Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-367

367. országos ülés 191$ április 16-án, kedden. 111 Kovacsevics képviselő ur felszólalása ellen annyiban, a mennyiben ő bizonyos hibákat nagyon is általánosít. Nem akarom tagadni azt, hogy egy része annak, a mit ő a horvát papságról mondott, igazságon alapul, de annyira, a mennyire azt ő tette, általánosítva, nem tartom igazságosnak a tételt és mert nem igazságos, nem is tartom okosnak.« Megjegyzem azonban, hogy beszédének egy másik részében elismeri a jelenlegi ministerelnök ur, a volt horvát bán azt, hogy Ö felsége kegyúri jogát nem respektálva, az ő megkerülésével neveztettek ki egy püspököt Rómában, a ki azután a bán szerint el is vette volna büntetését. Azt mondja a jelenlegi ministerelnök ur, a volt bán (olvassa): »Egy nemzetnek viszonyairól beszélünk, nem pedig azon igen szomorú jelenségekről, a melyeknek magam is tanuja voltam, de a melyek mégis csak sporadikusak és a melyekről magam is beismerem, hogy az utóbbi időben növekedtek, azonban a mint ezt már elmondottam, ennek nem politikai, hanem inkább hnancziális kérdés volt a tulaj donképeni oka.« Hát azt kérdem én, t. ház, akár politikai, akár finaneziális kérdés volt az oka annak, hogy Horvátországban a magyar államellenes eszme ha sporadikuson is jelentkezett, az akkori horvát bánnak nem volt-e erkölcsi kötelessége, miután mint magyar zászlósúr a magyar államot képviseli Horvátországban, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) hogy ezen sporadikusan jelentkező tüneteket már gyökerükben elfojtsa és ne engedje meg, hogy a mint ő azt maga is beismeri, bániága alatt azok még növekedjenek is ? (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Minthogy Kovacsevics István t. képviselőtársam beszédére vonatkozólag itt a házban felszólalás történt és azzal illették gróf KhuenHéderváry Károly volt horvát bánt, hogy Bánffy Dezső miniszterelnök sem volt megelégedve az ő báni működésével, mert hiszen egy memorandumot intézett Ö felségéhez és báró Bánffy Dezső inkább lemondani volt hajlandó, mintsem gróf Khuen-Hédtr /áry Károlylyal tovább kormányozzon. Erre vonatkozólag mosakodik gróf Khuen-Héderváry Károly (Derültség jobbfelől.) és előadja, hogy (olvassa) : »Bánffy Dezső ministerelnök belátván, hogy az én működésem, melyet mint bán, Horvátországban kifejtettem, káros a magyar nemzeti politika szempontjából, kész volt lemondását beadni« — ez volt t. i. a vád ellenében — »vagy be is adta azt. Igen csodálkozom*, — mondja gróf Khuen-Héderváry Károly — »hogy a képviselő urnak ezen kijelentését , ma hallom először. Annyival inkább csodálkozom ezen, mert ismerve báró Bánffy Dezső volt ministerelnök ur egyenes karakterét, azt hiszem, én lettem volna az első, a kinek ezt tudomására adta volna.« Szóval tagadásba vette itt a ministerelnök ur azt, hogy báró Bánffy Dezső az ő működésével nem lett volna megelégedve, hogy báró Bánffy Dezső memorandumot terjesztett volna a királyhoz és még lemondását is hajlandó volt beadni az ő báni működésére való tekintettel. Megfelel erre báró Bánffy Dezső Julius 4-iki beszédében, a melyben a következőket mondja (olvassa) : »A tényeknek megfelel, hogy a mikor én ministerelnökké lettem, gróf Héderváry, a ki 1895 elején, a ministerelnöki állás elnyerése idejében, mondjuk igy, ellenjelöltem volt, igen lojálisán, teljesen korrekté felajánlotta a báni állásról való lemondását azzal az indokolással, hogy most, midőn én ministerelnök lettem, miután a bán állása bizalmi állás és a ministerelnök ellenjegyzésével neveztetik ki, természetesnek tartja, hogy állását rendelkezésemre bocsátja. Ez teljesen korrekt, egészen helyes és a szokásnak megfelelő eljárás volt, a melyet én méltányoltam, de egyáltalában nem láttam szükségét annak, hogy gróf Héderváry a báni állást otthagyja és kértem, hogy báni állását továbbra is megtartsa. Megtartotta. A mi a személyes érintkezést illeti, lemondásom perczéig a szivélyesség és barátságos viszony állandó és,zavartalan volt. Sőt hivatalos összeütközések, a melyek komoly jellegűek lettek volna« — tehát elismeri, hogy voltak hivatalos összeütközések, de ezek nem voltak komoly jellegűek — »egyáltalában nem jelentkeztek. Azonban« — s itt jön most az, (Derültség jobbfelől.) a mi leginkább figyelmet érdemel — »ebből nem következik, hogy én a horvát autonóm kormány magatartásával s az ottani viszonyokkal meg lettem volna elégedve. Természetes is volt, hogy megelégedve nem lehettem, mert hiszen, ha vissza méltóztatnak emlékezni, 1895-ben — gondolom, szeptemberben volt, vagy talán október elején — a felséges úrral Zágrábban jártam. Lenn három napig tartó ünnepélyek voltak. A fogadtatás szívélyesnek látszott, a külsőségek a lelkesedés kifejezése tekintetében kivánni valót nem hagytak fenn. Azonban a nemzeti szinű zászlót, a magyar állam zászlaját csak itt-ott, amott lehetett látni és ott is őrizni kellett. Azután következett a magyar zászlónak az elégetése. Ez elég volt arra, hogy én lássam, hogy ott valami baj van.« S beszéde további folyamán azután előadja, hogy (olvassa) : »Szükségesnek láttam egy emlékirattal fordulni a felséges úrhoz és abban elmondani észleleteimet, elmondani aggályaimat s elmondani azokat a nézeteket, a melyek bennem megérlelődtek, elmondani abból a czélból, hogy akkor, a mikor egy kedvező, adott alkalommal, a horvát viszonyok rendeztessenek, illetőleg az ott előfordult ellentétek megjavittassanak.« T. képviselőház! 1895-ben, a mely időre báró Bánffy Dezső hivatkozik, magam is Pécs város képviseletében, mint e város törvényhatósági bizottságának tagja, jelen voltam Zágrábban. De nemcsak ezeket észleltem, a miket báró Bánffy Dezső itt felsorolt, hanem észleltem egyebeket is, többek között azt, hogy az alatt az idő alatt, a mig Ö felsége a báni palotában az audiencziát tartotta, Zágráb utczáin valóságos forradalmi állapotok voltak, a szerb zászlót a templomról letépték, a szerb iskolát tintásüvegekkel annyira összedobál-