Képviselőházi napló, 1910. XV. kötet • 1912. február 12–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-346

3Í6. országos ülés 1912 február 20-án, kedden. 63 a preliminált összegben fogják az urak keresztülvinni. A véderő tekintetében a dolog már máskép áll. A pénzügyminister ux nagy eszére vall, hogy ő itt már egy rövidebb terminust vett. Ugyebár, ő azt mondja, hogy 1915-ig inkluzive számitja a véderő kiadásait. Hangsúlyozza nagy előrelátással, hogy azért, hogy 1915-ön túl mi fog történni, már nem vállal felelősséget. Hogy felelősséget nem vállal, ahhoz neki joga van. Nekünk azonban, midőn törvényt alkotunk, végig kell néznünk és szemünk elé kell idéznünk enne: a törvénynek pénzügyi kihatásait usque ad finem, mert nekünk gondolnunk kell arra is, hogy mi lesz 1915-ön vagy a haditengerészetnél 1916-on túl. Egészen bizonyos, hogy a haditengerészetnél, hacsak egy teljes változás nem áll be, vagyis helyesebben mondva, hogyha a mai irány marad meg, hogy t. i. mindig nagyobb és nagyobb hadihajókat épitenek, minél erősebb pánczélzattal és ágyuzattal, akkor az a haditengerészeti fejlesztési programm, a melyet Montecuceoli előterjesztett, (Folytonos zaj. Elnök csenget). 1915-ön, illetőleg 191ű-on túl nagyobb költségeket fog involválni, mint a mennyire az urak gondoltak. Egészen bizonyos tehát, hogy a haditengerészetnél a véderőfejlesztés, további kihatásában, nagyobb költségeket fog maga után vonni. Mag hadseregre nézve pedig egészen bizonyos, hogy Lukács pénzügyminister és Auffenberg közös hadügyministeT között Auffenbergnek lesz igaza, annyival is inkább, mert Auffenbergnek igaza még egymagában nem czáfolja le a pénzügyminister ur állítását, a ki, a miként emiitettem, nagy ügyességgel, hogy ne mondjam ravaszsággal, csak 1915-ig kötötte le magát a költségek tekintetében. Egészen bizonyos továbbá, hogy az 1915. év végéig — feltéve, de meg nem engedve, hogy a véderőj avaslatok még a folyó évben törvényerőre emelkednek — a véderőtörvény alapján a véderők teljes kifejlesztése keresztül nem vitetik. Erre a kérdésre még rá fogok térni beszédem további folyamán (Halljuk ! Halljuk J) itt csak azt a tényt állapitom meg, hogy a közös hadügyminis ter egész nyíltsággal és lojalitással kilátásba helyezte, hogy a költségek nagyobbak lesznek. Azt mondják erre a t. miníster urak, hogy mi többre nem vállalkozunk. Engedelmet kérek, nem tudom, mondjam-e, hogy sajnálkozni fogok ezen, de akkor egészen bizonyos, hogy az urak onnan eltávoznak és más ministerek fognak a helyükre jönni, mert egy megalkotott törvényt végre is kell hajtani, és az a kormány, a mely önök után jön, egyszerűen takarózni fog, teljes joggal az önök által megalkotott törvénynyel és a törvény erejénél fogva a többkiadásokat követelni. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Eltekintve tehát attól, hogy maga az altiszti kérdés rendezése is igen sok tetemes többkiadással fog járni, a mi azokban a bizonyos Lukács-féle felállításokban benn nem foglaltatik, a miket azonban mi a múlt nyáron a t. urak ellenkezésével szemben már bejelentettünk, mondom, egészen bizonyos, hogy a véderőköltségek további kihatásukban tetemesen nagyobbak lesznek, mint a mennvire a t. kormány kötelezettséget vállalt. (Igaz ! TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Ily körülmények között akkor, a midőn a békéről, a végleges véderőj avaslatok alapján, folynak a tárgyalások, a midőn innen erről az oldalról mindannyian a költségek leszállítását kivánjuk, én itt ismét egy olyan óriási ürt látok a két álláspont között, a melynek az áthidalására a t. illetékes tényezők részéről még csak a kísérlet megtevését sem tapasztaltuk. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) De van egy másik kérdés, t. képviselőház, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) a melynél körmyebb lenne a mi kívánalmainknak megvalósítása és a melyhez ismét csak a t. kormánynak és a t. többségnek erőteljes és határozott állásfoglalása kellene. Ez azon gazdasági vonatkozású problémának megoldása, a melyre nézve voltam bátor Julius 29-ikén itt e házban, kellőleg megindokolva, egy határozati javaslatot előterjeszteni. E határozati javaslat szerint, amennyiben a törvényhozás tényleg ily óriási vagy ezeket megközelítő kiadásokkal akarná az adófizető polgárságot, a magyar államot állandóan megterhelni, ezzel szemben legelemibb követeléseink egyike az legyen, hogy mindazt, a mit a hadsereg részére költünk, itt az országban dolgozzák fel, itt az országban maradjon, itt menjen a munkáskezeken át a nép közé. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Nem akarom e tekintetben a t. ház figyelmét' ezúttal túlságosan igénybe venni, hiszen lesz még alkalmunk erről bővebben beszélni, a midőn felsorolom majd részleteiben mindazon termékeket, ipari czikkeket, a melyeket a hadsereg magyar része — mert hiszen mindig csak erről lehet szó — fogyaszt és a melyek mind a mai napig vagy egészen, vagy nagy részükben Ausztriában állíttatnak elő. Ne tessék hinni, hogy a mikor én bátorkodom itt különösen az ágyúgyár és lőporgyár kérdését kiemelni és hogy ugy mondjam, állandóan felszinen tartani, hogy ezzel a véderő gazdasági problémáját egészen kimerítettem. Ez két igen fontos, integráns része a hadsereg közgazdasági kérdésének, de korántsem az egész. Itt még egész sorozata van az ipari termékeknek, a melyeket az országban lehetne és kellene előállítani, és a melyek által némi kis kárpótlást nyerhetnénk a véderő nagy terheivel szemben. Az igen t. kormány 8 hónapon belül annyira sem teljesítette ezt a nagy közgazdasági munkát, a melyet én önöknek ajánlottam, hogy kivéve az ágyúgyár kérdését, a többire, kezdve a t. ministerelnök úron és végezve a honvédelmi és kereskedelemügyi miníster urakon, egyáltalában alig reflektáltak a kormány tagjai. Nem mondom, hogy rögtön leszerelnék, ha az én határozati javaslatom elfogadtatnék, mert nem is tenném ; de egészen bizonyos, hogy ha ezt