Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.
Ülésnapok - 1910-419
kÍ9. országos ülés 1912 a kereskedelemügyi minister. ur az intézmény iránti jóakaratának, valamint a munkás érdekek iránti érzékének is, amennyire azt az államháztartás helyzete megengedi, abban is kifejezést fog adni, hogy az iparfelügyelők immár tűrhetetlen anyagi helyzetét mielőbb orvosolja. (Élénk helyeslés.) T. ház!. Küszöbön áü a munkásbiztositás reformja. Mikor ezt a szót kimondom, ugy érzem, mint hogyha az egész magyar közvélemény két részre szakadna, süket fülekre és panaszos szájakra. (Felkiáltások : ügy van! A panaszos száj több !) Ugyan hányan vannak, t. ház, akik ennek az intézménynek keretén kivül állnak, akik csak azzal a különbséggel, azzal a határvonaUal is tisztában lennének, amely az állami munkásbiztositó hivatalt az országos pénztártól elválasztja ? Ugyan melyik társadalmi rendje ennek a nemzetnek az. amely elégedett a munkásbiztositási intézménynyel ? (Felkiáltások : Senki se!) A munkaadók, a munkások, az orvosok, a gyógyszerészek és maguk a munkásbiztositási tisztviselők sem elégedettek. (Zaj. Halljuk! Malijuk!) Ezeken a bajokon, ezeken az állapotokon határozottan segiteni kell. (Igaz ! Ugy van!) És a t. kereskedelemügyi minister ur működésében már nagyon sok momentumot láttam, amelyek, arra engednek következtetni, hogy ő a legteljesebb jóakarattal, de egyúttal a legteljesebb erélylyel is segiteni fog és segiteni is tud ezeken az állapotokon. (Élénk helyeslés.) Nagy örömmel konstatálom, hogy a kereskedelemügyi minister ur az országos pénztár igazgatásának költségeire ujabb 700.000 koronát állított be az 1913. évi költségvetésbe. Nagy megnyugvással töltött el engem az is, hogy a t. pénzügyminister ur az országos pénztárral egy, a pénztár, az intézmény érdekeire nézve kedvező egyezségben egyenlitette ki az állam régi tartozását a munkásbiztositó jjénztárral szemben. Most még azt a kérést bátorkodom a t. ház elé terjeszteni, hogy méltóztassék kellő jóakarattal elbirálni a magyarországi munkások rokkant egyletének a ház asztalán fekvő kérvényét. Ezek után nem maradna egyéb hátra, minthogy őszinte bizalmamnak adjak kifejezést a t. kormány és a t. kereskedelemügyi minister ur működése iránt, különösen látva azokat a ragyogó tulajdonságokat, amelyek a kereskedelemügyi minister ur működésének, hitem és meggyőződésem szerint, egész vonalán megnyilvánultak. (Igaz! ügy van!) De, t. ház, még egy momentumra vagyok kénytelen kiterjeszkedni, és ezt a legnagyobb örömmel teszem. Ez a momentum igen nagy nyugtalanságot keltett a munkásbiztositás érdekeltségeinek köreiben. (Az elnöki széket Jankovich Béla alelnök foglalja el.) Egy ezikk jelent meg a Magyar Figyelőben, amely nemcsak azon hely miatt, ahol megjelent, keltett nagy feltűnést, hanem eseményszámba ment azért is, mert olyan férfiú irta, aki czember 5-én, csütörtökön. 275 egyéniségének nagy súlyánál fogva ebben az országban minden egyes nyilatkozatával méltó hatást szokott kelteni. Gróf Tisza István annak a nézetének ad kifejezést ebben a czikkben, hogy az Országos pénztár napjai meg vannak számlálva, és hogy a munkásbiztositást a szabadság és az önkormányzat elvei alapján magukra a munkásokra kell bizni. Aki gróf Tisza István egész működését jól ismeri, azt kell, hogy át meg áthassa az a meggyőződés, hogy gróf Tisza Istvánt minden lépésében a munkások lelkes szeretete, (Igaz ! Ugy van!) a munkásérdekeknek, és pedig a helyesen felfogott munkásérdekeknek istápolása és védelme vezeti. (Igaz ! Ugy van !) És mikor az ő nagy politikájának széles perspektívájából vizsgálja meg ezt az indítványt, akkor azért akarja ezt a munkásokra bizni, mert ebben az intézményben akarja ő megtalálni a munkások jogainak politikai iskoláját. (Igaz ! Ugy van !) Hogy milyen szervek teljesítsék majd a munkásbiztositásnak kormányzását, az részletkérdés, mely kellő megvitatás alá kerül majd a munkásbiztositási törvény revíziója alkalmával. Én csak azt az egyet mondhatom és hangsúlyozom, hogy bármilyen szervek intézzék majd a munkásbiztositást, Tisza István grófnak, és mindannyiunknak legfőbb czélunk és törekvésünk az, hogy ez az intézmény, ha kell jóakarattal, ha kell vas-erélylyel, szilárd alapokra fektettessék és minél virágzóbb és hatalmasabb intézménynyé fejlesztessék. (Élénk helyeslés.) Ezt a törekvést látom én a t. kereskedelemügyi minister ur egész működésében, minden tettében, és sok egyéb okon kivül ezért is a legnagyobb örömmel fogadom el a költségvetést. (Élénk helyeslés és taps.). Elnök : Szólásra következik ? Szinyei-Merse Félix jegyző: Richter János! Richter János: T. ház ! (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt bocsánatot kell kérnem a túloldalon ülő t. képviselőtársaimtól és barátaimtól, hogy a rendes sablontól eltérőleg azzal kezdem beszédemet, amivel t. barátaim befejezni szokták, hogy t. i. a kereskedelemügyi tárcza költségvetését elfogadom. (Helyeslés.) Szükségem van erre az eltérésre, nehogy midőn erről az oldalról beszélek, ezen szegény elárvult padok előtt valamely indokolatlan öröm, a túloldalon pedig valamely bánat vagy j)edig gyanakvás érzetét felébresszem. Azért beszélek erről az oldalról, mert stílszerű keretbe akarom foglalni rövid felszólalásomat. (Halljuk ! Halljuk !) Midőn tegnapelőtt az előadó ur szakszerű és tartalmas beszédét onnét a legj óbbik oldalról figyelemmel hallgattam, beszédének vége felé néhány pillanatra behunyva szememet, egy különös illúzióm támadt. Azt képzeltem bizonyos lelki megnyugvással, hogy ime hála Istennek, végre leszáll erre a házra a béke angyala, itt van már az ellenzék, mert ime, egyik nagy korifeusa nagyon éles és nagyon erős beszédet mond, kritikát gyakorol a kereskedelemügyi tárcza fölött, de igaza is van 35*
