Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-408

M8. országos ülés Wl2 október 30-án, szerdán. 111 élő valósággá tennünk a többség és a parlamentáris kormány felelősségét az által, hogy megadjuk a kormánynak a kormányt támogató és vele szolidáris többségnek a nemzeti akarat szabad érvényesítésére szükséges eszközöket. (Élénk helyeslés.) Ez az ügy az, amiért küzdünk, ezt az ügyet kell diadalra vezetnünk és biztositom a képviselő urat, hogy senki sem fog jobban örülni annak, mint én, ha véget érhet ez a küzdelem ; de ez véget csak akkor érhet, amikor az alkotmányos rend, az alkotmányos felelősség és ebből kifolyólag a többség jogosult uralma érvényesülésre juthat. (Igaz ! Ugy van !) És ha a képviselő ur azt mondja, hogy az obstrukcziót mindig elitélte. (Derültség.) Istenem, hiszen igaz (Derültség és zaj. Halljuk ! Halljuk !) és ezt nagyon jól tudjuk, hogy mindig elitélte ; de azután egyetlen egy esetet kivéve, amikor felelős állásban volt, — mert akkor egészen másként viselkedett, mivel akkor helyesen viselkedett (Derültség.) — de azt az egy esetet kivéve mindig ő volt az, aki megfogta azt a kezet, amely rá akart csapni az obstrukczióra, (Élénk helyeslés és taps.) mindig ő volt az, aki útját állotta az obstrukczió veszedelmének elhárítására irányuló önfeláldozó mentési akcziónak, s most is, amikor ez a mentési akczió a képviselő ur minden kegyes igyekezete daczára sikerülni látszik, ő az, aki az utolsó pillanatig is gáncsot vet azoknak útjába, (Élénk helyeslés és taps) akik egész egyéniségük latbavetésével, becsületes és hazafias munkával ebből a sárfészekből ki akarják ragadni a nemzetet. (Élénk helyeslés és taps.) En mély sajnálattal látom ezt a végzetszerű útját a képviselő urnak, mert benne vannak tulajdonok, amelyeknél fogva nagy szolgálatot tehetett volna és talán nagy szolgálatot tehet még az országnak ; de addig, amíg ezen az utón halad, addig a nemzet vesztére tör, bármilyen jó hazafinak hirdesse is magát, (Igaz ! Ugy van !) szemben fogja találni magával mindazokat, akik előtt nem teoretikus frázis, de élő valóság a magyar alkotmányosság, a magyar nemzet önrendelkezési joga,. (Igaz ! Ugy van !) Ajánlom inditványom elfogadását. (Hosszantartó élénk éljenzés, helyeslés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : A ministerelnök ur kivan szólni. Lukács László ministerelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Azok után a fényes fejtegetések után, amelyeket az imént a ház t. elnökétől hallottunk, (Felkiáltások : Éljen az elnök !) és amelyekkel ő maga és a többség eljárását oly fényesen igazolta, hogy ezzel szemben csak a legnagyobb elfogultság zárkózhatik el, nekem tulaj donképen nem is lenne jogom arra, hogy a t. képviselőház becses türelmét igénybe vegyem. (Halljuk! Halljuk!) Nem is tenném, ha gróf Andrássy Gyula t. képviselő ur beszéde folyamán nem emlékezett volna meg az én csekély személyemről is és pedig abban a formában, hogy egyenesen engem tesz felelőssé azokért az eseményekért, amelyek itt a házban bekövetkeztek és Megtisztelt azzal, hogy kijelenti, hogy az ő egész ellenszenve az én személyem, ellen irányul, (Derültség.) és az összes támadásokat konczentrikusan ellenem fogja intézni. Ez teszi kötelességemmé, hogy csak néhány szóval igyekezzem a történelmi igazságot helyreállitani. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársunk beszédéből körülbelül azt lehet kivenni, hogy ő azt állítja és el akarja hitetni velünk és a világgal, hogy az, ami a parlament rendjének helyreállítására itt történik, az tulaj donképen minden inczidens és ok nélkül történt, (Mozgás.) mert hiszen jóformán nem is volt obstrukczió, (Derültség.) és az ultimátumot nem az ellenzék, hanem a kormány, nevezetesen én állítottam fel. (Mozgás.) Nem akarom a t. képviselőház és az ország újságolvasó összes közönségét azzal megsérteni, hogy itt bizonyítgassam, hogy igenis volt obstrukczió (Derültség.) és jDedig volt egy évtized óta és a legeifajultabb alakjában az utolsó időben, mondom, ezt bizonyítani fölösleges volna, de bizonyítani akarom azt, hogy az ultimátumot nem. én állítottam fel, hanem felállította az ellenzék, (Ugy van !) először obstrukcziójával és másodszor kifejezetten is. Méltóztatnak emlékezni, hogy amidőn én foglaltam el ezt a helyet, a legőszintébb békés szándék által vezéreltetve, (Igaz ! Ugy van !) megkíséreltem a legnagyobb erkölcsi komolysággal és őszinteséggel a vitás kérdésben, a választójogi kérdésben, amely ugy állíttatott ide, mint az obstrukcziónak főoka, a helyzetet tisztázni és pedig oly módon, hogy tervezeteket közöltem az ellenzékkel, hogy miként lehetne a kényes és fontos kérdést, nézetem szerint, közmegnyugvásra megoldani. Első j avaslatommal szemben, az volt a válasz, hogy még tárgyalás alapjául sem fogadható el. Akkor, habár nem lett volna kötelességem, egy másik, módosított ajánlatot tettem és itt már tanukra is hivatkozhatom, t. barátomra, a honvédelmi ministerre, akivel együtt tárgyaltunk, Justh Gyulával és társaival és bármiképen igyekeztünk őt álláspontunk helyességéről meggyőzni, újból az volt a válasz, hogy e második eszme is elfogadhatatlan és tárgyalás alapjául sem szolgálhat. Akkor természetes, hogy én tovább nem tettem ajánlatokat, de tett az ellenzék és pedig abban a beszédben, amelyet Kossuth Ferencz itt a házban elmondott, amelyben kiterjeszkedett a katonai kérdésekre és kiterjeszkedett a választójog kérdésére. Én helyesebbnek tartottam e beszédre Írásban adni meg a választ és az én iratom is külön foglalkozott ezzel a két kérdéssel. És igaz, hogy foglaltatott az én iratomban az a nyilatkozat, hogy a kormány álláspontja változhatatlan, de ez nem a választójog kérdésére, tehát nem az obstrukczió tulajdonképeni okára és alapjára, hanem a katonai kérdésekre vonatkozott, különösen pedig arra a provizórikus megoldásra, melyet az ellenzék forszírozott. A kormány akkor ugy a bel-, mint a külpolitikai helyzet ismeretében teljesen lehetetlen-