Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.
Ülésnapok - 1910-382
382. országos ülés 1912 május 29-én, szerdán. • 317 nyeivel indokolják főleg a nagy létszámemelést és a t. honvédelmi minister ur még a múlt esztendő nyarán tartott beszédében egész dicshimnuszt zengett a kétéves katonai szolgálat szocziális előnyeiről, többek között azt mondván, hogy ezentúl nem fogja elkeseríteni az ujonczokat a póttartalékosok kivételes kéthónapos szolgálati ideje és hogy minő nagy munkanyereséget jelent a nemzet számára — az egyének számára én is aláirom — a katonai szolgálatnak egy esztendei kevesbedése. Nézetem szerint a t. minister ur egy kissé megtévedett. Nem vette számitásba, hogy ezentúl 36.611 ember két hónap helyett két évet fog szolgálni. És ha ehhez hozzáadja a t. minister ur, hogy az ujonczoknak több, mint egy negyedrésze ezután is három évet fog szolgálni, akkor nem tudom, mit fog a t. minister ur, mint munkaerőnyereséget az ország számára kimutatni. Arra nézve pedig, hogy ezután nem lesz elkeseredés az ujónozok között a szolgálati idő nagy aránytalansága miatt, én csak azt ajánlom a t. minister urnak : hallgassa majd meg annak az ujoncznak a kifakadását, akit balsorsa a lovassághoz vagy a tábori tüzérséghez sodort, ahol ezentúl is három év a szolgálati idő, vagy pláne azt, aki a haditengerészetnél kénytelen négy esztendőt szolgálni, vagy hallgassa meg — ha a törvényjavaslat eddigi rendelkezései maradnak meg — annak az altisztjelöltnek kifakadását, akit parancsnoka kiválóbbsága jutalmául bent kivan marasztalni a harmadik esztendőre. Azt hiszem, a hadvezetőség már maga észrevette, hogy ez a rendelkezés egymagában képes lenne a hadsereget domoralizálni. Ez a rendelkezés egymagában indokolttá tette volna, hogy ez a javaslat visszavonassék. Ám be sem kellett volna terjeszteni ezt a javaslatot mindaddig, arnig abban az 1867 : XII. t.-czikk rendelkezései végre nem hajtatnak,, mig az összes hadsereg kiegészitő részét képező magyar hadseregnek nemzeti jellege nyelvében és jelvényeiben kifejezésre nem jutott. (Ugy van! a baloldalon.) Mert ez a hadsereg, t. ház, amely ma van, nézetem szerint minden, csak nem ' magyar. Mert hiába járulunk mi ennek a hadseregnek ember-anyagához 43%-kal, hiába viseljük ennek a hadseregnek 36.4%-nyi költségeit, ha a hadsereg vezényleti és szolgálati nyelve a német, czimere a kétfejű sas, himnusza a Gotterhalte, zászlaján az osztrák fekete-sárga színeket viseli. (Ugy van ! a baloldalon.) Tulaj donképen közösnek kellene lennie a hadseregnek, de belőle, sajnos, csak a teher közös, különben osztrák egészen, de különösen osztrák szellemében, abban a hírhedt hagyományos szellemben, ugy hogy teljes joggal mondhatta gróf Apponyi Albert igen t. képviselő ur az ő szokott klassziczizmusával erre a hadseregre vonatkozólag, hogy ez a hadsereg az osztrák összbirodalmi gondolat élő jelképe, az önálló magyar államiság élő megtagadása, amely homlokegyenest ellentétben áll a magyar nemzeti állam eszméjével. (Ugy van! a baloldalon.) Pedig ma már, t. ház, az államok nemzeti alapon szervezik és fejlesztik hadseregüket. A zsoldos hadseregek kora lejárt és bizony meglehetősen furcsa benyomást tesz a XX. század gyermekére, midőn mégis azt hallja minduntalan az uralkodók szájából, hogy : az én hadseregem, az én haditengerészetem — holott ezek a kijelentések homlokegyenest ellenkeznek az igazsággal. Hock János : De nem mondják : az én államadósságom. (Derültség.) Thaly Ferencz : Hiszen az általános hadkötelezettség behozatala óta a nemzet, a nép az, amely vérét és pénzét áldozza a hadseregre. Ma már, igenis, az államoknak mindenütt nemzeti hadseregük van rajtunk kívül, amely büszkesége, féltett kincse is a nemzetnek, hiszen biztonságuk őre, nemzeti dicsőségük letéteményese. Es szerintem hiába igyekezett a honvédelmi minister ur jobb ügyhöz méltó buzgalommal és ékesszólással lerontani, lekisebbiteni az önálló magyar hadsereg eszmei értékét november 15-iki beszédében. Bocsásson meg a t. minister ur, ha azt mondom : erre a czélra, szerintem, ő is igen gyenge legény, aki bizonyára csakis azért rohant ki az önálló magyar hadsereg ellen, hogy mellékvágányra terelje a vitát, hogy eltérítse a figyelmet ennek a mai közös hadseregnek törvényellenes voltáról. Szerintem igazán nem volna szabad megengedni, hogy egy nemzetet oly czélokért kötelezzenek áldozatokra, oly intézményért, amely intézmény idegen érdekeket szolgál, amely intézményben nem találjuk fel a magyar nemzeti gondolat, nem találjuk fel a magyar nemzeti egység ápolóját, védelmezőjét, nem találjuk fel nyelvünknek és fajunknak barátját. (Ugy van! a baloldalon.) Épen ellenkezőleg, t. ház, a nemzetek azért áldoznak hadseregükért, mert az a hadsereg békében nemcsak belső biztonságuk őre, hanem, igenis, az állami eszmének, a nemzeti egységnek is pregnáns kifejezője s ahol még ez a nemzeti egység hiányos, ugy annak előharczosa s amely hadsereg háborúban a hazájukat szerető, azért életüket bármikor feláldozni kész honpolgárok izzó lelkesedésével, fanatizmusával állja meg helyét. (Ugy van ! a baloldalon.) De én biztosithatom a t. honvédelmi minister urat, hogy a császárért és az összhazáért sem békében, sem háborúban egyetlen igaz magyar ember sem fog lelkesülni soha. (Ugy van ! a baloldalon.) És én nagyon meg tudom érteni azt a törekvést, amely ebben a hadseregben tisztán a fegyelmet tekinti annak az eszköznek, amelylyel a hadsereg egységét fentartani és megmenteni lehet. De elfelejtik, t. ház, azt, hogy tisztán fegyelemmel fentartott hadsereg nem egyéb, mint holt gépezet, amely majd kritikus pillanatokban mondja fel a szolgálatot, akkor, amikor épen a legnagyobb szükség lenne rá. Csak Bécsben nem akarják még ma sem belátni, hogy a nemzeti érzés és lelkesedés hiánya okozta mindazokat a vereségeket, amelyekben ennek a hadseregnek
