Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-361

367. országos ülés 1912 április 1-én, hétfőn. 21 mányozni. Mert én ezeket nem hiszem el, és kötelessége a ministerelnök urnak megakadályozni, hogy a köztudatba, a közvéleménybe ilyen dolgok átmenjenek. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Ugratás !) Elnök : Szólásra ki következik ? Lovászy Márton : Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk !) Nekem is azon kell kezdenem, — hogy a szerénytelenség vádját magamtól elhárítsam, midőn a fenforgó helyzethez én is hozzászólok — hogy abban a nyilatkozatban, melyet pártomnak igen t. vezére igen rövid és lapidáris formában tett, szerintem e tárgynak minden érdemleges részét az én meggyőződésemnek is teljesen megfelelően kimerítette. De talán megokolt, ha hozzászólok, mert méltóztatnak igen jól emlékezni arra, hogy mindazok a tárgyalások, melyek az ismert rezoluczióban való megállapodáshoz vezettek, olyan időszakba estek, a melyben, sajnos, pártunknak mélyen t. vezére betegség miatt kénytelen volt a parlamenttől távolmaradni, és igy nekem jutott az a szerencse, hogy pártunknak álláspontját ezekben a megállapodásokban, azok különböző stádiumaiban képviseljem, hogy különösen kéj> viseljem azt az álláspontot, hogy mi megnyugszunk abban, hogy mikor a képviselőválasztásoknál, a melyeknek birálatába ezúttal bocsátkozni nem akartunk, nem a mi rjrogrammunk, hanem azoknak programmja jutott többségre, a kik a hadsereg fejlesztésére a nemzet igényeinek szélesebbkörii kielégítése nélkül is vállalkoznak — mondom, mi belenyugszunk abba, hogy ilyen körülmények között változatlan álláspontunkat, mely összeköti a hadsereg fejlesztésének gondolatát a nemzet jogai legalább leglényegesebb részben való teljesedésével, — ezt a mi álláspontunkat rendkivüli parlamenti eszközökkel ne erőszakoljuk, hanem csak annyit kívánjunk, hogy a nemzetnek már létező, nemcsak törvényeinkben, hanem az eddigi törvényes gyakorlatban is megnyilvánuló közjogi és nemzeti birtokállománya ne csökkentessék. Ez a gondolat pedig kicsúcsosodott leginkább az 1888 : XVIII. törvényczikk helyes alkalmazásának gondolatában, a melylyel foglalkoznunk szerintem és annak a pártnak felfogása szerint, a melyhez tartozni szerencsés vagyok, de utólag a t. túloldal felfogása szerint is, szükséges volt azért, mert 1905-ben az akkor nem parlamentáris kormány e jognak oly használatát tanácsolta a királynak, a mely, mondhatom, a mint kiderült, az egész háznak felfogása szerint az 1888. évi XVIII. törvényen nem alapszik, tehát nem alkotmányos felségjog, hanem a nemzet ujonczmegajánlási jogának kijátszása. (Ugy van' a baloldalon.) A másik kérdést, a mely szintén főszerepet játszott ezeknél a tárgyalásoknál, most mellőzöm, mert hiszen a mai helyzetben ez nem fordul elő, i Ilyen körülmények közt jött létre az a megállapodás, melyet vállalt a t. kormány és vállalt a t. parlamenti többség is. Akkor történt az a reám nézve váratlan körülmény, hogy a mikor nem nemzeti vivmányok kierőszakolásáról volt szó, hanem csak egy létező törvénynek helyes, a törvényhozó szándéka szerint való végrehajtásáról és ezzel ellenkező, egy nem parlamentáris kormány alatt keletkezett preczedensnek — hogy ugy mondjam — ártalmatlanná tételéről : akkor ez Ö felségénél aggodalmakat keltett, még pedig olyan mértékben, hogy a t. kormány, a mely akkor ragaszkodott az ismert rezoluczióhoz, ezért beadta lemondását. Már most, nem bocsátkozom szuppoziczióknak ecsetelésébe és fejtegetésébe. Én elhiszem — a mint elhinni köteles vagyok — hogy ha az a férfiú, a kinek leginkább volt alkalma a helyzet mibenlétéről meggyőződni, azt mondja, hogy igen súlyos válság előtt állott az ország, hogy igen súlyos következményű eseménjrek következhettek volna. De itt mellesleg azt mondom a magam részéről, — mert teljesen őszintén akarok beszélni, — hogy azt az eventualitást, hogy a mi ősz királyunk az ő lelkiismereti konfliktusát csak oly módon tudná megoldani, a mely bizonyára egész Európában megdöbbenést okozna, én is nagyon fájlalnám, de ebbe a fájdalomba, abba az aggodalomba, a mit ez nekem okozna, épenséggel nem vegyül bele a leendő uralkodó iránt az a gyanú, (Zajos helyeslés a jobboldalon és a középen.) mintha feltételezném, hogy uralkodásában az alkotmánytól eltérni . . . Báró Podmaniczky Endre: Fixa idea! (Nagy zaj.) Gr. Apponyi Albert: Ha a természet rendje szerint a trónváltozás esélye bekövetkezik, ez mindnyájunkat igen fájdalmasan fog érinteni, de alkotmányunk szilárd fennállása iránt semmiféle kétely ebbe a fájdalomba bele nem vegyül, nem szabad, hogy belevegyüljön. (Helyeslés. Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Rosenberg Gyula: Nincs is sehol! Gróf Apponyi Albert : Miután minden ilyen aggodalmak kirekesztése mellett én is teljesen osztom és honorálom azt a nem csupán érzelmi momentumot, hanem azt a nagy politikai momentumot, a mely felelős állásban levő férfiakat arra késztet, hogy a mennyire ezt a nemzet jogainak elhomályositása nélkül tehetik, ilyen lelkiismereti összeütközésektől a királyt megkíméljék, — mondom, ezt a kötelességet, az erre való hajlandóságot in thesi teljesen honorálom, hasonló helyzetben hasonló kötelesség súlya alatt levőnek érezném magamat is. (Helyeslés jobbfelől.) De ebből nsm tudom levonni azt a következtetést, hogy a kormány eljárását akár alkotmányjogi, akár legmagasabb politikai swpxitból helyeseljem és magamóvá tegyem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) | Msrt én igen súlyos hibának tariijm.aanakjja i királyi kéziratnak kioszkö-slisót, a melybon a, király