Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-363
363. országos ülés 1912 tések, érvek és argumentumok voltak legalább is olyan súlyosak, mint a melyeket gróf Khuen, lemondott ministerelnök ur, ebben az időben felhozott. Ezek a ministerelnök ur elődei azonban egyben hibáztak, mig gróf Khuen-Héderváry már tanult ezeknek a hibájából. A ministerelnök ur látta azt, hogy ezeket a fenyegetéseket itt az országban tulaj donképen senki komolyan neiA veszi. A ministerelnök ur tudta nagyon jól, hogy meggyőződött az ország arról, hogy mindezen fenyegetések daczára sem az ellenzék, sem az ország nem volt hajlandó deferálni és azért a világ nem fordult ki a sarkaiból, Magyarország nem lett golyó és akasztófa elé állitva és hogy mégis akadt alkotmányos ministerelnök. Ö tehát tanult ebből és egyszerűen elgondolta, hogy ijesztgetéseit úgysem hiszi el neki senki és azért felsőbb helyről igyekezett bizonyítékokat szerezni magának arra, hogy igen válságos idők és viszonyok következnek be akkor, hogy ha az egész parlament, mint egy ember által meghozott rezolucziót, el nem ejtjük. Én, t. ház igen súlyos hibának tartom azt, hogy ha különösen ilyen időben, a magyar kormány a király személyével fedezi magát. Súlyos hibának tartom, hogy ha a királynak elhatározását és ilyen elérzékenykedés közben mondott szavait a köztudatba átviszszük és az országban széltében, hosszában pro et contra pertraktáljuk. De még sokkal súlyosabb hibának tartom azt, hogyha a trónörökös személye is bele vonatik a vitába és olyan világitásba állíttatik oda, mintha ő, ha egyszer trónra lép, egészen más eszközökkel fog uralkodni, más eszközökkel fogja a törvényeket keresztülvinni, mint eddig. Székely Ferencz igazságügyminister: Azt mi nem mondtuk ! B. Podmaniczky Endre: Ugy van! Ezt egy szóval sem mondottuk ! Kovács Gyula: Méltóztassék a félhivatalos lapjaikat elolvasni, azokból meg méltóztatnak győződni arról, hogy igenis, a lemondott ministerelnök ur volt az, a ki ezeket a dolgokat a köztudatba átplántálni igyekezett. B. Podmaniczky Endre: Ez nem igaz! Kovács Gyula: Nagj^on sanjálom, hogy ha a t. képviselő ur nem méltóztatik a saját lajajaikat sem elolvasni, ha pedig nem igaz, akkor tessék a félhivatalosaikat dementálni. Én annyival is inkább súlyos hibának tartom ezt, mert tudvalevő dolog, hogy bármennyire óhajtaná is az egész nemzet, mint egy ember és óhajtja is, hogy a dicsőségesen uralkodó király minél tovább tölthesse be uralkodói hivatását, a természet törvényeit megváltoztatni nem tudják és előbb-utóbb bekell következni annak az időnek, a mikor bármilyen okból trónváltozás állhat elő. Ezért igen nagy és súlyos hibának tartom, hogyha már most olyan dolgot igyekezünk belevinni a köztudatba, hogy a ki ezután következik, nem ilyen módon és ilyen eszközökkel fog uralkodni, a mint eddig történt. április 3-án, szerdán. 61 De nemcsak a félhivatalosakra akarok hivatkozni, előttem szóló Ráth Endre t. képviselőtársamra, a ki már az előbb megmondotta, hogy a Pester Llloydban egészen világosan közöltetett egy czikk, a mely szerint Auffenberg 1905-ben, Magyarország paczifikálása végett, egy bemasirozási tervet készitett. A Pester Lloyd megmondotta, hogy minden czáfolat ellenére fenntartja ez az állítást, annyira biztos forrásból meriti. Az is benne állott a lapokban, hogy ezt a paczifikálási tervet a trónörökös kabineirodájához terjesztették fel. Nem az volt-e a szándék tehát, hogy ezt, mint fenyegető veszedelmet, belevigyék a köztudatba ? Baross Gyula : Intézze el a Pester Lloyddal ! Kovács Gyula: Meg kellett volna czáfolni! Baross Gyula : Én czáfoljam meg ? Kovács Gyula: Nem, hanem a ministerelnök urnak kellett volna megczáfolm ! Baross Gyula: ön fogja előírni! (Zaj. Elnök csenget.) Kovács Gyula: Ha nem czáfolják meg, akkor valónak kell elfogadnom. (Zaj és derültség jóbbfelől. Felkiáltások : Miért ?) Ha tény lenne az, amit elfogadni nem vagyok hajlandó, hogy ilyen ijesztő lenne a jövő perspektívája, akkor sem ezt a politikát kellene a t. túloldalnak követnie. Mert tessék csak elgondolni, hogy müyen hatást kelthet az, hogyha a magyar képviselőház mint egy ember köti magát a rezoluczióhoz, mindenki fogadkozik, hogy e nélkül kormányt nem vállal, végül azonban a képviselőház nagy többsége a trón várományosának első kivánságára térdet-fejet hajt és belemegy abba, a mit neki felülről parancsolnak. Hogy ez bizalmat kelthetne, azt nem tudom elgondolni. Másként állt volna a helyzet, ha a többség szilárdan megmaradt volna a rezoluczió mellett. Azonban — hiszen nem mondok uj dolgot — erre a rezoluczióra nem azért volt szükség, hogy a nemzet ujonczmegajánlási jogát biztosítsa, hanem hogy Lukács László vállalkozását megnehezítsék. Nekem ugyan teljesen mindegy, akár gróf Khuen-Héderváry, akár Lukács László ül a ministerelnöki székben ; azt azonban vagyok bátor kérdezni, hogy helyénvaló-e egy rezoíucziós komédiát eljátszani csak azért, hogy megakadályozzák egy másik munkapárti ministernek a ministerelnöki székbe jutását? A mondottakról tanúbizonyságot tehet gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam is, a ki akkor, a mikor gróf Tisza István képviselőtársunkkal felmerült kontroverziájukat kölcsönösen kimagyarázták, megmondotta, hogy akkor, mikor a Khuenkormány kineveztetett, megállapodtak abban, hogyha ö felsége választása netán Lukácsra esnék, akkor ők igyekezni fognak minden tőlük telhető eszközzel ezt a kinevezést megakadályozni. De hogy ez a harcz nem Lukács László személye ellen irányult, azt én legalább is nagyon valószínűnek tartom, hanem irányult a választói jog kiterjesztése ellen. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Itt