a rendszer, amire az előadó ur is bizonyos óvatossággal rámutatott, hogy t. i. a kötött birtokokon létesíttessenek ilyen középbérletek, ez a leghelyesebb. Nagyon helyes, mert nagyon rövid idő alatt az államnak és a társadalomnak csekély megterheltetésével létesíthető. Méltóztassék nekem megengedni, t. ház, hogy a magam részéről egy konkrét esetre mutassak rá, amelyet nekem az utóbbi időben behatóan tanulmányozni alkalmam volt. (Halljuk! Halljuk!) A főpapi birtokok közül a nagyváradi káptalani birtokon körülbelül másfél évtizede meg van valósítva a bérleti rendszer egy formája, amely bérleti rendszer mellett a gazdatisztek, akik tulajdonképpen gazdatisztjei maradnak a káptalannak, a káptalan legfőbb felügyelete és ellenőrzése mellett gazdálkodnak a maguk hasznára és veszélyére. Ugyanezen rendszert egy más formában, az u. n. szavatos kezelési rendszer formájában megvalósította a volt bíboros herczegprimás, Vaszary, az ő uradalmainak egy jelentékeny részében. Ez a rendszer tulaj donképen abban áll, hogy az uradalom a tiszteknek az élő és a holt leltárt, tehát az összes felszereléseket rendelkezésére bocsátja, s a tisztek aztán a kezelésük alatt levő terület jövedelme fejében egy bizonyos minimális jövedelmet biztosítanak az uradalomnak. Lehet arról beszélni, hogy ez az ujabban kezdeményezett rendszer, amely még csak nagyon rövid ideje áll fenn, tökéletes-e vagy sem, s hogv lehet-e azt megjavítani, tökéletesebbé tenni. Én azonban most csak egyet kívánok konstatálni, és ez az, hogy azok az aggodalmak, amelyek az ezen rendszerű kezelés ellen felmerültek, legjobb meggyőződésem szerint — tapasztalataim alapján mondhatom ezt — helytelennek és alaptalanok, mert ezek az u, n, szavatos gazdatisztek azokat az 44*