Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-346

M6. országos ülés 1912 február 20-án, kedden. 67 a kétéves szolgálati idő mellett a lovasságot is teljesen nivón tartani. De engedelmet kérek, ha kétéves szolgáltatot hirdetünk és ígérünk, és azután hároméves szolgálatot hozunk be a honvédségnél, ez lehetetlen állapot.' (Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Már most a honvédségnél, de a közös hadseregnél is, minthogy mindnyájan kivánjuk a kétéves szolgálatnak minél nagyobb terjedelemben való életbeléptetését, meg kell oldanunk e kérdést másként, mint a hogy a t. kormány proponálja. (Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Itt utalok természetesen az altiszti kérdés rendezésére. Itt is, szerintem, két előnyt érnénk el a provizóriummal. Egyik az, hogy a provizórium ideje alatt ráérnénk arra, hogy az altiszti kérdést nyugodtan, teljesen megoldjuk, mert a provizórium mellett, a mai keretek fenntartása mellett az altiszti kérdés nem bir azzal az aktualitással, mint a kétévi szolgálati idő azonnal való behozatalánál. A provizórium ideje alatt tehát megalkotnék az altiszti törvényt, keresztülvinnők, amenynyire lehet, az altiszti kérdés reformját, ugy hogy a végleges törvényben sokkal hamarább, sokkal gyorsabban és az egész vonalon ugy, mint Németországban, keresztülvihetnők a tényleges kétéves szolgálatot. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem tehát, hogy akkor, a midőn én a provizórium mellett állást foglalok, a mikor a provizóriumot mint egyik lehető megoldását a kérdésnek magamévá teszem, nem vagyok vádolható azzal, hogy én a kétéves szolgálatnak ártok. Azt hiszem, bebizonyítottam, hogy nemcsak ártalmára nem vagyok, hanem egyenesen szolgálom a kétéves szolgálat gondolatát és eszméjét ugy a közös hadseregben, mint a honvédségnél. Mondják, hogy a provizórium gondolatával esetleg elejtenők a nemzeti követelményeket. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Engedelmet kérek, felszólalásom első részében fejtegettem a nemzeti követelmények kálváriáját. A mint bátorkodtam előadni, itt a nemzeti követelmények kérdésével eljutottunk oda, hogy a többség mindössze a czimer, a jelvény és zászló kérdését veszi fel programmjába, és nem képes odáig eljutni, hogy a véderőharcz nyolezadik hónapjában megmondhatná a kormány, hogyan akarja és mikor fogja azt megvalósítani. Mikor tehát idáig mentünk le az 1867'. évi XII. t.-czikkben lefektetett paritás végrehajtása terén, mikor ennyire sülyedtünk a mai parlament gyengesége folytán, akkor mi nem a nemzeti követelések ellen dolgozunk, hanem megmentjük a nemzeti követelések fentartásának, keresztülvitelének lehetőségét, ha a népparlamenttel alkotmányunkat megerősítjük. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház ! Végül. . . (Zaj jobbfelól. Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Ne örüljön t. képviselőtársam, még néhány perczig kénytelen lesz türelemmel lenni. Midőn a kibontakozás útjait keresem, midőn állást foglalok az 1906-iki álláspont mellett, midőn állást foglalok egy esetleges provizórikus megoldás lehetősége mellett, midőn ezenkívül még kijelentem készségemet, hogyha bármely oldalról olyan megoldás jönne, a mely a választói jog tekintetében a mi elvi álláspontunkat honorálná és e mellett a véderő bizonyos fejlesztését is lehetővé tenné, akkor, bár nem beszéltem elvbarátaimmal, de meg vagyok győződve, hogy nem fognak megczáfolni, midőn kijelentem : bárhonnan jöjjön ilyen elfogadható propoziczió, mely nem promesszekre van bazirozva és nem Ígéretekben merül ki, hanem tényekkel állit szembe bennünket, ha azt fogjuk látni, hogy e tények megfelelnek annak a programúinak, melyet önök hoztak, én, e küzdelem legelkeseredettebb harczosa, nem fogom tovább az obstrukczió fegyvereit alkalmazni. De mig csak ígéretekkel, formulákkal állunk szemben, addig abszolúte sem jogom, sem okom arra, hogy a rendkívüli eszközökkel folytatott harozot beszüntessem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Itt van a választói jog kérdése, mely szerintem is határozottan egyik vezérlő gondolata ennek az egész küzdelemnek, hiszen ez törekvéseink góczpontja, tengelye. Habár nem direkt neicünK mondta, de hát nekünk szólt a ministerelnök ur azon kijelentése, hogy az igen t. többség állást foglalt az általános, demokratikus, sőt most már liberális és nem plurális választói jog mellett, de állást foglalt a mi állítólagos túlzásaink, szélső radikális álláspontunkkal szemben. Engedelmet kérek, t. képviselőház, vagy, vagy! Vagy lehet az általános, egyenlő, titkos, községenkénti választói jogot megcsinálni túlzások nélkül, vagy nem. Ha nem lehet megcsinálni túlzások nélkül, akkor önöknek nem volna szabad egy perczig sem megtűrniök, hogy az igazságügyminister úrtól kezdve (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) az általános, egyenlő, titkos, községenkénti választói jog hivei az önök soraiban legyenek. Nem azt mondom, hogy ne tűrjék meg őket, hanem azt mondom, hogy csatlakozzanak valamennyien hozzájuk. Mert igenis, meg lehet és meg kell csinálni az általános, egyenlő, titkos és községenkénti választói jogot, de azt mondom : magyar ember csakis ugy csinálhatja meg, hogy sem a magyar nemzeti szupremácziának, sem semmi más magyar érdekeknek ártalmára ne, hanem, ellenkezőleg, annak előnyére szolgáljon. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Mondhatom, lelkemből beszélt ma itt Szabó István t. barátom, midőn kérdezte, hogy hát tulajdonképen mivel is akarják azt a nemzeti szupremácziát önök megvédeni, mivel akarják az intelligenczia vezető szerepét a választási törvényben biztosítani ? Erre én még választ nem kaptam. Vadász Lipót: Majd ha tárgyalás alatt lesz ! (Ugy van! jobbfelól.) Lovászy Márton : Hát olyan nagy titok az ? Gr. Batthyány Tivadar: Különös helyzettel állunk itt szemben. Midőn a ház volt nagyérdemű elnökének, Berzeviczy Albert t. képviselő urnak, közvetítésével megkezdődtek a béketárgyalási kísérletek, akkor a jelszó az volt, hogy egyezzenek 9*