Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-383

383. országos ülés 1912 májas 30-án, csütörtökön. 337 T. ház ! Vájjon nem jogos-e Thaly Ferencz t. barátom tegnapi felszólalásában felvetett kérdése, hogy ezzel az egyetlen akarattal szemben egyedüli fegyver a nemzet kezében az obstrukczió ? önök elitélik az obstrukeziót, azt mondják, hogy a parlamentáris élet halála. Azt kérdezem önöktől, t. képviselőtársaim, hogy vájjon nem a parlamentáris életnek a halála-e az a választójogi rendszer, mely most valósággal dulásokat rendez az országban ? Nem közös akarattal kell-e igyekeznünk, hogy e viszonyok megváltozzanak ? E tekintetben, azt hiszem, hogy talán különbség sincs köztünk, legfeljebb a sorrend tekintetében, de ez csak taktikai kérdés. A magyar történelemben és általában a világ összes nemzeteinek történetében csak egyetlen egy momentumot állapithatunk meg, azt, hogy mindenfelé az erő az, ami imponál. Ha mi a parlamentben nem fejtünk ki kellő erőt, ha kiadjuk kezünkből az egyetlen eszközt, mely a nemzeti akarat védelmére szolgál, (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) akkor kirúgtuk magunk alól azt az egyetlen bázist, melyre állhatunk ezen szerencsétlen magyar nemzet jogainak védelmére. Azt mondjuk mindig, hogy a lehetőségek politikáját kell követni és önök mindig hivatkoznak Deák Ferencznek czélszerüségi politikájára. Méltóztassék megengedni, ha azt modnom, hogy Deák Ferencz nem igy értette a ezélszerüséget, ahogy önök, mert opportunitással ne álarczázzuk a gyávaságot és a megalkuvást. Nálunk már ugy van, hogy az opportunitást, a megalkuvást czéíszerüségnek tekintik, pedig ez nem jelent egyebet, mint a gyengeséget, a politikai gyávaságot és kishitüséget. (Igaz ! Ugy van, ! a szélsőbaloldalon.) Már pedig, hogy egy nagy angol történetiróra, Carlyle-re hivatkozzam, — mint már néhányszor emiitettem felszólalásaimban — ez azt mondja, hogy a politikában mindennek van jogosultsága, csak épen a kishitüségnek és megalkuvásnak nincs, mert amely nép erre helyezkedett, annak jövőjében többet bizní nem lehet. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A mostani u. n. béketárgyalások alkalmával olvasnom kellett egyik budapesti napilapban, hogy az igen t. kormányelnök úrral érintkezésbe lépett az ellenzéknek egyik vezető férfia az esetleges fegyverszünet kérdésében is. Az igen t. kormányelnök ur azt mondta, hogy nem zárkózik el a békés tárgyalás elől, — ez természetes is, mást egy okos politikus nem mondhatott — azonban a ház elnapolására nézve fegyverszünetbe bele nem mehet, mert mint magát kifejezte, az elnapolás a kormány és a többség presztízsének sülyedését jelentené. (Zaj. balfelől.) T. ház ! Folyton a kormány és a többség presztízsét halljuk emlegetni, de ezzel szemben a nemzeti jogok és vágyak érvényesítése a nullfokra sülyedt alá. Azt kérdeni én önöktől és a t. ministerelnök úrtól is, ki tiszteletreméltó tagja volt az előbbi kormánynak is, hogy hol volt a kormánj presztízse pl. a készfizetések elejtésénél ? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Hol volt a kormány presztízse a küenczes-bizottság XÉPVH. NAPLÓ. 1910 —1915. XVI. KÖfET. programmjának megvalósítása kérdésénél ? Hol volt a kormány presztízse Tomasics bánnak dúlása alatt, mikor mindenben az történt Horvátországban, amit ez a horvát politikus akart ? Hol volt a kormány presztízse a politikai üldözések korszakában, hol volt akkor, mikor a választási visszaéléseknek egész garmadáját tette szóvá az ellenzék és hol volt ez a kormánypresztizs akkor, mikor önök felkötötték a rozsdás fringiát és elmentek vele Bécsbe kihadakozni a rezolucziós eredményt ? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Hivatkoznak önök a többségi elvre is. Itt ismét szolgálhatok néhány példával, önök tudják, hogy az 1906-ban megalakult koaliezióban voltakép többségben, de nem kormányon volt a függetlenségi párt. Ebben van a nagy tévedés, melyet a túloldalon folytonosan tapasztalunk. ] 906-ban a közjogi követelményeket és katonai kérdéseket a nemzet többsége, az akkori függetlenségi párt félretette, hogy ugy fejezzem Id magam, hűvösre tette és az egyedül megvalósítható gazdasági kérdésekkel foglalkozott. Akkor, amikor az önálló bank kérdése felszínre került, az önálló banknak megvolt a többsége itt benn a képviselőházban és künn az országban is. Hát akkor hol volt a többségi elv és hol volt a többség presztízse ? Hiszen 1905-ben, amikor a katonai kérdések felszínre kerültek, amikor az egész ország lángba borult s az lett a következménye, hogy az ország a függetlenségi pártnak adta meg a többséget, az egész ország és maga a képviselőház is állást foglalt a hadsereg kérdésében a magyar nyelv mellett. Hát hol volt akkor a többségi elv és miért nem érvényesült ? önök a katonai kérdés mellett felvonultatták legutóbb a törvényhatóságok egész ármádia ját; megnyilatkoztak a törvényhatóságok feliratok alakjában, rendesen az obstrukeziót ítélték el, de egyetlen egy feliratot sem tudnak önök nekem mutatni, amelyben valamelyik törvényhatóság a létszám felemelése és a nagyobb pénz- és véráldozat mellett foglalt volna állást. Ellenkezőleg, a legtöbb felirat — méltóztassanak megnézni, itt fekszenek a ház asztalán — a békés kibontakozást, a választói jog becsületes megalkotását sürgette és ennek következményeképen várta az obstrukczió megszüntetését is. Az elnöklő képviselő ur, gróf Tisza István jelentette ki parlamenti felszólalásában a maga őszinteségével, hogy az 1910. évi választások alkalmával a nemzet a katonai kérdések tekintetében meg nem kérdeztetett, legalább az áldozatok arányára nézve nem, melyeket e véderőj avaslatok ránk akarnak rakni. Jogos tehát a mi álláspontunk, amikor ráhelyezkedünk az 1906. évi status quo-ra és azt mondjuk, hogy a nemzetet meg kell kérdezni a katonai kérdések tekintetében. Azonban tartsunk sorrendet. Amikor a koaliczió 1906-ban létrejött, a megállapodás — és szerintem megmásíthatatlan megállapodás — az volt a király és a nemzet többsége között, hogy a katonai kérdéseket mindaddig, amig egy demo43