Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-415

híä. országos ülés Í9tí, november 3Ö-án, szombaton. 177 ágazatában, és ha volt valaha — nem tudom, hogy volt — olyan időszak, amidőn az állami hivataloktól távol tartották a nem magyar nemzetiségű lakosságot, ugy ma ez a vád bizonyára ezt a kormányt nem érheti, mert kijelentem nyiltan, hogy örömmel látjuk, örömmel vesszük, valahányszor egy román ember állami alkalmazást keres és ugy én, mint kollegáim igen szívesen alkalmazzuk őket minden pályán és semmiféle akadályt útjukba nem görditünk. (Élénk helyeslés.) Magyarországon minden állami intézmény jótéteményeiben az ország minden polgára egyformán részesül. Es hogy kulturális szempontból miképen nyomja el a magyar állam a románokat, arra nézve épen a most tárgyalás alatt levő költségvetésből is menthetünk adatokat, amely költségvetés bizonyítja, hogy a papságnak, a tanítóságnak évről-évre növekedő dotácziókat juttatunk. A román görög-katholikus és görög-keleti egyház segélyezésére évről-évre nagy és folyton növekedő összegek bocsáttatnak rendelkezésükre és azon püspöki és érseki állásoknál, amelyeknek saját törzsvagyonuk nincs, a magyar állam 18.000 koronától 30.000 koronáig menő évi dotáczióval »nyomja el« az érsekeket és püspököket. (Derültség.) Itt van a román papok kongruája, amely szintén szerepel a költségvetésben. Foglalkozik a kormány azzal, hogy korpótlékkal egészítse ki a lelkészek javadalmazását felekezeti különbség nélkül, foglalkozik azzal, hogy a tanítói fizetéseket javítsa és rendezze. íme, t. képviselőház, a kultúra terén így néz ki az elnyomás, amelylyel a magyar kormány a románok érdekeit sérti. Az igaz, hogy külön román színházakra, muzeumokra és ilyenféle kulturális intézményekre ebben a költségvetésben összeg nem foglaltatik, amit szemünkre, is vetettek a t. képviselő urak. Ámde ne tessék azt hinni, hogy ez szükkeblüségből történik; ez történik azért, mert szegények vagyunk, mert nem vagyunk annyira vagyonosak, hogy a legszükségesebb határokon e tekintetben tulmehessünk. Én készséggel hozzájárulok ahhoz a felfogáshoz, amelynek az egyik képviselő ur kifejezést adott, hogy az államnak érdeke minden polgárnak, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül, kultúráját előmozdítani, de természetes, hogy ezt csak abban a mérvben teheti, amint erre az anyagi eszközei megvannak. Felhozca a t. képviselő ur azt, hogy a kormány a román pénzintézeteket nem segélyezi. Biztosithatom, hogy a magyar pénzintézeteket sem segélyezi, mert egyáltalában nem lehetséges az, hogy állami pénzek nyerészkedési czélra alakult magánvállalatok segélyezésére fordíttassanak. Azonban midőn régebben voltak az államnak olyan pénztári készletei, amelyeket a biztonságot nyújtó nagy budapesti bankoknál helyezett el, akkor közvetve nemcsak a magyar intézetek, hanem a nemzetiségi intézetek is, amelyek kellő biztonságot voltak képesek nyújtani, részesültek ebben a közvetett segélyben épugy. mint a magyar intézetek. Ha beszélünk elnyomásról, akkor felhívom KÉPVH. NAPLÓ. 1910 —1915. XVII. KÖTET. a t. képviselő urak szíves figyelmét arra, hogy nézzenek körül egy kissé Európában, •—• nekik elég nyílt szemük van. hogy az eseményeket figyelemmel tudják kisérni — és akkor meg fognak győződni arról, hogy vannak kulturállamok, ahol a más nemzetiségű és más felekezetű lakosok egészen másnemű elbánásban részesülnek, mint nálunk a románok. (Ugy van! Igaz!) Sajnos, hogy az az elkülönülés, amely a különböző nemzetiségek között e hazában mutatkozik, nem enyhült, de ennek igen nagy oka az, hogy társadalmilag nem igyekeznek az emberek egymáshoz közeledni. (Ugy van! Ugy van !) Exkluzív társadalmak alakulnak; pedig bizonyos, hogy a társadalmi közeledés hépezi az alapját egymás megismerésének és megbecsülésének; ilyen módon képződnek ki és alakulnak a családi összeköttetések és ezek után legbiztosabb alapját képezik annak, hogy az állampolgárok békében élhessenek együtt. (Élénk helyeslés.) Miháli Tivadar képviselő ur figyelmeztetett bennünket arra, hogy egyes magyar lapok provokálják a romániai közvéleményt románellenes cikkek közzétételével. Igaza van t. képviselőtársamnak, fordulnak elő ilyen esetek és én ezt csak sajnálattal látom, tekinttel arra az őszinte barátságra és arra a szívélyes viszon}

r

ra, amely közöttünk és a román állam közt fennáll és fenn kell, hogy álljon. Azonban t. képviselőtársam, igen jól ismervén a mi sajtó viszonyainkat, tudhatja, hogy a kormánynak igen kevés lapra van befolyása, hogy nálunk a sajtó e tekintetben teljesen független és hogy ennek következtében azért, ami a sajtó egyik vagy másik orgánumában megjelenik, a kormány felelősségre nem vonható. (Igaz ! Ugy van!) Ámde ne méltóztassék figyelmen kivül hagyni t. képviselőtársamnak azt se, hogy ha itt jelennek meg olyan természetű czikkek, amelyek alkalmasak a közbizalmat és jó viszonyt megzavarni, jelennek meg ilyen czikkek a román sajtóban is. (Ugy van ! Ugy van !) Én e tekintetben nem akarok denuncziálni, de figyelmébe ajánlom t. képviselőtársamnak és mindazoknak, akik érdeklődnek ezen ügy iránt, — hogy csak egy példát említsek meg — az »Universul<< czimü román, nagyon elterjedt lapot ; méltóztassék figyelemmel kisérni ennek czikkeit. Nekem legközelebb volt alkalmam egy czikket olvasni ebből a lapból, amelyben arról volt szó, hogy szemrehányás tétetik a román kormánynak, hogy mit keres az Dobrudzsában, mikor itt van Erdély és egyenesen felhívja a román király ő felségét arra, hogy Gyulafehérváron koronáztassa meg magát. (Derültség.) T. képviselőház ! Peccatur intra muros et extra. De abból, hogy egyik lap így vagy amúgy ir. hiba volna és nem okszerű, következtetést vonni arra a jó viszonyra, amely — mint említettem — a két állam között fenáll. (Igaz! Ugy van!) T. képviselőtársam megsürgette a választói jog beterjesztését is. Erre nézve ez alkalommal bővebben kiterjeszkedni nem akarván, csak konstatálom azt, hogy azon rendkívüli viszonyok 23