Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-371

371. országos ülés 1912 május 6-án, hétfon. 167 szélsőbaloldalon.) ha a nyilvános kérdések dolgát ilyképen korlátoznék. Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy tényleg megtörtént a mulasztás és a válaszok elmaradtak és hogy válaszadásra felhívott ministerek, akik ma már nem ministerek és voltak interpelláló képviselők, akik már nem képviselők többé, ha méltóztatnak ehhez hozzájárulni, a jövő havi jegyzék összeállítását illetőleg a tekintetben megjegyzéseket fogok tenni, hogy melyek azon interpellácziók, amelyek önmaguktól tárgytalanokká váltak. (Helyeslés.) Arra azonban nem volnék hajlandó és házszabályszerünek sem tartanám, hogy én az egyes minister urakhoz kérdést intézzek az iránt, hogy mely interpellácziókra szándékoznak válaszolni és melyekre nem, mert nekik a házszabályok értelmében feltétlenül kötelességük a válaszadás. (Helyeslés halfelöl.) Polónyi Géza: Félreértett szavaim értelmének helyreigazítása czimén kérek szót. (Mozgás és derültség a jobboldalon. Zaj. Elnök csenget.) A mélyen tisztelt elnök ur szavaimat félreértette annyiban, amennyiben én kérelmemet olyan interpellácziók tekintetében terjesztettem elő, amelyek már nem létező minister urakhoz intéztettek. Én t. i. meghalt képviselőknek interpelláozióiról vagy nem létező ministerekhez intézett interpellácziókról beszéltem, ezekre nézve pedig mindenesetre fennáll az az álláspontom, hogy a szekvens minister legalább is megkérdezendő. De én nem akartam házszabályellenes indítványt tenni és igen jól tudom, hogy a ministerek kötelesek az interpellácziókra feleim, de az általam jelzett interpellácziókról mindenesetre rendelkeznünk kell, hogy tájékozva legyenek az illető képviselők az iránt, hogy az utód mennyire vállalja az elődnek kötelezettségét. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök : Mielőtt a napirendre áttérnénk, jelentem, hogy Huszár Károly (sárvári) képviselő ur a közúti villamos vasútnál előforduló számos baleset tárgyában sürgős interpelláczióra kért tőlem engedélyt. (Helyeslés balfelöl.) En az engedélyt megadtam és háromnegyedkettőkor fogunk az interpelláczióra áttérni. A ministerelnök ur kivan szólni. Lukács László ministerelnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Van szerencsém beterjesztem egy jelentést a törvényhozás által engedélyezett évi hitellel szemben az 1911. évi számadási év harmadik és negyedik negyedében előfordult túlkiadások, előirányzatnélküli kiadások és hitelátruházásokról. Kérem a t. házat, méltóztassék intézkedni, hogy ez a jelentés kinyomassék, kiosztassék és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a zárszámadási bizottsághoz utasittassék. Elnök : A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a zárszámadási bizottsághoz utasittatik. Következik napirend szerint a ministerelnök urnak a kormány bemutatkozásakor tartott beszéde feletti vita. Szólásra következik % Hammersberfl László jegyző: Gróf Apponyi Albert! Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk!) Midőn annak a pártnak a megbízásából és azon párt igen tisztelt vezérének megbízásából, amely párthoz tartozni szerencsém van, a t. ministerelnök ur programmszerü nyilatkozatához hozzászólok, mindenekelőtt konstatálnom kell, hogy egy nagy rejtélylyel áll szemben a parlament. A volt ministerelnök ur első lemondásának okát nem adta elő a parlamentben. A parlament egyik oldalán sem tartották akkor opportunusnak, hogy ez okok bővebb kifejtését tőle kérjék, mert azok köztudomásúak voltak. Amikor a volt ministerelnök ur azután ismét kormányra vállalkozott, akkor ugy látszott, hogy ő elhárította azt az akadályt, amely miatt ő a kormányzást nem folytathatta. Elhárította oly módon, amelynek helyességéről vagy helytelenségéről igen különböző nézetek lehettek, de hát elég hozzá annyi, hogy elhárította. Hogy miért lépett azután vissza rövid néhány hét múlva újból, erre nézve a parlament semmiféle felvilágosítással nem bír, mert az az egyszerű kijelentése a volt ministerelnök urnak, amelylyel a házban visszalépését, lemondását bejelenthette, hogy a kormány, illetve ő — mert hiszen a kormánynak többi tagjai maradtak — nem érzi magát tovább alkalmatosnak arra, hogy a parlament ügyeit vezesse, ez az egyszerű kijelentés tulaj donképen tautológia. Hiszen attól az esettől eltekintve, amidőn személyes indokból, mondjuk, betegség miatt, távozik egy kormány férfiú a helyéről, a távozás oka mindig az, hogy valamely szempontból, valamely okból nem alkalmatos, nem találja magát alkalmatosnak az ügyek további vezetésére. De ez az ok, parlamenti felfogás szerint, csak kétféle lehet. Vagy az, hogy elvesztette a többség bizalmát, vagy az, hogy elvesztette a király bizalmát. (Mozgás.) Hogy a volt ministerelnök ur a többség bizalmát el nem vesztette, arról csak tegnap este meggyőződhetett az az egész közönség, amely tudomást vesz a t. munkapárt körében lefolyt eseményekről. Ezek folytán nem lehetséges más felfogás és más ok, mint az, hogy a másik alkotmányos tényezőnek, a királynak bizalmát többé nem birta a volt ministerelnök és ez állit minket egy megoldhatatlan rejtély felé. Hiszen akkor, mikor a volt ministerelnök ur meggyőződött, hogy azok az intézkedések, melyeknek révén ő a parlamentnek legalább egyik ellenzéki pártjával megegyezésre jutott és programmja keresztülvitelének akadályait elhárítani remélte, a királynál aggodalmakat, ellenzést idéznek elő, akkor a mimsterelnök ur ezekhez a fejedelmi aggodalmakhoz alkalmazkodott és azt az akcziót, mely a királynál nem talált helyeslésre, sőt ellenzésre talált, elejtette. Igaz, hogy fentartotta azért azt az közjogi álláspontot, melynek kifejezésre juttatása őt a lárálylyal ellentétbe hozta és fentartotta ezt a közjogi álláspontot az a párt is, melynek élén a volt minis-