Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-362

48 362. országos ülés 1912 április 2-án, kedden. Ebben sem a király személye, sem a ház ellen sértés nem foglaltatik. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Lovászy Márton jegyző: Désy Zoltán! Désy Zoltán : T. képviselőház ! Talán kérnem keU a t. házat, hogy a pillanatnyilag felmerült hangulatból méltóztassanak áthelyezni magukat abba a hangulatba, a melyet kell, hogy ezen kérdések minden komolyan gondolkodó magyar ember lelkében felébreszszenek. (Helyeslés.) Aggodalommal nyúlok e kérdés tárgyalásához, mert a kérdésnek mai formájában a legnemesebb szubjektív momentumok a legélesebb politikai momentumokkal vannak összevegyitve. És aggodalommal nyúlok a kérdés tárgyalásához, mert nemcsak a velünk szemben ülők, de azok is, a kikkel ebben a kérdésben a legközelebbi időpontig egy utón haladtunk, kiknek véleményére minden körülményék között igen nagy súlyt helyezek, elhatározásaiknak tisztaságára, önzetlenségére, erkölcsi alapon nyugvó voltára látatlanban szavamat adom, olyan álláspontot foglalnak el, mely szerény álláspontommal homlokegyenest ellenkezik. Még egy aggodalmam van. A kormány ujabb kormányvállalásának indokául, a mint az arra hivatott tényezők által beállittatott, a többi között egy magasztos, nemes eszmét, a királyhűséget állították oda. És ebből a szempontból, eltekintve a többi politikai szempontoktól, szomorú és siralmas megoldásnak kell hogy kijelentsem azt, a melyre az igen tisztelt kormány vállalkozott. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én ebben az esetben az ellenzék magasabb hivatását akarom gyakorolni, mikor nem a pillanatnyi győzelem kedvéért, hanem igazán a legfőbb, a legnemesebb érdekekért veszem fel a küzdelmet, a mely küzdelem annál nehezebb nekem., mert én gróf Apponyival szemben többször nyíltan bevallottam, abban a kérdésben, hogy ki vezesse azt a pártot, ha szabad országos nagy kérdésekben egyéni benyomásoknak, egyéni szimpátiáknak uralkodniuk, én előttem, a legrokonszenvesebb volt, minden lehető kinevezés közt a tényleg vezető ministerelnöknek a személye. De engedje meg a ministerelnök ur, én ebben a kinevezésben az ő végleges bukását látom. Ez a kérdés most már nem egy kormányválság jellegével, nem egy pártválság jellegével bir, ez egy rendszerválság, egy súlyos alkotmányválság tünetei mutatkoznak a kérdésnek ilyetén megoldásánál. (Ugy van! balfelől.) Maga a kérdésnek az a része szerintem a legegyszerűbb, hogy a munkapárt és vele az élén álló kormányelnök vállalkozott erre a megoldásra. Csatlakozom azokhoz, a kik azt tartják, hogy mindenkinek szabad volt erre vállalkoznia, a közérdek szempontjából mindenkinek szabad volt vállalkoznia, de nem lett volna szabad vállalkoznia az igen t. ministerelnök urnak. A kisérő körülmé^ei azonban ezt a vállalkozást még szerencsétlenebbé teszik. Meg vagyok győződve, hogy áldozatot hozott a ministerelnök ur és az a tudat nehezedik reám teljes sulylyal, hogy áldozatot hozott, de eredményt nem, sőt nem hogy eredménye nem lesz ennek az áldozatnak, hanem még rosszabbá, súlyosabbá tette és teszi a helyzetet. (Ugy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elismerem, hogy lehetnek szubjektív momentumok, a melyek megrázzák a legerősebb embert. De annak, a ki egy nemzet sorsát kezében tartja, kell birnia azzal az önfegyelmezettséggel, hogy a legnemesebb szubjektív momentumokat teljesen különválaszsza a politikai momentumoktól és igenis, hozzon áldozatot a szubjektív érzések terén. Senki nálam többre nem becsüli az önfeláldozást és értem azt, ha egy ember, a ki egy életet töltött uralkodójának hű szolgálatában, élete feláldozásáig is megy. De politikában annak első feltétele, hogy tisztán, világosan álljon előtte a helyzet, hogy az az áldozat, a mikor az illetőnek áldozatkészségéről, nemes jóindulatáról tesz tanúbizonyságot, szolgálja egyszersmind azt a czélt is, a melyet el akar érni. Én a kérdésnek ilyetén beállításával azt látom, hogy nemcsak a közeljövő czéloknak, nemcsak az előttünk fekvő törvényjavaslat törvényerőre emelkedésének biztosítása, hanem egyszersmind magának a parlamenti válságnak megoldhatása nemhogy előbbre vitetett volna, hanem ezzel a lépéssel még sokkal súlyosabb fázisba jutott, (Ugy van I balfelől.) szerintem ezzel a lépéssel teljesen megoldhatatlanná vált. (Ugy van! balbalfelöl.) Mert engedjen meg a t. ministerelnök ur, ha a párt áldozathozatalra volt elszánva, akkor teljes áldozatot kellett volna hoznia. Ez az áldozat nem ért czélt, mert csak féláldozat és nem érhet czélt azért, t. minister ur, mert az önök nemes elhatározása egyben tévedett, önök nemcsak a maguk személyét, nemcsak a maguk javait, hanem a nemzet javait is hozták áldozatul. (Ugy van ! balfelől.) A kinevezés első fecskéje volt ö felségének, a ministerelnök úrhoz intézett kézirata. Nem keresem, mit jelent ez a kézirat. Szerintem azt jelenti, hogy az a felfogás, a melyet mi és önök képviselünk, a mely a rezoluczióbeli megegyezésben öltött testet és az a felfogás, a melyről mindig meg voltunk győződve, hogy t. i. a nemzet jogait és ujonczmegajánlási jogát is koronás királyunk mindig tiszteletben akarta tartam, ennek a két gondolatnak összekötése, a rezolucziónak merev visszautasítása és ez a kijelentés együtt csak egyet jelent: reámutat egy áthidalhatatlan űrre a két felfogás között. De hiszen a kormány és pártja nem bujkál. Nyilt férfiassággal hozza ezt a nemzet tudomására. Engedjen meg a t. kormány, ha azt mondom : ennek az egynek nem lett volna szabad megtörténnie. A t. kormánynak voltak elődei, — az egész szabadelvű kormányzatot értem, — és annak nagynevű, általam mindig sokra becsült vezére követett egy politikát, a melyet én nem helyeseltem, a magam felfogása szerint talán kevésre becsülte a nemzet erőviszonyait. Az a politika is egy áldozat volt. Kiindult abból a felfogásból, hogy a nemzet nem elég erős,