Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-422

4-22. országos ülés 1512 deczember 9-én, hétfőn 343 Juriga Nándor: T. ház! Emelem szavamat, de távol legyen tőlem a látszat, mintha bármiképen is hozzájárulnék az igen tisztelt elnök urnak, gróf Tisza Istvánnak előbbi intézkedéseihez és cselekedeteihez, (Felkiáltások : Éljen az elnök!) amiket elnöki minőségében szerény meggyőződésem szerint az én alkotmányos felfogásomnak semmiképen meg nem felelőleg követett cl. (Felkiáltások : Na ! Na !) Emelem szavamat tisztán csak azért, hogy felhasználjam az alkalmat, hogy legalább néhány szóval előterjeszthessem azokat a gondolatokat és azokat a kívánságokat, amelyeket magamba szívtam, élvén a földmives nép között, melynek vére az én ereimben is csörgedez. Emelem szavamat azért is, mert nem helyeslem az ellenzék taktikáját sem, (Helyeslés.) aki, ahelyett, hogy vitatkoznék, ahelyett, hogy előhozná a nép panaszait, ilyen teoretikus és, amint látjuk, végeredményében az erőszakkal szemben mégis csak hiábavaló taktikát követ. (Felkiáltások : Nem erőszak !) Elnök : Csendet kérek ! Méltóztassanak a szónokot türelemmel meghallgatni. (Halljuk! Halljuk !) Juriga Nándor: Ami magát a földmivelésügyi tárczát illeti, nagy sajnálattal kell konstatálnom, hogy bár az országban a munka és a produkczió tekintetében a legelső a földmives ember, mégis a költségvetésbe ti a közjavakból a földmivesek hasznára, boldogulásuknak előmozditására aránytalanul csekély összeg van felvéve. Ennél a mostoha elbánásnál rikítóbb csak az, hogy magában e parlamentben is, tudtommal — két dolgozó földmivest kivéve, t. i. Szabó István és Nóvák János igen tisztelt képviselőtársaimat, — több dolgozó földmives ember egyáltalában nincs, mert a többire lehet mondani, hogy . . . Sztranyavszky Sándor: Hát csak az dolgozik, aki kapál ? Juriga Nándor: Kérem, más is dolgozik, de azok nem dolgozó földmives emberek, hanem, hogy ugy fejezzem ki magamat, a magyar szójárás szerint : uri emberek. Ez pedig nagy különbség. Eléggé rámutattam már ezzel a j>éldával is, t. i. a költségvetés csekély mértékű gondoskodásával és a földmives osztálynak a parlamentben való csekély szakszerű képviseletével, hogy ezekről az emberekről csakugyan igen mostohán gondoskodtak, jóllehet az ország lakosságának legnagyobb százaléka földmives. T. ház ! Szerény meggyőződésem szerint a földmivest elsősorban kellene istápolni és emelni. Az összes erőknek, az összes tehetségeknek mind arra kellene irányulniok, hogy a legproduktivebb elemek, a legszükségesebbeket termelő osztályok legyenek a legjobban ellátva. Hogy ez az osztály csakugyan emelkedhessek, arra elsősorban szükséges az, hogy kövessük azt a jelszót, hogy adjunk földet a földmives népnek. Mert a földmivesek lába alól maholnap kisiklik a föld, a talaj. (Élénk ellenmondások.) A birtokfelosztások és a nép szaporodása folytán egyre jobban szétaprózódik a kisbirtok, olyannyira, hogy olyan családok unokái, a melyek évekkel ezelőtt még jómódxiak voltak, maholnap kénytelenek gyárba vagy napszámba járni, mert a mostani viszonyok között az egy-egy kézben lévő föld csekélysége folytán abból megélni többé nem lehet. Lehetetlen megélni, mert a nagybirtokok, amelyek meggyőződésem szerint átkai Magyarországnak, vasgyürükként veszik körül a falvakat. A nép a kötött nagybirtokok következtében nem terjeszkedhetik, de nem is gyarapodhatik. Kivándorlását is megakadályozzák a határőrök. Sok falu igazán nem egyéb nagy urasági napszámostenyésztő fészeknél, amely munkásokat, rabszolgákat nevel nagybirtokosok számára, (Élénk ellenmondások.) Az embernek szinte fáj a lelke, midőn azt a sok kötött nagybirtokot látja, és elgondolja, hogy mennyivel több katonát és adót szolgáltathatna az a vidék, mennyivel több intelligens ember találna ott kenyeret, mennyi jólét lehetne, ahol a 10—15.000 holdas birtokok mellett csak kicsiny, szalmafödeles viskókból álló falvakat és nagy kastélyokat lehet látni. Az ország nem fejlődhetik, ha nem gondoskodunk arról, hogy az a földmives nép, melyet talán a talajvízhez hasonlíthatnánk, valamiképen rést találjon a nagybirtokok vasgyürüjén keresztül, mert szerény meggyőződésem szerint az ezer és ezerrel több katona, az összehasonlíthatatlanul nagyobb adójövedelem és a nép kellő szaporodása és jóléte sokkal fontosabb momentumok, mint egyes családoknak a kötött birtokokon való vegetálása. Csak vegetálásnak, csak tengődésnek lehet azt nevezni, mert a nagybirtokok fejlődését igen gyakran megakadályozza a rendkívül nagy adósságok terhe, amelyek miatt a kötött birtokok nem is művelhetők a kellő intenzivitással. Áll ez minden nagybirtokra, amely a teljesen jómódú élet szükségleteinek a bázisát meghaladja. Földet kellene adni a népnek ; nem kellene megengedni, hogy a fák az égig nőjenek, és a nagybirtokok a végtelenségig terjeszkedjenek. A liberális gazdasági rendszert a földmivelés terén föderális gazdasági rendszerré kellene átalakítani ; meg kellene állapitani bizonyos maximumot, amelynél több földet egy ember magáénak ne mondhasson és meg kellene a birtokminimumot is állapitani, hogy a lehetőség szerint minden földmivelő földhöz jusson. Ne uralja a földet olyan egyén, aki nem ért műveléséhez ; aki talán megfelelő iskolába sem járt ; aki azt a földet soha verejtékével termékenynyé nem tette ; aki sohasem dolgozott, és talán nem is járt azon az anyaföldön. Szakértelmet kívánunk minden más foglalkozáshoz ; kvahfikácziót kivannak ahhoz is, hogy valaki szabó vagy czipész lehessen ; csak a nagybirtok kezeléséhez nem kell semmiféle kvalifikáczió, bár ez szükséges volna. Igen sajnálom, hogy földmivelésügyi politikánk rendszerében ilyen irányú reformok nyomait még nem látom, pedig míg e változások meg nem történnek, mindaddig gyenge és sorvadó lesz