Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-383

346 383. országos ülés 1912 május 30-án, csütörtökön. pedig nekünk szükségünk van arra, hogy minél nagyobb készenlétet biztosítsunk. Ezzel a kijelentésével szemben én egy klasszikus tanút fogok felvonultatni. (Halljuk! Halljuk I a szélsőbaloldalon.) Ez a klasszikus tanú Sciiönaicli volt közös liadügyminister, aki a delegáczióban 1910-ben tartott beszédében, amikor köszönetet mondott a két kormánynak és a két állam népének az annexió alkalmával tanusitott áldozatkészségeért, a következőket mondotta: (olvassa) : »Dass die rasche und nahezu reibungslose Durchführung aller aus der Annexions-Krise hervorgegangenen Verfügungen militärischer Natúr gleiclizeitig für die militärische Schlagfertigkeit unserer MonareMe eine Probe war, derén glänzendes Gelingen in erster Linie zwei Momenten zu danken ist : der rückhaltlosen und tatkräftigen Unterstützung der beiden Regierungen und dem gesunden Sinne unserer Völker, in denen das Gefühl der Gemeinsamkeit eine weit grössere Rolle spielt, als vielenorts geglaubt und vielleiclit auch gehofft wurde.« Schönaich maga elismerte a magyar nemzet készségét — erre szintén klasszikus tanúim vannak, talán az időközben munkapártivá vált Okolicsányi László ké]3viselő ur is tanúbizonyságot tehet róla, hogy milyen elismerőleg nyilatkozott Schönaich arról a Sclilagfertigkeitről és azokról az áldozatokról, amelyeket a sokat ócsárolt koaliczió az annexió alkalmával tanusitott. (Igaz! ügy van ! a szélsőbaloldalon,) Hiszen méltóztassanak csak visszaemlékezni arra, hogy például az annexió alkalmával milyen simán folyt le az egész mozgositás. Erről illetékes faktorok is a legelismerőbben nyilatkoztak. Lovász'/ Márton : Az előadó ur is elismeri ! Ábrahám Dezső: Ezt elismeri az előadó ur is. Magyarországon és a magyar nemzetnél ez a mozgositás semmiféle akadályokba nem ütközött, a magyar nemzet szívesen meghozta az áldozatokat, mert ugy tartotta, hogy az a dinasztia érdekében is van. De, ha a legutolsó mozgositás történetét vizsgáljuk, látjuk, hogy a renitenczia nem Magyarország részéről nyilatkozott meg, hanem a csehek részéről. (Igaz ! ügy van ! a szélsőhaloldalon.) Bizonyára méltóztatnak emlékezni arra, hogy mikor a mozgósítás bekövetkezett, a csehek voltak azok, akiknek katonáit szinte erőszakkal kellett betuszkolni. Ilyen körülmények között nem szabad a magyar nemzet áldozatkészsége és dinasztikus és a hadsereghez való hűsége ellen egy tapodtat sem szólni, sőt el kell ismerni legnagyobb készségét arra, hogy minden áldozatot meghozzon, amely a hadsereg érdekében szükséges. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Még egy pár szóval kívánok foglalkozni gróf Tisza István képviselő urnak álláspontjával. Ö ugyanis arra az álláspontra helyezkedett már a delegáczió tárgyalásai alkalmával, hogy a hadsereg fejlesztését nekünk fel kell ajánlanunk és pedig — egy szerencsétlen toldalékot tett hozzá — fel kell ajánlani minden nemzeti ellenérték követelménye nélkül. Ez volt az a meggondolás és gondolkozásnélküli felajánlás, amelyet, amint később majd rátérek, Tallián Béla képviselő ur is, mint a delegáczió tagja, magáévá tett. (Halljuk ! Halljuk !) Azt a kérdést intézem önökhöz, t. uraim, hogy láttak-e önök a magyar történelemben olyan esetet, midőn nem a legnagyobb erővel kellett mindig sikraszállanunk ; midőn nem a legvéresebb momentumokat kellett kihasználnunk arra, hogy nemzeti jogainkat és követelményeinket érvényesíthessük, (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Hát elgondolhatják-e önök azt, t. képviselőtársaim a túloldalon, hogy ha mi önmagunk ajánlunk fel áldozatokat — legyenek azok pénz- avagy véráldozatok — és önmagunk jelentjük ki azt, hogy ezért pedig semmiféle rekompenzácziót nem kívánunk, hogy akkor talán Bécs lesz az, amely nekünk önként, tálezán fogja ezeket a követeléseket hozni ? (Elénk helyeslés és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Várhatjuk !) Azt mondja gróf Tisza István képviselő ur beszédében, hogy nem szabad junktimot létesíteni a nemzeti követelmények és a véderőreform megvalósítása között. Már pedig az a tiszteletteljes szerény meggyőződésem, hogy anélkül, hogy ami követeléseink és a véderőreformbeli áldozatok között a junktimot felállítsuk, e feltétel nélkül magyar nemzeti követelést soha sem a hadsereg terén, sem semmiféle közjogi terrénumokon megvalósítani nem tudunk. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Gróf Tisza István azonban többek között nem volt egészen következetes ezen álláspontjához sem, (Halljuk ! Halljuk !) hogy junktimot nem szabad felállítani, illetve semmit sem szabad kérni és ezt az ő érdeméül kívánom betudni. (Halljuk! Halljuk !) Hiszen ha jól tudom, akkor, midőn az első nagyobb obstrukezió megindult a Széli-kormány alatt, ő volt egyike azoknak, akik a kilenczesbizottság programmjának megvalósítását követelték, (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Egy hang (a szélsőbaloldalon) : Régen volt ! Ábrahám Dezső : Hiszen akkor volt az, t. ház, az 1903 körüli években, midőn a nemzet részéről már kezdettek ezek a katonai emócziók nagyobb mértékben megnyilatkozni, hogy a békés parlamenti tárgyalások lehetőségének biztosítása végett és oly czélból, hogy a nemzetet annyira-amennyire lecsillapítsák, egy kilencz tagból álló bizottságot küldtek ki, amelynek feladata volt egy u. n. programúinak létesítése. (Halljuk! Halljuk !) Az is igaz, t. ház, hogy azután, midőn ezt a kilenczesbizottsági programmot illetékes faktorok megalkották, voltak olyan rendelkezései ezen kilenczesbizottsági programúinak, amelyekről elismerem, hogy tényleg végre is hajtattak, bár azt is meg kell állapitanom, hogy épen a legfontosabb intézkedései azok, amelyek még végrehajtva nem lettek, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De voltak olyan pontjai ennek a bizottsági programúinak, amelyeket épen