Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-347

3í7. országos ülés 1912 február 21-én, szerdán. 83 Polónyi Géza: T. képviselőház ! Én magam is rektifikálom ezt, méltóztassék mentségemet meghallgatni. Szívesen elismerem, hogy egy inparlamentáris kifejezést használtam s ezért azt ezennel oda rektifikálom, hogy a t. képviselő ur helytelenül mondta azt, a mit közbeszólt, illetőleg tévesen állította azt, a mit mondott. (Helyeslés balfelől.) T. képviselőház! Folytatnom kell az úgynevezett békefeltételeket, annak a szempontnak megvilágítása czéljából, hogy vájjon az előttünk lévő matériáié (Zaj a jobboldalon. Halljuk I Halljuk ! balfelől. Elnök csenget.) tartalmazza-e azt, a mit gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, mint követeléseket felállított: igen, vagy nem ? S ezen a területen szándékosan figyelmen kívül hagyom most azon kérdés bővebb vitatását, hogy ugy, mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam egy, a körülmények által talán indokolt rezignáczió hangján teszi, a nyelvkérdésre vonatkozó küzdelmet ez idő szerint elintézettnek tekinthetjük ; szándékosan figyelmen kivül hagyom ezt azért, mert itt feszegetnem kellene a legutolsó választásoknak módját és eredményét és oda kellene konkludálnom, hogy ilyen választások után alakult többségnek akaratával szemben sohasem fogok vállalkozni arra, hogy a nyelv kérdését akár most, akár máskor elintézettnek tekintsem, . . . Gr. Apponyi Albert: Nem is lehet! Polónyi Géza: . . . hogy én valaha egy törvényt megszavazzak a véderő szempontjából. a melyben a magyar államnyelv az egész vonalon elismerve nincs. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) De én ellent fogok állani minden véderőtörvényj avaslatnak, a mely ezen nyelvkérdést a nemzet által követett alapon és módon véglegesen nem rendezi, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mert abban a meggyőződésben vagyok, hogy lehet így talán rövid időre szóló békét teremteni, ez azonban efemer, kérész életű dolog és nem szeretném a nemzetet ujabb és ujabb fellángoló küzdelmeknek kitenni (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) akkor, a mikor annak a czezárisztikus hatalomnak, a mely elleneszegül ezen követeléseknek, a véderőben nagyobb fegyvert adtam a kezébe, mint a milyennel eddig birt. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ennek a küzdelemnek hátterében benne van az, hogy én az esetben, ha hozzájárulok vagy legalább is nem teszem lehetetlenné egy ilyen véderőtörvény megalkotását, ezzel erősebb fegyvereket adok rendelkezésre ellenfelemnek abban a tekintetben, hogy a nemzet jogai jövőben se teljesüljenek. Ebben látom legitimáczióját annak az álláspontomnak, hogy nekem kötelességem azokat, a miket a nemzeti ellenállás idejében a nemzettel szemben Ígértünk, legalább itt, e padokon addig, a meddig bírom és bírjuk, hangoztatni, azoknak eleget tenni és azokat hűségesen megcsinálni. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Már most, rátérve a pontozatokra, elsősorban és röviden szándékozom foglalkozni a czimer- és jelvénykérdéssel. Eléggé ki van domborítva, hogy ez nem a mi programmunk, álláspontunk, nem a mi követelésünk, hanem a kormány álláspontja. Már most e czimer- és jelvénykérdésnél a mikor és a hogyan sokkal fontosabb kérdés, mint az, hogy megígértük annak így vagy amúgy való rendezését, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mert a czimerkérdést lehet rosszabbul is megoldani, mint a hogy most fennáll és én egész tisztelettel kérdem, ha egyszer megvan a véderőreform szavazva, emelkedtek-e chance-ai annak ? (Derültség a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, hogy nem. De itt da core meg vagyok győződve, hogy a többség minden tagja, többet mondok, maga a ministerelnök ur, maga a kormány minden tagja el volt és el van tökélve arra, hogy a nemzet jogos igényeinek megfelelő módon rendezze a kérdést. Többet mondok, én is kontribuálok ahhoz az állásponthoz, a melyet Désy Zoltán t. képviselőtársam kijelentett, hogy teljesen alkotmányosan és parlamentárisán elintézettnek tartom a kérdést abban a tekintetben, hogy a ministerelnök ur kijelenti, hogy a kormány e kérdés elintézéséhez állását köti. Idáig köztünk a parlamentarizmus szempontjából semmiféle véleményeltérés nem lehet, sőt konstatálom, hogy értékes kinyilatkozás az, a melyet a ministerelnök ur tett. De a kontroverzia nem itt van, mert hiszen az iránt sohasem volt köztünk véleményeltérés, hogy ezt a t. többség akarja. A kérdés nem ez, a mennyiben rajtunk kivül álló tényezők, mondjuk kifejezetten és világosan, az osztrákok teszik lehetetlenné ennek a kérdésnek békés és a nemzet jogainak megfelelő módon való elintézését. Már most, ha ily körülmények közt mérlegelem azon Ígéret horderejét, hogy a kormány jövőre is megígéri, a mint kilencz év előtt is Ígérte, hogy ezentúl is, mint eddig, ragaszkodni fog az Ígérethez, (Mozgás.) akkor én ezt elhiszem, sőt, a mint tudom, a hűségnek és ragaszkodásnak valóban mértéke az, hogy meddig tart a hűség és ragaszkodás, mert mentül tovább hű valaki valakihez, annál értékesebb, (Ugy van ! \ Taps a szélsőbaloldalon.) és ebből már kilencz év valóban fényes eredmény. Most csak az a kérdés, (Mozgás.) hogy a jövendő szempontjából vájjon a gyémántlakodalmat akarja-e a t. ministerelnök ur megérni a hűség szempontjából, avagy csak az ezüstlakodalomra pályázik % (Mozgás.) Maga az a tény azonban, hogy a t. ministerelnök ur azt mondja, hogy »kérem én állásomat is kötöm hozzá, de az időpontot én választom meg«, a kormány örök életének oly újonnan felfedezett életbiztosítása, (Derültség a szélsöbaloldalon.) hogy szinte méltó a megörökítésre, mert valóban nemes példa, hogy én addig akarok élni, míg ezt meg nem csinálom, de hogy mikor csinálom meg, azt én mondom meg. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Erre én azt válaszolom, hogy attól félek, hogy ha ezt akczeptáljuk, nagyon sokáig fog élni a t. kormány. De vájjon szabad-e épen a magyar parlamentben nekünk, az oppozicziónak, ígéretekkel megír