Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-415

Í15. országos ülés 1912 november 30-án, szombaton. 193 a jobboldalon és balfelől. — Elnök: Csendet kérek! — Rakovszky István: Nagyon belyes! Farkasházy Zsigmond: Örülök, hogy egyszer nekem is sikerült valami kedveset tenni a képviselő urnak, bár ő nekem sek kellemetlenséget okozott.« Rakovszky István: Éljen! Nagy György: Vájjon a nemzet is igy éljenez-e ?« Ezt Nagy György mondta, a köztársasági párt igen t. vezére. (Derültség. Olvassa): »Elnök: Csendet kérek. Nagy György közbeszól, de szavai a zajban nem hallhatók. Nagy György képviselő urat kérem, méltóztassék csendben lenni. — Nagy György: Csak a viszontlátásról beszéltem.« Nagy Györgynek t. i. az volt az álláspontja, ugy amint annak idején sokaknak, hogy a viszontlátás ugy fog bekövetkezni, hogy ő lesz itt benn és nem fogja viszontlátni az akkori koalicziót. (Derültség.) Arra, hogy más eshetőség is bekövetkezik, akkor nem gondolt. Hogy milyen mértékben örültek ennek a házszabályreviziónak, azt mutatja az akkori napló, amelyben ez áll (Olvassa.): »Eelkiáltások a baloldal hátsó padjain: Éljen! Éljen a szájkosár! Éljenzés jobb- és balfelől. Éljen Andrássy!« Altalános, közörömmel fogadta a mostani ellenzéknek akkor a házban levő minden tagja azt, hogy végre az ellenzékkel szemben sikerült egy kis házszabályreviziót csinálni, s az akkori ellenzék ezt a kis házszabályreviziót épen olyan szájkosárnak és a parlamentarizmus tönkretételének tartotta, mint ma, amikor nagyobb csoportról van szó. T. képviselőház! Hogy áll a helyzet ? Ha elfogadjuk azt, hogy itt törvénytelenség, erőszak és minden egyéb történt, — aminthogy senki sem mondja azt, hogy a június 4-én itt történtek megfelelnek a házszabályok rendelkezéseinek, és senki sem mondja, hogy ezeknek az eseményeknek örül, — és ennek következtében levonjuk a konzekvencziákat és elfogadjuk az ellenzék egyik álláspontját, amely szerint távol kell maradnia minden tisztességes képviselőnek a házból s ennélfogva önként, sztrájk utján meghiúsítani a parlamentarizmust, vagy elfogadjuk a másik álláspontot, amely azt mondja, hogy nekünk pedig hagynunk és tűrnünk kell a tiltakozás minden kijelentését és a parlamentarizmus folytatásának meghiúsítását: akkor méltóztassanak ezt a helyzetet most már az ország szempontjából megítélni. Az első esetben ugy áll a helyzet, hogy Magyarországnak az adott viszonyok között tiz évi verekedés után nincs vóderőreformja, Magyarországnak a legnehezebb külpolitikai helyzetben nincs fegyvere és nincs parlamentarizmusa. Ha jjedig a másik módját vesszük, hogy ez az állapot a végletekig vihető lett volna és vihető ma is, akkor van nekünk egy parlamentünk, amely a nemzetközi legnehezebb időben, a legnehezebb konczert idején a legfurcsább konczertet produkálja, amelyre nézve csak a sziámi király volt az egyetlen uralkodó, aki azt a EÉPVH. NAPLÓ. 1910 1915. XVII. KÖTET. maga részéről szeretettel üdvözölte ós a kiváló zenei alkotást megújrázni kívánta. (Derültség.) S akkor bekövetkezik az a helyzet, hogy az egész világ minden nemzete ma fegyverkezik, mindegyik a léte és nem léte kérdésében dolgozik és gondolkozik, a magyar parlament pedig fütyül a nemzetnek, fütyül az egész világnak, fütyül önmagának, nem törődik a dolgokkal, az eseményekkel, csak egyetlenegy körülményt tart szem előtt: azt, hogy az állítólag önmagán szenvedett sérelmet, amely tényleg bekövetkezett, amelynek okait évekkel előbb megjelöltem, most a maga szenvedélyével, személyi rekrimináczióival torolhassa meg. Azt mondják, hogy harczoljunk a végletekig. Hát ezt az igét magam is mondtam sokáig és szeretném mondani ma is. Szeretek harczolni, igenis, a határainkon tűi levő ellenséggel szemben. (Élénh helyeslés.) Szeretek harczolni a magyar nemzet érdekében; de oly harez, amelynek semminemű czélja nincs, csak az, hogy a nemzet presztízsét tönkretegye, a nemzet akaraterejét megbénítsa, a társadalmat felforgassa, — legnagyobb külpolitikai válság idején, amikor minden oldalról ellenség leskelődik és ólálkodik a nemzetre, — az ilyen harczot sem magyarnak, sem hazafiasnak, sem függetlenséginek el nem fogadhatom. (Elénk helyeslés és taps.) T. képviselőház! Azok az emberek, akik ebben az időben, amelyhez foghatóan veszedelmes időszakban századok óta nem volt a nemzet, (Igaz! Ugy van!) akik. ebben az időben a politikai harczot tartják egyedül hazafias kötelességüknek, (Igás! Ugy van! Felkiáltások: TaJdilca!) azoknak idézem a mohácsi csatát megelőző viszonyokat, (Ugy van!) amikor a főnemesség és köznemesség a végletekig harczolt egymással szemben, később pedig az urak ós parasztok harczoltak egymással szemben. És ennek az lett a következménye, hogy az egyik harczban a köznemesség győzött, a másikban az urak győztek; és amikor elkövetkezett a törökök bejövetele, akkor Tomori a büszke vezér, azokkal az öreg lovakkal, csótáros paripákkal huszonkilenczezred magával ment el elhullani a csatatéren, és az ország teljesen szabadon ki volt szolgáltatva a mozlim hadaknak, Zápolya János pedig negyvenezer emberrel a Duna túlsó partjáról nézte, hogy esnek el a mohácsi csatatéren a büszke vezérek, és leste, hogy jut kezébe az az ország, amely akkor már nem is létezett! Vannak időszakok, t. ház, amelyekben erkölcsi és becsületbeli kötelessége a nemzetnek harczolni: ha pl. támadás éri kívülről, ha belső ellenséget kell leküzdeni, ha oly nyugodt idők vannak, mint amilyenek voltak egy évtizeden át, és olyanok a körülmények, hogy a nemzetnek lehet bizonyos téren előhaladást tennie, vagy azt legalább megkísérelnie. De az, aki a külháboru idejében semmi egyébbel nem foglalkozik, mint azzal, hogy belháborut idéz elő, 25