Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-394

510 39b. országos ülés 1912 június 10-én, hétfőn. ezen pótlékkal együtt 300 milliót költ évenként 290,000 emberre és ezen 290.000 ember nem birja azt sem megtenni, hogy ugyanannyi magyart állitson helyette, mint amennyit maga képvisel. Ez az a probléma, amelyen, ime, segíteni próbálunk, de tökéletlen minden segítség, ha a magyar társadalom nem. jön a kormánynak segítségére. Annál is inkább hangsúlyozom ezt, mert mély meggyőződésem, hogy a mostani politikai napok lármája már rég elmúlik, amikor a magyar társadalom még mindig sürgetni fogja, hogy ezen segítsünk. Épen azért kérem a t. házat, hogy az első szabad időt ezen első segítségre szenteljük és méltóztassék a javaslatot egyrészt a pénzügyi bizottság szövegezésében elfogadni, másrészről az emiitett módosításokhoz hozzájárulni. (Elénk helyeslés és éljenzsé). Elnök r Szólásra következik ? Vermes Zoltán jegyző: Kenedi Géza! Kenedi Géza: T. képviselőház! A magam részéről a legnagyobb örömmel veszem tudomásul azokat az indokokat is, amelyeket t. barátom, az előadó ur imént előadott, de meg is toldott a kormánynak néhány kijelentésével. E részben feltétlenül örvendetesnek tartom a nyugdíjtörvény közelálló reformjának bejelentését, amely szerintem, a leglényegesebb sérelmeket orvosolni fogja, másrészről pedig a tanítók és tanítónők javadalmazásának reformjára vonatkozó bejelentést is. Mindazonáltal talán nem is mondok újságot a t. háznak, hiszen valamennyien tudjuk, hogy ezzel a javaslattal, valamint a lépésről-lépésre a lehetőséghez képest előre haladó javításokkal a sérelmeket épen a pénzérték most emiitett hanyatlása mellett kielégítő módon nem orvosoljuk. Itt tulajdonképen szakadatlan lánczolat gyanánt egymáshoz kapcsolódó akczióról kell, hogy szó legyen, amely a felmerült kívánságokat súlyukhoz képest, de egyszersmind az ország teherviselőképességéhez mérve is kielégítse. Hogy valamennyien akarjuk ezt és pedig a legnagyobb jóindulattal, abban, azt hiszem, az országban senkinek kétsége nincs. Nekünk azonban, akik nemcsak a javadalmakat egészítjük ki, hanem egyszersmind a polgárok adófizető, teherbíró képességének is folytonos figyelemmel tartozunk adózni, nekünk kettős nehézségünk van ilyenkor, amelyet a lehetőséghez képest összeegyeztetni kell törekednünk. Mindazonáltal én azt hiszem, hogy ez a javaslat bizonyos tekintetben innen maradt azon a határon, ameddig el kellett volna mennie. Az egyik megjegyzésem általánosságban az, — tulaj donképen a részleteknél hozhatnám fel indítványomat, de a dolog általános természetű — hogy nagyon helyes, ha a javaslat elsősorban a gyermekkel biró tisztviselők javadalmának kiegészítéséről intézkedett, mert hiszen kétségtelen, hogy azok a tisztviselők, akik a házasságnak családi örömein kivül a gyermeknevelésnek nem csekély terhével is meg vannak terhelve, olyan társadalmi munkát is teljesítenek az állam és a nemzet irányában, amelynek, hogy ugy mondjam, külön honorálása vagy legalább méltányos külön anyagi elismerése szükséges. (Ugy van! Ugy van!) Mégis én azt gondolom, hogy a javaslatnak nem kellett volna e vonalnál megállani és noha 27 milliót felülhaladó évi kiadás elég jelentékeny megterhelése az országnak, mégis talán nem lett volna olyan súlyos megterhelés az, hogyha ezen körbe bevonta volna az igen t. pénzügyminister ur javaslatában azokat a tisztviselőket is, akiknek feleségük van, de gyermekeik még nincsenek ; hogy törekednek rá, azt úgyis tudjuk. (Derültség.) Ezeket a mai viszonyok között (Halljuk! Halljuk !) a családi életből folyólag szintén külön teher nyomja. (Halljuk ! Halljuk !) Nyomja őket a lakásnak, a háztartásnak a terhe és még mindig az a közfelfogás, amihez ragaszkodni kell, hogy a férfi köteles feleségét, a nőt eltartani; tehát a nőeltartás kötelezettségével is oly terhek rovatnak reájuk, amelyek szintén társadalmi természetűek, nevezetesen nyomósak abban a tekintetben, hogy a tisztviselők nősülését is elő kell mozdítani, mert hiszen c téren is meglehetős restancziákkal áll szemben a társadalom. (Ugy van! Derültség.) En tehát azt gondolom, — bár nem ismerem e részben majdan az államra nehezedő különös összegek súlyát — hogy a nős, de még gyermekkel nem biró tisztviselők iránt már csak azért is regarddal keüene lenni, mert, teszem azt, a feleség áldott állapota is rendkívül súlyos áldozatokkal jár, tehát akkor is nagy méltányossági okok szóknak a támogatás mellett, amikor még tulaj donképen nem is következett be a pótlék kiutalványozásának ideje. Azt hiszem tehát, — és várom is az igen tisztelt pénzügyminister úrtól az erre vonatkozó előterjesztést, illetőleg a megfelelő szakasznál magam is fogok indítványt tenni — hogy ezeket a nős, de még gyermekkel nem biró állami köztisztviselőket is szükséges bevonni a pótlékkal megáldott köztisztviselők kereteibe. Másik észrevételem — nehogy kétszeri felszólalásra tördeljem szét megjegyzéseimet — szintén a 3. §-ra vonatkozó általános természetű megjegyzés, A pénzügyi bizottság bölcsen megtoldotta a 3. §-ban előforduló törvén}^es és törvényesített gyermekeket a mostoha gyermekek kategóriájával, akik természetesen a család gondjára lévén utalva, szintén provokálják ezt a pótlékot és az államnak ezt az áldozatkészségét. De azt gondolom, hogy ezzel sincsen kimerítve a gyermekek kategóriája, mert a törvényesített gyermekek kategóriájába, amint azt talán mindnyájan nagyon jól tudjuk, az örökbefogadott gyermekeknek is igen jelentékeny sokasága tartozik. A törvémresités nálunk tudvalevőleg nehézségekkel jár, de hiszen tulaj donképen mindenütt a? egész világon vannak a házaséletben hasonló nehezen jóvátehető szabálytalanságok. Minthogy nehéz a törvényesités, sok, sőt a legtöbb esetben, úgyszólván tiz eset közül kilenczben örökbefogadás utján, a név, az öröklési és a tartási jog átruházásával történik a csendes törvényesités, ami szintén igen tiszte-