Képviselőházi napló, 1910. XVII. kötet • 1912. június 18–deczember 31.

Ülésnapok - 1910-408

>i08. országos ülés 1912 október 30-án, szerdán. 105 társadalmat kell felfegyverezni azért, hogy önmaga védje meg törvényeit, önmaga védje meg a rendet, csendet és közbiztonságot. Ennek a törvénynek czélja épen bizalmatlanság a végrehajtó hatalom iránt. A rendőrség ezzel szemben abból az alapelvből indul ki, hogy a végrehajtó hatalom kötelessége a rendet, csendet biztosítani és ennek keU a karhatalmat rendelkezésére adni. Ezen kiilömbség végig van vive a két intézmény szervezetében. A nemzetőrségről a törvény maga azt mondja, hogjr azokon kivül, kik kötelezve voltak résztvenni a nemzetőrségben, be lehet venni mindazokat, kik az alkotmányos rend fentartásában érdekeltek. Az alkotmányos rend fentartását akarták a felfegyverzett polgárságra bizni. Fizetést nem húztak, a társadalom életében részt vettek, a jogokat szabadon gyakorolták. Ezzel szemben a rendőrség egy felülről fegyelmezett, fizetett, kaszárnyákban lakó, a szabad társadalomtól helyesen elkülönített szerv, amely nem foglalhatja el ipso jure azt a helyet közjogunkban, melyet a nemzetőrség elfoglalt. Külön intézkedés kell ehhez. De én odáig megyek, hogy még a ráczió sem szól amellett, hogy ahol bizonyos közjogi funkeziókat a nemzetőrségre bíztunk, ott helyes, hogy azt vakon a rendőrségre bízzuk. De ha megint ebben sem volna igazam, még akkor is áll a tézisem, mert 1848-ban egyáltalában nem létezett a jog képviselőket kizárni. Törvény erre jogot nem adott, a házszabály szintén nem adott erre jogot. Erre sem a háznak, sem a ház elnökének joga nem volt. Az egyetlen jog arra volt zavar esetében, hogy az elnök a ház üléseit felfüggeszti, amint ez a jog most is megvan. De az 1848-iki házszabály a 258. §-hoz hasonló felhatalmazást egyáltalán nem ismerte, már pedig, azt hiszem, teljesen világos, hogy a törvény nem adhatott j ogot karhatalommá! és erőszakkal végrehajtani olyan felhatalmazást, amely nem is létezett akkor. A nemzetőrség hivatása nem az volt, hogy a képviselőket tartsa rendben, hanem igenis az. hogy a nyilvánosság fölött őrködjék, a karzatokat kiürítse, szükség esetében esetleg a gyorsírókkal vagy a sajtóval szemben lehessen rá hivatkozni, de a képviselőnek azt a jogát, hogy a teremben megjelenjék, meg nem akadályozhatta. (Mozgás és zaj a jobboldalon.) Bizonyítja ugyanezt e paragrafus elhelyezése épp ugy a törvényben, mint a házszabályokban. Mindenütt ott van róla szó, ahol a nyilvánosság tárgyaltatik. És hogy ez volt azután is mindig a felfogás, azt bizonyíthatom azzal, hogy Tisza István képviselőtársam 1898-ban, nem lévén megelégedve ezzel a jogrendezéssel, azt akarta keresztülvinni, hogy ez megváltoztassék, azt akarta keresztülvinni, hogy kimondassék az, hogy

T a háznak legyen joga karhatalommal is végrehajtani ezt a szabályt. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ez a jog akkor meg nem adatott; azzal a hivatkozással utasították vissza, hogj

T arra szükség nincs, mert nem tételezhető fel, hogy a képviselők KÉFVH. NAPLÓ. 1910 1915. XVII. KÖTET, a házszabályoknak magukat alá nem vetik. (Ugy van ! Ugy van ! Zaj és közbeszólások a jobboldalon és a középen.) Merem állítani, hogy ma is ugy áll a dolog, merem állítani, hogy ma sem történt meg, (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) hogy a mindenki által jogosnak ismert, kétségbevonhatatlan házszabályokkal szemben bárki is ellenkezést tanúsított volna . . . (Zajos ellenmoniások. Közbeszólások.) De kérem, ez mind reakezió volt. (Mozgás és zaj a jobboldalon és a középen. Halljuk ! Halljuk !) És hogy ez igy volt, bizonyítja a házszabályban is ennek a szakasznak az elhelyezése. A karhatalom alkalmazása mindig olyan helyütt tárgyaltatik, ahol a nyilvánosságról van szó. Ugyanez van a főrendiháznál; a főrendiház házszabályaiban szintén meg van említve a karhatalom, de szintén csak a nyilvánossággal szemben. Mindenütt végigvonul tehát az az alapgondolat, hogy a karhatalom nem a képviselővel, hanem a karzattal, az idegennel szemben használható, ha a képviselőház rendjét megzavarja. (Zaj és eüenmondások a jobboldalon.) Abban foglalhatom tehát össze az eddigieket, hogy a többség eltért a jogi alaptól, olyan térre lépett, amelyet csak egy dolog igazolhat: a suprema lex salus rei publicae, (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon és a középen.) Csakis a végszükség, nem pedig jogi szabályok. De ha valaki erre az elvre hivatkozik, amelyre hivatkoztak mindig azok, kik államcsínyeket követtek el és hivatkoztak mindig azok, kik forradalmakat követtek el, akkor azután jól meg kell gondolni, hogy valóban van-e olyan nagy közérdek, mely arányban állana ezen sérelmekkel. Akkor, mikor a véderőről volt szó, — ámbár nem ismerem el álláspontjuk igazoltságát akkor sem — mégis elfogadom azt, hogy egy vitatható állásponton állottak, sőt az erős álláspont lett volna, hogyha az ellenzék ultimátumokkal dolgozott volna az utolsó perczig, hogyha az ellenzéknem csinált volna olyan ajánlatot, amelylyel szemben a ministerelnök ur volt az, ki a tárgyalás fonalát megszakította. (Mozgás.) A ministerelnök ur rázza a fejét. (Mozgás.) Mikor az ellenzék az ajánlatát megtette, akkor a ministerelnök ur irott válaszát, amelynek minden szava jól meg volt gondolva, következőképen végezte be : »Az előadottakat jól körvonalazva, a kormány változhatatlan álláspont] cl clZ. hogy nem marad más hátra, mint felkérni Kossuth Ferencz t. barátomat*, — nem tudom, hogy van szövegezve — »hogy hasson oda, hogy ezt elfogadja az ellenzék.* Hogyha egy kormány azt irja hivatalosan, meggondolás után, hogy álláspontja változhatatlan, akkor természetesen megszűnik a tárgyalás lehetősége. Az ellenzék ajánlatában ilyen ultimátumszerű rész nem foglaltatott . . . Egy hang (a középen) : A rezoluezió ! Gr. Andrássy Gyula: Rezoluezió ? örülök. hogy felhozatott. Regény és mese. Nem igaz, hogy az ellenzék a rezolueziót akarta volna megújítani, ezt a legjobban tudja, hivatkozom reá, Tisza 14