Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-409

409. ORSZÁGOS ÜLÉS 1912 október 30-án, szerdán, Gr. Tisza István elnöklete alatt. Tárgyai: Kammerer Ernő képviselő indítványának indokolása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak: Lukács László, Teleszky János, Beöthy László, Székely Ferencz. (Az ülés kezdődik d. u. 4 óra 20 perczkor.) Elnök: T. ház! Az ülést megnyitom. A jelen ülés jegyzőkönyvét gróf Draskovich János jegyző ur jegyzi, a javaslatok mellett felszólalókat jegyzi Vermes Zoltán, a javaslatok ellen felszólalókat Szinyei-Merse Félix jegyző ur. Az elnökségnek egyéb előterjesztenivalója nincs. Ennélfogva áttérünk a mai ülés napirendjének egyedüli tárgyára: Kammerer Ernő képviselő ur indítványának (írom. 190) indokolására. Felhívom az indítványozó képviselő urat, szíveskedjék indítványát megindokolni. Kammerer Ernő: T. ház! (Halljuk! Ralijuk!) Mindenekelőtt hálás köszönetet mondok a t. háznak azon szíves jóakaratáért, amellyel indítványomat fogadni méltóztatott, hogy t. i. a házszabályok szerves átdolgozására bizottság küldessék ki és azon kegyességeért is köszönetet mondok, amellyel oly rövid idő alatt lehetővé tette, hogy az indítványt ide hozzam. Reményt ad ez nekem arra, hogy azon önzetlen, hazafias, ideális czélok, amelyek az indítvány mögött rejlenek, a megvalósulhatás nehéz, rögös útjára kerülnek. Az indítvány által felvetett eszme, a házszabály reformja, annyira megérett és annyira köztudatba ment át, hogy szinte vétenék a ház türelme ellen, ha ez indokolásban a legszükségesebbnél többre terjeszkedném. Ha a parlamentarizmus fejlődését európaszerte figyelemmel kisérjük, bizonyos szomorú tanulságok elől el nem zárkózhatunk. Látnunk kell, hogy a nagy várakozást, amellyel a tizennyolczadik század fia a parlamentarizmusra tekintett, nagy csalódás dermesztette meg; hogy ama nagy remények, KÉPVE. XAH-Ó 1910—1915. svn. KÖTEI, amelyeket Európa népei ehhez az instituczióhoz fűztek, megcsappantak és bizonyos csüggedésnek-csalódásnak, bizonytalanságnak adtak helyet. (Ugy van!) Vájjon miért? Messze vezetne, hosszú történeti, politikai, társadalomtudományi fejtegetést kívánna, hogyha ezt részletesen ki akarnám fejteni és utoljára is e perczben épen bizonyos ellenmondásokat váltanék ki, amit pedig adott helyzetünkben kerülni óhajtok. Minden ellenmondás nélkül annyit mégis mondhatok talán, hogy a parlamentet mai formájában, mai tanácskozási rendjében ideálisan gondolkozó férfiak, minden hátsó gondolat nélkül, olyan igaz hazafiság által irányított viszonyok közé vélték állithatni, aminők talán voltak, de ma már sajnos sehol Európában nincsenek. (Ugy van!) Hiszen a társadalmi, felekezeti, nemzetiségi, vagyoni, egyéni érdekek vívják per fas et per nefas kíméletlen élethalálharczaikat; hiszen szent ihlet, tisztelet a törvényhozás méltósága és egymás iránt nem vezeti mindig tetteikben és nyilatkozataikban a törvényhozásokat. Egy pillantás Európa bármely törvényhozó testületére, bizonyítékot szolgáltat állitásom egyik vagy másik részének valósága iránt. Önző érdekkörök ütközése, a tanácskozások tendencziózus, végtelen húzódása, a hang elpóriasodása, személyeskedés, a tárgyalások megakasztása jellegzi a parlamentek működését. (Ugy van!) Ártalmas ez ott is, ahol a hosszas békés fejlődés és munka a kultúra és vagyon kincseit halmozta fel; káros azoknál is, akik a czivilizáczió és gazdasági élet utjain elől haladnak, de ezerszerte ártalmasabb, sőt gyilkos hatású ott, hol egy hosszú dermesztő álomból történt az uj életreébredés, ahol századok mulasztásainak sürgős pótlása nehezedik súlyos kötelesség gyanánt az élő nemzedékre. Gyilkos hatású ott, hol egy sajátos helyzetnél fogva a nemzetfentartó erő a parlamentben összpontosul, hol a parlament színid