Képviselőházi napló, 1910. XVI. kötet • 1912. április 1–junius 11.

Ülésnapok - 1910-365

365. országos ülés 1912 április 13-án, szombaton. 10] körömszakadtig ragaszkodott a rezoluczióboz, de kénytelen volt meghajolni, mert Ő felsége felajánlotta a ministerelnök urnak az ő lemondását. (Derültség a baloldalon.) Lipthay Béla: Nem nevetséges az ! Justh Gyula: De nagyon nevetséges! Lipthay Béla : Szomorú ! Gr. Batthyány Tivadar: Szomorú, hogy odáig vitték önök, a többség ! Elnök : Csendet kérek ! Polónyi Géza: És, t. képviselőház, nem is alkalmatlankodnám ezzel a kérdéssel, ha a t. kormánynak bármely tagja akkor, a mikor Egry Béla t. barátom már felvetette e helyről ezen kérdéseket, nem hagyta volna ezeket válasz nélkül. Már kérdeztük, hogy a magyar képviselőház miért maradjon megint tisztán hirlapi közleményekre utalva annak a ténynek tudása szempontjából: igaz-e, hogy a t. kormány a mellett, hogy újból rettenetesen hangsúlyozza a meggyőződéséhez való hűséges ragaszkodást, csakugyan igazán a király ö felségének lemondással való fenyegetésével lett-e arra utalva, hogy a rezolucziót elejtse és nyugodt lélekkel tovább kormányozzon ? Erre nézve nap-nap mellett merülnek fel jelenségek, a melyek itt megint a kételynek nagyon jogosult voltát igazolják és a melyekből okszerüleg következtetni szabad arra, hogy talán mégsem egészen igy volt ez a dolog és mégsem igy volt az a pénteki, márczius 29-iki audienczia. Azért emlitem meg a pénteket is, mert magyar ember, különösen dunántúli, sokkal jobban emlékszik a hétköznap dátumaira és hogy igy a t. minister ur is visszaemlékezzék, hogy pénteken volt ez a bizonyos audienczia, a melyből kiszivárgott, hogy ö felsége le akart mondani. A tények azonban és a jelenségek, a melyek napról-napra felmerülnek, azt mutatják, hogy a t. kormány tagjai már két nappal előbb nemcsak tanácskoztak róla, de el is határozták, hogy megmaradnak a rezoluczió elejtése mellett és ezt a bizonyos királyi kéziratot, a mely olyan rettenetes nagy evolucziót idézett fel azon a bizonyos kihallgatáson, már előzőleg kérdés tárgyává tették és megfogalmazva vitték Ö felségéhez. A história számára, de a magyar politikai közélet számára is rendkívül becses dolog lesz, ha a t. ministerelnök ur felvilágosit bennünket arról, hogy mi tévedésben vagyunk és hogy ezen híresztelések nem felelnek meg a valóságnak, hanem ő tényleg és csakugyan ilyen borzasztó katasztrofális lemondással való fennyegetés előtt hajolt meg, mint opportunitási indok előtt. Addig azonban, a mig

1 erre feleletet nem kapunk, vagy ha egyáltalában feleletet rá nem kapunk, ne méltóztassék aztán zokon venni, ha mi ezen az oldalon, jogos konkluzomot vontuk le, hogy önök, t. uraim, csak lepel, csak ürügy gyanánt érvényesítették a nemzet előtt a királyi lemondásnak különben is lehetetlen és alkotmányjogi formák között kizárt tényét és hogy önök azt, hogy megugrottak a rezoluczió elől, még tetézik azzal, hogy még a király Ö felségébe kapaszkodva is jogtalanul állítják, hogy önök kényszerhelyzetben cselekedték ezt. (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon. Zaj jobbfelől.) Most már erre a t. igazságügyiminister úrtól igy incidentaliter elfogadom a választ a ministerelnök helyett, mert bizonyára jól van ezen kérdésekben tájékozva. Justh Gyula : De nincs felhatalmazva ! Polónyi Géza: Most már a végére értem. Tudniillik ennek a királyi kéziratnak azon paszszusa után, a mely azt mondja, hogy zavartalan birtokában van a nemzet ujonczmegajánlási jogának, következik az a második passzus, hogy Ö felsége azonban az 1888: XVIII. törvényczikk ben biztosított azon jogához, a mely szerint a tartalékosokat és póttartalékosokat behívhatja és benn tarthatja, feltétlenül ragaszkodik. A ki e királyi kéziratot elolvassa, — és én álmomban is már kívülről tudom, annyiszor olvastam el — aggódva és tépelődve áll meg és azt mondja, hogy miért kellett volna ö felségének lemondania, ha ez igaz. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Hiszen az egész nemzet osztatlanul ezen az állásponton van ! Nagybecsűnek tartjuk, hogy Ö felsége újból is kijelenti, hogy tiszteletben tartja a nemzet ujonczmegajánlási jogát; nem is kérünk egyebet; azt pedig, hogy az 1888 : XVIII. törvényczikk alapján, azon törvény alapján, a mely törvényhozásilag adta a Felségnek a felhatalmazást, hogy gyakorolja a tartalékosokra és a póttartalékosokra vonatkozó jogát, hogy ezt a jogot valóban gyakorolhatja is, soha senki kétségbe nem vonta. Hol van tehát a konfliktus ? Mi miatt kellett ilyen borzasztó európai katasztrófát felidézni ? (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) És mégis volt konfliktus. És miért ? Elárulják a sugalmazott — és jól sugalmazott — hírlapírók. Az volt a konfliktus oka,'a mi a királyi kéziratban nincs benn : hogy t. i. ö felsége a póttartalékosok behívására és benntartására vonatkozólag neki adott jogot ugy értelmezte és értelmezi ma is, mint 1905-ben, a Fejérváry-kormány idejében, hogy neki ezek behívásához és benntartásához akkor is joga van, ha az ujonczok megajánlva nincsenek és pedig épen a meg nem ajánlott ujonczok pótlására. Ha pedig igy van, akkor kérdem a ministerelnök urat: miben tiszteli ő felsége a nemzet ujonczmegajánlási jogát ? Mert ha olyankor is akarja azt a jogát érvényesiteni és csak azért akarja érvényesíteni, mert a nemzet megtagadta az ujonczokat, ha Ö felsége a megtagadott ujonczokat akarja pótolni, akkor talán megengedi a t. igazságügyminister ur, hogy ezt nem lehet a zavartalan alkotmányos élet azon kategóriájába sorozni, a mely megnyugtató. De az 1888 : XVIII. törvényczikk, a melyre Ő felsége hivatkozik, nem is tartalmazza a jogot abban a formában, a mint azt felfogni akarják. Hiszen arra senki a világon nem gondolt és e törvény nem helyezte hatályon kivül sem a nemzet ujonczmegajánlási jogát, sem pedig az 1886: XXI. törvényczikkben a vármegyéknek biztosított azt az ellentállási jogot, hogy ők nin-